7. nap Almati – Shymbulak hegy

2-3 óra alvás után arra ébredtem, hogy ÚRISTENJÉZUSMÁRIA, meg kell szerveznem a Pekingi részt, mert azt bizony nem szerveztem le, “csak” az útikönyvet olvastam el, filmeket néztem, olvastam beszámolókat, satöbbi. Szóval az alap infó megvolt, hogy mit szeretnénk látni, de a lényegi dolog hiányzott. 

Gyorsan kinyomoztam a szállásunk kínai címét, mármint ahol kínaiul van leírva minden, mert állítólag az ilyesmi jól jön arrafelé.

Kinyomoztam azt is, hogyan kell bejutni a reptérről a városba, illetve azt is, hogyan jutunk el a Tiltott Várostól a szállásunkig, mindezt kínaiul. 

Aztán tettem egy próbálkozást, hátha sikerül másnapra egy vezetőt fogadnunk nem horror áron. Ezzel a próbálkozással akkor hagytam fel, amikor 4 főre a 3 napos vezetésért elkértek volna 1200 eurót. Lótúrót!

Próbából írtunk 2 sofőrnek, megkérdeztük, hogy holnap ráérnek-e és ha igen, akkor mennyiért jönnek ki értünk a reptérre, visznek el a Nagy Falhoz, utána a Ming sírokig, illetve utána el a szállásunkra. Bepróbálkoztunk olyannal is, hogy 2 napra kérünk sorfőrt és a második nap egy nagy furikázást rendezünk a városban, megnézünk mindent, amit csak lehet. 
Érdekes módon mindkettő válaszolt. Az egyikkel ledumáltuk, hogy kijön elénk a reptérre, aztán indul a móka. 🙂 
Szóval egyrészt nem tévedünk el ezerszer, másrészt nem járjuk le a lábunkat térdig, harmadrészt pedig fuvaroznak egész nap minket. Szóval tök jó. Ráadásul egész normális áron. 🙂 körülbelül 150 euró lesz az 1200 helyett, ami tök jó. Oké, tömegközlekedve nyilván a töredékébe kerül, de nekünk csak 3 napunk van Pekingben, és ki tudja valaha visszajutunk-e, így nem aprózhattuk el, nem tölthetjük az időnket azzal, hogy bogarásszuk a pálcikaemberes feliratokat, satöbbi.

10-kor jött a tulaj nőci, aranyos, vicces, csak oroszul beszélő nő, roppant nagy lábszaggal 😀

Átadtuk neki a kulcsot és elindultunk reggelibeszerző portyára a plázába. Sajnos a házunk mellett lévő Első Elnök park kimaradt a sétából, pedig megnéztem volna, mert állítólag nagyon szép.  
Gyorsan megreggeliztünk a plázában, majd elindutunk újfent a 38-as buszhoz, ahhoz meg sokat kellett gyalogolni, de ez van. A nap megint pokolian sütött, szabályosan égetett, így nagyon vártuk, hogy felérjünk a hegyre.
A 38-as busz épp begördült a megállóba, amikor odaértünk, felugrottunk – értsd: felpréseltük magunkat, mert már megint dugig volt – majd rögtön levert minket a víz, mert már megint 42 fok volt bennt, hozzá heringként utazó emberek. Annyian voltak, mint az oroszok. 😀

A viteldíj megint 600 tenge volt négyünknek és valami csoda folytán 😀 pont annyi aprónk volt rolnizva, így könnyebbek lettünk fél kiló fémmel. 
A buszról már simán felismertem a megállót, ahol le kellett szállnunk, már nem kellett kérdezősködni, mint a múltkor, szóval sokkal egyszerűbb volt.

A 12-es busz is pont jött, amikor odaértünk, de annyira sokan voltak rajta, hogy a felpréselődést sem tudtuk megkísérelni, szóval vártuk a következőt. 
A következő kb. negyed óra múlva jött, kicsit kevesebben voltak rajta, így felszálltunk, de pár megállóval később egy babakocsis, sok kisgyerekes család is felszállt más utasokkal, így nagyon “kellemesen” utaztam egy, a jobb vesémbe fúródó bringakormánnyal. Közben jött egy ellenőr is, így hirtelen mindenki nagyon törvénytisztelő lett a buszon és pittyegtették a bérleteiket. 😀

Enyhén szólva hosszú volt az út a libegőig. Amúgy is vagy negyed órán át megy föl a 12-es busz a hegyre, de ezek mind hosszabbították az utat.

A kabinos felvonó indulási állomásánál kérdezték, hogy meddig kérjük a jegyet, “combi 1 vagy combi 2”, mi meg a combi 2 mellett döntöttünk hirtelen felindulásból, bár csak utólag derült ki mi is az.

De jól döntöttünk. 3200 méter magasra vitt fel minket körülbelül fél óra alatt 3 darab kabinos felvonó, közben lélegzetelállító panorámával “szórakoztattak” minket.

Az első vitt a legtovább, az legalább 15 perc volt fölfelé, közben szintén szaunáztunk eleinte, de ahogy haladtunk fölfelé egyre jobb lett a helyzet. 
A harmadik valami eszméletlen helyre vitt föl!

Csodálatosak voltak a hegyek!

Sok hó volt még, bár már nem volt túl tiszta, de mégis hó volt június 23-án 🙂

Rögtön bementünk egy (lényegében az egyetlen) kávézóba, ott vettünk vizet, majd kiültünk a babzsákfotelekre és csak bámultuk a hegyeket.

Jó volt az idő, eleinte menekülni kellett az árnyékba. 🙂 
Közben felderítettük a klotyót.

Asztanában futottunk bele tappancsolós wc-be, sőt, még kancsó meg slag is volt mellette a mecsetben. (Igen, ezt a kalandot még nem írtam meg, pedig ez a 3. Naphoz tartozik) 
Itt viszont egy mineknevezzem volt. Ide beteszem a képet, de csak kicsiben mert így is elég undi, de ez is hozzá tartozik az úthoz.

Én úgy voltam vele, hogy inkább 5 másodperc alatt kipisilem magam, minsem 4 órán keresztül tartogassam míg le nem érünk olyan helyre, ahol van normál wc. 
Túléltem. 😀

Ücsörgéssel és bámulással telt 3-4 óra, de jól is esett, végre nem azt érezzük, hogy hulla fáradtak vagyunk.

4 óra felé vastag szürke felhők jöttek és a szél is kellemetlenül hideget hozott, így próbáltunk még kitartani egy darabig, de nem ment. Felvettük az összes meleg ruhánkat, de nem volt elég. 
Halálra fagyás előtt kicsivel elindultunk le. 2 felvonónyit mentünk le, majd ott beültünk egy szimpatikus helyre kajálni. 
Fontos volt, mert az volt a terv, hogy ha a hegyről lejöttünk, akkor fogunk egy taxit és elmegyünk a reptérre. 
A buszozós verziót elvetettük mert nem tudtuk merre jár, meg itt a taxi sem annyira vészes összeg. 

De micsoda kajákat ettünk!

Ez a fönti is  nagyon finom volt! Lóhús krumplival, hozzá lángos

Egy ilyet, most!

Kajálás után lementünk a kiindulási állomásra, ahol rögtön letámadtak minket a taxisok. Először 7000-ért akartak elvinni a reptérre onnan, majd 5000-ért, majd 4000-ért, de nálunk nem volt csak 3900 tenge. 
Szerintem ez olyan … 100 tenge itt kb. semmi, egy olcsó boltban egy zsemle ára kb. 
De mellénk szegődött a szerencse.

A gyerek szemfüles volt és leintett egy taxit, akivel ledumáltuk, hogy elvisz minket a reptérre 5000-ért, vagyis amennyi tengénk van, a maradékot meg megkapja euróban. Korrekt. 

A kazahok nagyon jól vezetnek. Sok taxiban ültünk mostanában az országban és egyik sem volt ámokfutó vadállat. Az igaz, hogy a dudát állandóan nyomják, de biztosnágosan vezetnek. 

Most a reptéren vagyunk, várjuk hogy induljon a Hainan járata, ahova egyikünk rossz útlevélszámot adott meg, szóval ha kinyit a pultjuk, akkor majd megdumáljuk, hogy mizu, aztán vár ránk kb 6 óra repülés és … irány KÍNA! 

El sem hiszem!

😀
Micsoda kaland a reptéren!

Az, hogy nem stimmelt az útlevélszám az nem tűnt fel, ellenben el kellett magyarázni, hogy magyar útlevéllel utazva 72 órát vízummentesen lehetünk Pekingben, sőt, ha ugyanoda mennénk vissza, mint ahonnan érkezünk, akkor 144 órát.
Ez annyira megakasztotta a kazah reptereseket, hogy kétszer telefonáltak valakinek. Az első hívás után azt sikerült megállapítaniuk, hogy de, magyarként KELL vízum.
Mire mondtuk, hogy nem, egész biztos, hogy nem kell, ha 72 óránál kevesebbet vagyunk.
Erre újabb tanakodás, telefonálás történt, majd vagy negyed óra múlva elkérte a Kínából kifelé szóló repjegyünket, majd bonyolult matematikai számításokat végeztek többen, számológép segítségével, papíron is megerősítve többször is, dátummal lebontva – egy A4-es lap tele lett írva – hogy ja, tényleg nem vagyunk ott sokáig. Aztán újabb agyalás történt, majd kifejtette, hogy 144 órát lehetünk Pekingben.
Oké.
Majd megkaptuk a beszállókártyákat.

A biztonsági ellenőrzésen én egy nagyon buzgó nőcit fogtam ki, aki teljesen kipakolta a tatyimat, minden zsebéből kipakolt, majd diadalittasan megtalálta a szemöldökcsipeszt. Veszélyes fegyver, ezt mindenki tudja. 😀 

Hát, ennyi. Riadalmat okoztunk egy magyarok által nem túl sűrűn látogatott reptéren 😀