Már megint el vagyok maradva a naplóírással, ami nem jó mert így sokkal nehezebb mesélni. A hatodik napon az volt a terv, hogy nem megyünk sehova, csak a tengerpartra mert mindenünk megvolt, nem kellett semmit sem sürgősen beszerezni és a nap meg kellemesen sütött.
Mivel a következő hétre végig szakadó esőt és hideget mondtak, ki kellett ezt használni. Reggeli után (rántotta a strucctojás méretű tojatokból) kocsiba ültünk és elmentünk a partra, de mivel az előző részben említett lejáratnál megint előttünk mert valaki, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy megnézzük, a másik út hova vezet.
Megnéztük, és nem vezet sehova mert olyan gödrök voltak, amiben egy tank is elsüllyedt volna, ráadásul nyilván nem a mi városi Kicsikocsinkra van szabva a terep, így visszafordultunk egy alkalmas helyen, de a nyomokból látszott, hogy sokan döntöttek így.
Igen ám, de ott volt az az út, ami jobbra kanyarodik a parkolóból és arról nem tudtuk, hova megy, így elindultunk rajta. Érdekesség, hogy gugli barátunk szerint az útnak pár méter után vége van. Nos, nem, nincs vége. Elvezetett a „purinás” toronyig, ahol a szagokból ítélve a falu szennyvízüzeme volt. Az úton tovább haladva visszajutottunk a falunkba. „Micsoda meglepetés.” Így most már nem akartunk elkalandozni semerre, simán leparkoltuk a parkolóban a járgányt és mentünk bícselni.
Ezt most megint ne úgy képzeld el, mint az átlagos tengerpartot mert bár péntek volt, összesen hatan voltunk ezen a 60 kilométernyi homokos fövenyen. Zsúfoltnak nem mondható.
Szuper szélcsend volt és a felhők jöttek-mentek, így végre tudtam egy hosszabbat is videózni, hogy legyen óceánhangom a későbbiekre. 🙂
Persze nem csak ezt az egyetlen videót készítetem, mert van sétálós is meg felhősebb és hosszabb is. Majd felteszem azokat is egyszer.
Hosszú órákon keresztül hevertem a parton és napoztam. Nagyon szuper volt!
Az ebédünk nem emlékszem már mi volt, de arra igen, hogy délután is a parton voltunk. Hangoskönyvet hallgattam és a hullámokat néztem. Szerintem nincs is ennél jobb elfoglaltság a hatodik napra. 🙂 Délutánra beterveztünk egy csevelyt D.-val, így délután öt körül elhúztuk a csíkot, de még előtte készítettem egy fotót, amiért bár nem akartam vízbe menni, de mégis megtörtént meg egy hullám nagyobbra sikerült mint az előzőek és térdig álltam a hideg óceánban.
Valahogy szimpatikusabb az óceán másik fele, ahol sokkal melegebb a víz. De majd eljön annak is az ideje, hogy ott leszek. Talán.
A cukiban megint bepróbálkoztam egy sütivel, ami megint inkább érdekes volt, mint finom. Valamiért ebbe az édes, sárga színű krémbe teljesen bele vannak szerelmesedve a portugálok, pedig ezer jobb dologgal is meg lehetne tölteni ezt a leveles tésztát.
Este korán kidőltünk, nagyon fárasztó volt a strandolás a hatodik nap majdnem egészén.
