5. Nap: Provence!
Az alábbi sorokhoz tartozik, hogy annyira utáltam eddig Franciaországot, hogy ha csak lehetett, nem szálltam itt ki a hajóból és ha olyan lehetőség volt, hogy az országot valamilyen módon meg lehetett (volna) nézni, én inkább kihagytam. Szóval nincs mit szépíteni, kifejezett Franciaország undorom volt. Aztán jött ez a nap… És most olyat fogok mondani, amit sosem gondoltam volna: Provence maga a csoda!
Tudom, hogy ezt már sokszor írtam, mármint hogy valami maga a csoda, de ez most tényleg annyira szép volt és annyira elragadó, hogy úgy jöttem haza a kirándulásról, hogy ide még újra el kell jönni, de itt nem áll meg a dolog: ezt az országot jobban meg kell ismerni.
Kóros. Szerintem.
A nap úgy kezdődött, hogy az agyamat eldobtam azon, hogy már megint pont ugyanaz volt a kaja, mint eddig. Felháborító. Értem én, hogy a turizmus és kifejezetten a hajózás leállása elég durva kiesés ennek a magánkézben lévő cégnek, de egészen biztos annyira kell spórolni, hogy a kaja minden nap centire ugyanaz kell, hogy legyen?
Erről még fogok füstölögni mert -elismerem- vagyok annyira igényes, hogy nem akarom és nem is bírom napokig ugyanazt enni.
Reggelire a halakat például a hagymás hering képviselte, ami nagyon nem fogyott. “Nem értem miért” ezzel szemben pedig lazacot még mutatóban sem láttam. Lehet, hogy a Yacht Club éttermében volt, de a “köznépi” menzán nem. Na, szóval gáz.
A Venchiben a reggeli kávémat természetesen nem hagytam ki 🙂 Jó is volt, ráadásul még vettem egy doboz (9 db) bonbont az aranyos férjemnek, hogy ő is tudjon hízni. 😀
Aggódva figyeltem a felhőket mert esőt írtak eddig, aztán most meg semmi és még a nap is kisütött, így felmentem napozni a sokadik emeletre. Jó volt. Kivételesen jó volt az idő Marseilleben. (Általában esik az eső vagy valamilyen sztrájk van.)
Amikor meguntam a sütkérezést, visszamentem a szobámba, de akkor rámírt Kiskomám. Küldött egy képet arról a hajóról, amin éppen tartózkodtam a mögöttünk parkoló hajó webkameráján keresztül.
Nem kellett több, pár perc múlva már élőben integettem neki.
A kép nem lett annyira tökéletes, de ha jobb lenne, akkor nem lehetne használni mert akkor alkalmas lenne az emberek megfigyelésére. 🙂
Mindenesetre kellemes meglepetés volt a dolog és jól el is teszem a képet, örök emlék lesz. 🙂
Délben villámebédre mentem mert 12:30-kor jelenésem volt az egyik bárban mert ott volt a találkozási hely a kiránduláshoz. Irány Provence!
A kirándulás időben indult és nem esett az eső, bár egy idő után nagyon fújt a szél. Ott lehetett érezni, hogy én a távoli északról jövök, ahol a 18 fok még kánikulának számít mert a többi csoporttársam olasz volt meg spanyol. Képzelhetitek. Majd megfagytak 18 fokban én meg csak élveztem a néha felbukkanó napsugarakat. Jó is volt.
Az út a kikötőből fél óráig tartott a busszal és már közben is látszott, hogy gyönyörű hely ez. Azok a dombok és a még most, október végén is virító levendula… mesés!
Provence ❤️ A városban meglepően sokat mászkáltunk a chilei idegenvezetőnkkel. Milyen érdekes, hogy nem egy helyi, hanem egy ilyen távoli országból származó nő visz körbe. Amúgy meg ez azért jó mert aki itt született, annak nem biztos, hogy ugyanazok a helyek lesznek érdekesek, mint egy turistának.
Szerintem mi szép Budapesten? Például az Idegennyelvű könyvtár olvasóterme. Na aaaaz, az szép. Vagy ősszel a várban sétálni. Vagy a Margitszigeten a japánkert. Vagy a fürdők. Ebből is látszik, hogy igen távol áll egymástól a turistaszemmel és a helyi szemmel
Szóval gyönyörű a hely!
Annyira utolsó pillanatban értünk vissza a hajóba, hogy én voltam az utolsó, aki beszállt. Ilyen sem volt még.
Azt is láttam, hogy egy láthatóan szarul kinéző srácot tolószékben visznek ki a hajóból és vele tart riadt tekintettel a családja meg az összes bőröndjük. Villogó mentő vitte el.
Aztán felmentem a szobámba, pihentem pár percet majd elvonszoltam magam a 8. emeleten levő büfébe, ahol legnagyobb sajnálatomra csak hamburger meg ilyen hülyeségek voltak.
Az utolsó este volt és jó lett volna valami igazán remek dolgot enni. Annyira fáradt voltam, hogy csak ültem ott és ültem, figyeltem a pincéreket meg az egyik nagyon kedves maurciuszi pincérlányt, aki a sütiket szokta kiadni. Az anyukája volt nála látogatóban és olyan jó volt őket nézni. 🙂
Addig ücsörögtem ott, míg este 7 lett és megnyitott a vacsibüfé.
Nem voltam tőle beájulva mert sima sült husi volt meg hal, de a halnak nem volt túl nagy íze, de a citrom jó volt rajta. Majd én is csinálok ilyen citromos halat.
Az éjszakám nem telt jól mert vihar volt és csak több felvonásban tudtam csak aludni. Volt olyan fázis is, amikor lefeküdtem a földre mert azt gondoltam jobbnak. Jobb is volt, de hidegebb is mert a hajó az bizony vasból van és a fedélzetekre terített szőnyegpadló nem tuti védelem a hideg ellen.
Mindegy, túléltem.
Szóval összességében szuper volt ez a nap, sosem gondoltam volna, hogy Provence ennyire szép 🙂
