Nem is kicsit öregszünk és ezt nem csak magamon veszem észre.
Jó utazni, továbbra is azt gondolom, hogy a világ egyik legérdekesebb és legtöbbet adó cselekedete de az ember egy idő után már nem bír annyit és annyiszor utazni, mint régen.
Addig menj, míg…
Mennyire igaza volt a nagyanyámnak! Amikor ezt mondta talán még csak 15 lehettem, azóta eltelt sok évtized és most kezdem belátni, hogy milyen mély gondolat is ez.
Mert már nem bírunk annyit utazni.
Én 50 leszek majd nem annyira sokára, a velem utazók pedig 8-10 évvel fiatalabbak de rajtuk is látom, hogy már nem lehet úgy tervezni egy utat, mint tíz éve, hogy „hétfőn ide megyünk, kedden oda, szerdán amoda…” mert ez már halálos iramnak számít.
Kell a pihenés.
Régen főleg a pénz határozta meg, mennyit utazunk. Most jól esik a tudat, hogy „de jó, egy hónapig nem megyünk sehova.”
Persze ezt az ember csak akkor érzi és tudja, ha rengeteget utazik. Ha évente csak egyszer lenne esélyem elutazni jó messzire, nyilván nem érteném és azt remélném, hogy minél többet utazhassak. Most viszont már előre fáj, hogy alig két hét múlva újra útra kell kelnem, akkor is ha csak egy napra megyek.
Sok.
Öregszünk.
Egy nap utazás, egy nap pihi
Több évtizeddel ezelőtt megismerkedtem egy baszk baráti társasággal Budapesten. Idősebbek voltak, 60 fölöttiek és úgy járták be a várost, hogy „minden sarkon” beültek valahova pihenni egy kicsit, közben ittak egy üdítőt, vizet, kávét. Akkoriban nem értettem és nem éreztem ennek fontosságát, de eljött az idő, hogy nekünk is be kellett vezetni ezt a módszert.
Minek a rohanás?
Ha nagyon tetszik a hely és kimarad valami, maximum visszajövünk de térdig járni a lábunkat, túlszervezni a napot már nem érdemes. Minek? Majd visszajövünk!
Egyetlen olyan hely van, amit nem néztünk meg és a mai napig fáj a hiánya: amikor Pekingben jártunk még bőven a covid előtt, nem mentünk be a Tiltott városba mert irtó meleg volt és rettenetes szmog, mi pedig teljesen ki voltunk nyúlva és úgy voltunk vele, hogy majd lesz másik alkalom, majd jövünk még Kínába. Aztán kitört a világjárvány és innentől mindenki ismeri a helyzetet. Azóta is bánom, hogy utolsó erőnkkel nem vánszorogtuk ott egy kicsit.
De ez az egyetlen ilyen eset.
Aztán szintén még a covid előtt hetente jártam Magyarországra. Akkor egy nap volt a regenerációs idő, ami szerintem már két napra hosszabbodott.
Kell a pihenés.
A legideálisabb most az egy nap városnézés, egy nap pihenés. És az is lehet, hogy hamarosan az lesz inkább, hogy két nap pihenés és egy nap mászkálás. Majd meglátjuk.
Lényeg az, hogy öregszünk és már nem bírjuk azt a tempót, amit 20-30 éve nyomunk. Nem. Semmiképp sem.
