Sok évvel ezelőtt bálnalesen voltunk az Azori-szigeteken. Az egy igen emlékezetes nap volt, láttunk több bálnát is, repülőhalat meg még ezernyi állatot. Akkor tengerbiológus lányok okítottak minket a bálnaság minden rejtelméről, folyamatosan magyaráztak, ráadásul az egy egésznapos program volt.
Amikor kiderült, hogy Madeirára utazunk és megláttam a lehetőséget, a bálnales volt az egyetlen fix program a szigeten. Hát…
Reggel megreggeliztünk majd fájó szívvel elhagytuk a szállásunkat. Jó lenne még visszamenni hosszabb időre ebbe az elvarázsolt völgybe Madeirán és ezen a tényleg tökéletes szálláson eltölteni egy-két hónapot.
Várt minket Funchal meg a bálnales, amire 12-től voltunk hivatalosak.
Mivel jóval az indulás előtt értünk oda, volt időm körbenézni a kikötőben, szemügyre venni a vitorlásokat és inni egy Brisa nevű madeirai italt. Maracuja üdítőital, helyi alapanyagokból és nagyon finom!
Legközelebb akkor járunk majd ebben a kikötőben, amikor átszeljük az Atlanti-óceánt a saját hajónkkal.
A bálnalesre egy katamaránt választottam, mert ki akartam próbálni és eszembe sem jutott, hogy ez a bálnales dolog Madeirán egy nagyipari szar, aminél az ember jobbat kap, ha marad a seggén és elővesz egy könyvet és ott nézegeti az állatokat. Semmi másra nem volt jó, mint kimenni a tengerre és turisták népes hadával osztozni a kék óceán látványában.
Akkor vált gyanússá a dolog, amikor odamentünk a találkozási pontra és egy roppant népes csapat várta az indulást. Aztán láttam, hogy a hajó percre pontosan érkezik a kikötőbe (lásd fenti kép) és hogy milyen sokan vannak rajta. Akkor már sejtettem, hogy nincs az a hülye bálna, ami közel jönne egy ilyen ricsajozó hajóhoz.
Aztán elindultunk. Nagyon rövid tájékoztató után (értsd: klotyó itt van, ha enni akarsz, akkor van snack meg kis üdítő mellé) nekivágtunk a nagy kék óceánnak.
Sejthető volt, hogy semmit nem fogunk látni, egyszerűen nem olyan volt a helyzet sem meg a körülmény sem.
Aztán másfél óra után visszakanyarodtunk és az mentette meg a társaságot, hogy arra vetődött néhány delfin.
Hozzáteszem, hogy két napja Santorinin sokkal szebben és jobban látszottak, de ez nem a hajósok bűne.
Volt egy nőci, aki nem bírta a kiképzést és kidobta a taccsot. Nem értem, miért megy hajóra ha nem bírja az 5 centis hullámokat sem? De biztos kíváncsi volt.
A bálnalesen végül semmit nem láttunk csak ez a pár eltévedt delfin tette kíváncsi tiszteletét nálunk.
Az érdekesebb lett volna ha ezzel a karavella másolattal megyünk egy kört, akkor is ha csak motorral mentünk volna.
A bálnales után beültünk egy helyre enni mert éhesek voltunk és kellett egy kis táplálék mielőtt elhagyjuk a szigetet. Remélem csak ideiglenesen, de majd kiderül.
Megint egy „vaslapon” sült dolgot kértünk, de ez most nem volt olyan finom, mint a tegnapi.
A következő órákat a reptéren töltöttük mert Portóba kellett repülnünk. Sokan voltak a reptéren, az nem volt jó, de aztán rájöttünk, hogy ki lehet menni a teraszra és ott tök jó volt nézelődni.
Az az utolsó Madeirán készült képem. Bálnalesen is voltunk, bár bálnát nem láttunk, viszont Madeira gyönyörű és nem tudom, melyiket választanám, ha Sao Miguelre vagy Madeirára szeretnél költözni. Írok is erről egy hosszabbat. 🙂
