Vannak kihagyhatatlan események Berlinben. Ilyen a minden ősszel (és tavasszal) megrendezett maraton. Ha Berlinben vagyunk, mindenképp megnézem, kimegyek szurkolni a futóknak és gurulóknak.
Gurulóknak? Igen! Mert itt nemcsak futnak, hanem gurulnak is az elszánt és motivált kerekesszékesek és a fekvőbringások. Vagyis itt a maratonon nem csak ép és egészséges emberek vesznek részt, sőt.
És ez nagyon inspiráló.
Az egész berlini maraton egy többnapos eseménysorozat, ami már a hét elején elkezdődik. Ilyenkor kezdenek érkezni a nagyon távolról jövők akiknek a tetemes időeltolódást is le kell győzniük. Aztán kezdődnek az utcai kiírások, hogy „ne parkolj ide mert elszállíttatjuk az autódat”, majd pár nappal a legelső futam előtt egy autó kék csíkokat fest az úttestre, ami azt jelöli majd, hogy merre halad a verseny. Ezt kell követni.
Persze állnak annyian az utak mellett, hogy ne tévedjen el a futó, de ha csak egy is elvéti az utcát, már kellemetlen az eset.
Az igazi nagy futólegendák a maraton előtt interjúkat adnak, igyekeznek megsaccolni az idejüket, és ezeket az interjúkat leadják a tévécsatornák és híroldalak. Nagy az izgalom, a maratoni láz a városban.
Budapesten a tizede sincs ennek, sőt. Ott inkább a rosszkívánságok és a negatív kommentek vannak túlsúlyban, nem a drukkolás és a pozitivitás, a másik segítése.
A futóverseny hagyományosan vasárnap délelőtt indul de még előtte infografikák és egyéb tényleg fontos információk jelennek meg az újságokban és nem csak arról van szó, hogy hol lesznek lezárások, hol nem szabad parkolni, hanem arról is szólnak a hírek, hogy honnan és hány versenyző érkezik, hol és milyen együttesek lesznek és hol lehet enni-inni-pisilni a táv alatt.
És ez még a nézőknek is hasznos.
Itt teljesen normális és bevett szokás, hogy az emberek kimennek piknikezni, hogy mindenkinek van valamiféle szurkoló berendezése, hogy táblákat készítünk, amin valamilyen buzdító mondat vagy rajz van. Jó ezt látni és érezni.
Meg inspiráló is. Például ott van egy Klaus nevű ürge, aki évről évre bénán futja a maratont. Húzza maga után az egyik lábát, de megy és csinálja. Vagy ott vannak a vak futók, a láthatóan szellemi fogyatékkal élők és segítőik, akik szintén megteszik a távot. Egyszerűen inspiráló!
Így ha tehetem, jövőre és utána is kimegyek a maratonra mert kihagyhatatlan az a jó hangulat ami ilyenkor a városban van. Helyesbítek: ilyenkor is (!) a városban van. Mert Berlin jó hely!
