Elég jó időzítéssel érkeztünk megint az Azori-szigetekre mert Európa többi részén kitört a tél, vagy inkább A TÉL. Imádom ezeket a véletlen időzítéseket! 32 fokkal van melegebb pillanatnyilag, mint Budapesten. Ott tombol a mínusz sok, itt ma 17 fok lesz pluszban.
Persze ez nem azt jelenti, hogy Sao Miguelen nyári meleg várt és napsütés mert pont nem ez volt az elvárás. Napsütést és meleget csak az kíván ide, aki még nem járt itt.
Ha kisüt a nap véletlenül, akkor elég meleg tud lenni perceken belül, és ráadásul a nap is perzsel. Semmi kellemes nincs benne szerintem. Mármint nekem mert én sem a hideget, sem a meleget nem szeretem. Tökéletesen elvagyok a 14 fokkal is télen, csak ne essen a hó, nyáron meg ne legyen 35 fok, 42 meg pláne.
Mi a fenét keresünk errefelé már megint?
Hát… az úgy volt hogy az előző Azori utazásaink során sikerült beleesni a szigetbe. Az itt élés vágya annyira befészkelte magát a fejembe, hogy pár éve már azon vagyunk, hogy bárhonnan dolgozhassunk a világon. Keressünk eleget, hogy bárhol és bármikor lehessünk.
Aztán Danival beszélgettem a nyáron, amikor egy olyan ötlet jutott az eszembe, hogy csak pislogtam. Nem ő mondta, hanem olyan volt, mint egy villámcsapás, amikor rájössz a tutira. Szóval házat nézünk errefelé.
Nem célunk az azonnali meggazdagodás, hogy egy 200 szobás szállodát nyissunk, inkább olyan helyet keresünk, ahol látszik (jobb esetben hallatszik is) a tenger, látok zöld dombokat és legelésző teheneket, de semmiképp nem hallok száguldozó autókat, szirénázó rendőrautót, tűzoltót és mentőt, más embereket, de hallok madarakat. Szóval ilyen elvárásaink vannak a házzal kapcsolatban.
Furnas és Ponta Delgada tök jó lenne egy turizmus célú ingatlan vásárlásához, de ezek a helyek semmiben nem különböznek Berlin belvárosától vagy a Deák tér környékétől, márpedig az előző 20 évemet ezeken a helyeken töltöttem. Nem ezt keresem. Nagyon nem. Legyen nyugi és jó levegő.
Este érkeztünk Lisszabonból Sao Miguelre, sötét volt már akkor is, amikor elindultunk. Mivel Sao Miguel reptere nem nevezhető hatalmasnak, ráadásul az előző 10 évben nem is bővítették, így percek alatt kint voltunk a terminálból és az Ilha Verde standja előtt sorakoztunk. Kaptunk egy autót, amit átvizsgálni nem tudtunk mert sötét volt és az emberke sem volt már ott, de mondta a pultos, hogy majd reggel videózzuk körbe az autót. Hát jó.
Elmentünk a szállásunkra, ami Furnasban volt. Furnasban rendszeresen megfordulnak mert ott van a kedvenc fürdőink közül kettő, meg persze cozido das Furnast is akartunk enni, így meg egyszerű volt a választás. A 3 bicas-t választottuk, ami így utólag erős hármast érdemel.
Nem tudom, észrevetted-e de errefelé imádják a fekete fürdőszobákat, amivel csak az a baj, hogy ha elszáll mellette egy kilométernyire egy porszem, akkor az meglátszik.
Ha nekem lenne apartmanom, tutira nem szívatnám magam fekete burkolatokkal, de még sötéttel sem, feltéve, hogy nem akarok naponta csempét mosni. Na, eltértem a tárgytól, bocsi.
A 3 bicas-ba egyszerű volt a bejutás, egy kódot kaptunk, bementünk, elfoglaltuk, aludtunk.
Reggel szakadt az eső. Néha csak esett, de általában szakadt. Ha nem tudnád az itteni mértéket: a legszárazabb szigeten is 80 centi eső esik évente, de sokszor egy méternél is több égi áldás érkezik. Kell is mert a szigetek eső után a legszebbek, a tehenek is vidámabban rágcsálnak ilyenkor és esélyes, hogy szivárványt is látsz.
Szóval ha készülsz a szigetekre, akkor tanuld meg, hogy az eső a barátunk, meg különben is egész nap ritkán szokott esni.
Amikor 10 körül elállt az eső, átmentünk az egyik szomszédos bár-étterem-kávázó egységbe (szintén 3 bicas a neve) ahol egy remek reggelit kaptunk meglepően olcsón.
Én egy tekintélyes méretű rántottát kaptam minden földi jóval, ami itt a sült krumplit jelenti. Valahogy szerelmesek belé. Bármihez képesek adni és sosem spórolnak vele, mintha ingyen lenne.
Elmentünk a fürdőbe
Legelőször akkor jártunk itt, amikor még vadiúj volt minden, frissen ültetett növényekkel, és csak a remény volt meg, hogy valaha megtérül a városnak ez a beruházás. Mert ez Furnas városé.
Akkoriban tök normális volt az, hogy rajtunk kívül a fürdőben nem volt más, saját medencénk volt. Aztán az évek során egyre többen lettek és most januárban már annyian voltak a medencékben, mint ahány embert eddig összesen láttunk itt. Mert jártunk mi máskor is januárban Sao Miguelen, de ekkora tömeget sosem láttunk. Hát, változnak az idők és nem szeretném elképzelni, mi lehet itt nyáron, amikor a többség utazik.
Egyébként ha te is azt fontolgatod, hogy inkább “szezonon kívül” utazol ide, akkor jó helyen jársz. Annyi a különbség a nyári és a téli Sao Miguel között, hogy ilyenkor pár fokkal hidegebb van, (maximum 5, extrém esetben 10 fokkal van hidegebb, de még ilyenkor is kardigános az idő, pont úgy, mint nyáron reggel vagy este. Meg persze ilyenkor nem borít mindent be a rengeteg hortenzia virága, ami azért valljuk be, tényleg gyönyörű. De Sao Miguel mindig szép. Télen is zöld mert a fák többsége örökzöld.
Dagonya után visszamentünk a szállásunkra, átöltöztünk és mentünk tovább világgá. Povoacao volt a kitűzött cél, vagy ha úgy látjuk jónak, Nordeste.
Povoacao felé megnéztük az egyik kiszemelt házat kívülről, majd mentünk tovább a csodás dombok és tehenek között.
Povoacaoban a parton van egy nagy parkoló, ahol leparkoltunk, picit bámultam a hullámokat, majd elindultunk keresni egy éttermet.
Povoacao egy viszonylag nagy város itt a szigeten és a belvárosában mindent megtalálsz. Jó hely, feltéve ha pont ezt keresed.
A Jardim (kert) nevű étterembe ültünk be, ahol ettem egy isteni finom sztéket, egy napi levest és előételnek Sao Jorge szigeten készített sajtot meg egy kis lekvárt ettünk. Tudnak élni ezek az azoriak!
A napi leves egy olyan valami, amit mindenhol készítenek. Mindig jó, legalábbis én eddig nem ettem rosszat. Leggyakrabban rizs van a levesben amivel sűrítik, valami husi (csirke) meg mindenféle zöldség, de sokszor szerepel benne kelkáposzta vagy valami káposztaféle. Az íze szerintem jó. Ez a napi leves pár euróba szokott kerülni, és sokszor nincs az étlapon. Jót ettünk itt is. Meglepően jót. És a sztéket is jól készítik. Volt alatta „azori szósz” ami egy paprikás, fokhagymás lé volt. De szerettem!
Sétáltunk még egy kicsit a városban majd mivel fáradtak voltunk (a termálvíz sokat kivesz az emberből) elindultunk haza. Másnapra az volt a terv, hogy elmegyünk Nordestébe, de erről a következő posztban mesélek.
