Végy száz olaszt, zárd őket egy repülőbe és legyenek olyan elvárásaid, hogy viselkedjenek fegyelmezetten, tartsák be a szabályokat, üljenek nyugodtan és ne pattogjanak fel az első adandó alkalommal.
Nem fog menni.
Nem, nem arról van szó, hogy nem szeretem az olaszokat, mert messze nem erről van szó, csak ez a megfigyelésem. Az olasz a repülőn teljesen megfékezhetetlen.
Minden elismerésem a légiutas-kísérőknek, mert tengermély türelemmel kezelik a helyzetet.
Nézzük, mi az átlagos:
Felszállnak. Az olasz általában nem egyedül utazik, nem is párban, hanem hozza a családot, a barátokat, kollégákat, szomszédot, az eladót a boltból, bárkit. Legalább négyen vannak. Nem beszélnek angolul, a személyzet meg nem beszél olaszul, így elég nehéz a kommunikáció.
Felszáll Giovanni bácsi és felesége. Van náluk több nagy táska, mind túlméretes. Próbálják betuszkolni a felső tárolóba erről az irányból meg abból, közben a személyzet mondja nekik (angolul) hogy oda bizony az nem fog beférni, és mutatja a hölgy, hogy tegye a másik oldalra, ahol van hely.
Két perc után megérti, de addig minden irányból próbálja egyre idegesebben betuszkolni a hatalmas táskát a szűk helyre.
Leül.
Rögtön realizálja, hogy Giuseppe és Laura milyen messze kerültek, ezért fel is pattan és odafurakszik hozzájuk.
Hátha utoljára látják egymást.
Közben felhangzik, hogy mindenki üljön le, kapcsolják be a biztonsági öveket, de ennek semmi hatása.
A személyzet határozottan odamegy a sok Giovannihoz és Giuseppéhez, hogy menjenek már a helyükre.
Leülnek.
A gép elindul, de még bőven emelkedünk, amikor Giovanni bácsira rájön a pisilés, felpattan és határozott léptekkel megindul a klotyó felé.
Ekkor a személyzet erélyes üvöltésben tör ki, hogy azonnal üljön vissza. Persze ezt nem érti Giovanni bácsi mert angolból nem olyan profi de végül csak megérti mi a probléma.
Visszamegy mosolyogva, de amint leül, már lehet menni is brunyálni.
Ekkor minden olasz pasi felpattan és 10 másodperc alatt sor alakul ki a klotyó előtt. (A pizza és a pasta prosztataproblémát okozna vagy ez csak valami furcsa szokás náluk?)
Közben Laura néni összebarátkozik az összes repülőn utazó gyerekkel, mindegyikre mosolyog, én meg elképzelem, hogy bárcsak olasz lett volna a nagyanyám, hogy bárcsak olyan ételeket kaptam volna minden nap, amiket egy ilyen olasz nagyi tudhat főzni.
Gondolj bele, semmi napközis kaja, finomfőzelék és ilyenek, helyette valami …. Na, nem ez a téma.
Szóval erősen közeledünk a leszállásoz. Az összes olasz türelmetlen már, nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy egy teljes órán keresztül ne kommunikáljanak és a seggükön üljenek.
Leszállunk.
A leszállás és ami utána következik, a repülés legveszélyesebb szakasza. Ilyenkor kellene igazán csak a seggünkön ülni, bekapcsolt biztonsági övvel.
De ez nem megy.
Szerencsétlen pilóta ezerrel nyomja a féket mert a leszállópálya nem lett hosszabb mióta elindult és jó lenne nem a tengerbe pottyanni, érezni a hirtelen sebességcsökkenést, mindenki előrebukik, kivéve az összes Giovannit. Rájuk nem hat a gravitáció, ők fel tudnak tápászkodni, mi több, valahogy még a folyosóra is kijutnak, és látva a Giovannik sikerét, az összes olasz felpattan, mint Órarugógerincű Felpattanó és mind ott állnak 0,1 másodperc alatt a folyosón, kezükben a túlméretes poggyásszal, rohamra készen.
Ekkorra a személyzet végképp elveszítette a nyugalmát, teli torokból üvöltik, hogy üljenek már le, amit nagy nehezen megért az egyik Giovanni, azt követi a többi míg végül mind visszaül.
A repülő hosszú percekig tekereg a pályán, majd nagy és hirtelen fékezéssel megáll a kijelölt helyen.
Az összes Giovanni a fejét csóválva feláll és azonnal hangos beszélgetésbe kezdenek valami kajáról.
Na, ilyenek az olaszok a repülőn.
Egyéb kategóriában itt szoktam füstölögni
A fenti kép innen jön.
