Kihagyhatatlan, szuper, lenyűgöző, és húúúúú

Ráadásul Sir Simon Rattle vezényelt.

Kezdjük az épülettel, mert az sem egy teljesen egyszerű épület kívülről és belülről sem. A német építész Hans Schauron által tervezett asszimetrikus épületcsodára  kívülről a sárga, sokszögletű homlokzat és a hullámzó tető hívja föl magára a figyelmet, belülről pedig a nagy tér, a két épület egysége és mégis különállósága. Kívülről teljesen úgy néz ki, mintha nem annyira régen építették volna, valójában viszont a háború után 1960-ban kezdték építeni és 1963-ban adták át.

Belülről látni a korra jellemző elnagyoltságot, a durva betont, a tipikusan háború útáni jelleget ha az ember figyel, de mégis van valami bája ennek a beton  épületnek.

Akkoriban nem az volt a cél, hogy minden teljesen tip-top legyen, hogy legyen arany és ragyogás mindenhol, hanem hogy működjön, hiszen nagy igény volt akkor is a kultúrára, lévén a háborúban minden elpusztult.
Megtervezték és felépítették a Kulturforumot, ami területen magában foglal több galáriát, múzeumot, könyvtárat – Európa legnagyobb Latin-Amerikai gyűjteménye van itt! – és ezt a koncerttermet.

Persze azóta építettek egy csomó réginek látszó új épületet, amiről a normál halandó nem mondja meg, hogy valójában most fejezték be, én sem mondanám meg, ha nem tudnám, hogy az egyik  gyönyörű barokk épület a szemem láttára épült az előző években.

A Berliner Philharmonikert egy véresen tragikus múltú helyre építették: előtte egy olyan intézmény volt itt, ami a hitleri időkben összeszedte a szellemi és testi fogyatékosokat, melegeket és más embereket, akiket szerettek volna zárt körülmények között tudni. A további részletekkel nem terhelek senkit, mert a helyi történelem egyik legsötétebb  gugyra ez.

A nézőtér 2500 személyes (helyi szokás, hogy ilyen nagy, sokan vagyunk) és számomra a legmeglepőbb, hogy a székek nagyon kényelmesek voltak és tökéletes volt a kilátás is mert végre egy hely, ahol ügyeltek arra, hogy midnenki lásson, ne lógjanak bele a fejek és hátak a kilátásba.

Külön érdekes volt, hogy a színpad nem oldalt, hanem az ötszögletű nézőtér egyik oldalától picit beljebb került, így a nézők lényegében körbeülték a zenekart.
Szerintem szuper ötlet!

A belépő nem olcsó, sőt összehasonlítva a budapesti árakkal, csillagászati, mivel 49 eur a legolcsóbb jegy, és onnan csak fölfelé, viszont cserében az ember a világ egyik legjobb zenekarát, az egyik legjobb karmestert és az egyik legjobb akusztikájú termet kapja. Tehát valamit, valamiért.

Mit kell tudni a Berlini Filharmonikusokról?
Ez egy teljesen vegyes zenekar. Körülbelül mindenki máshonnan jött, ráadásul minden tagnak megvan a saját szakmája, a saját munkája, de még életkorban is teljesen vegyes képet mutatnak mivel van huszonéves és nyugdíjas korú is.
Szóval ez igazi berlini zenekar. Vegyes, színes és valószínűleg pont ez adja a varázsát, ettől olyan jó.

Annyira berlini ez a zenekar, hogy maga Berlin városa támogatja őket, kiegészítve a Deutsche Bankkal, de főleg városi finanszírozásból élnek. Mindezt úgy, hogy Berlin Németország egyik legszegényebb városa.  Berlin szegény de sexy.

(Itt mindig elmegy valamire a pénz, sosem volt Berlin nagyon gazdag, részben köszönhetően annak is, hogy már évszázadokkal ezelőtt is a másságot, a különlegességet támogatta.
Merj más lenni, merj kilógni a sorból!  Extravagáns, nagyon különc művészeknek a múltban külön fizetett, hogy egy időre jöjjenek ide. )

Berlin ❤

További Berlinről szóló posztok