Sirok viszonylag közel van a Heves megyei házunkhoz és a várát este mindig megcsodáljuk, amikor ott megyünk el mellette a fürdőből hazafele jövet, így csak idő kérdése volt, hogy mikor megyünk föl oda egyszer nappal.
Heves és Nógrád tele van várakkal, csakúgy, mint a környező szlovák területek. Tavaly Füleken voltunk várnézőben és shopping túrán, ami nagyon tetszett, meglepően érdekes volt a kiállítás is, szóval ezen felbuzdulva bátran fizettem be a 2300 forintos belépő mellé a plusz 1000 forint extra díjat mert valami különleges programra gondoltam. Hozzáteszem, hogy tavaly Szlovákiában ingyen volt a bemenetel mert valami népünnepély volt, koncertekkel, gyerekprogramokkal, mindennel és hát ugye ott is a családokért vannak. Itt is a családokért voltak, ezért kellett ezer forintot fizetni extrában.
A parkolójegy 500 forint volt, kaptunk mellé egy „térképet” ami semmire nem jó. Leparkoltuk az autót és gyalogoltunk felfelé a dombra vagy inkább hegyre. Jó magasan van ám ez a vár, a tengerszint felett majdnem 300 méterrel, ráadásul elég meredek az út oda föl, még szerencse, hogy majdnem meg kell kerülni a várat.
A bejáratnál van egy elég nagy pad asztallal, árnyékban, ott a kétfős csapatunk egyik tagja letáborozott mert ő aztán tényleg nem egy várnézegetős típus. Én meg igen, kíváncsi vagyok erre is, szóval amikor megláttam, hogy 3300 Ft lesz a belépőm, akkor csak ráncoltam a homlokomat és reméltem, hogy valamit kapok is érte.
Tévedtem.
És nem akarom a kedvenc utazós blogom (Fikatours) kenyerét elvenni, de Sirok várának kapujába legalább kitehettek volna egy feltűnő feliratot, hogy belépés saját felelősségre mert amellett, hogy balesetveszélyes, még semmitmondó is volt.
A kilátás az valóban jó volt, de az a környéken minden magasabb dombról az, néha még fel sem kell menni. Egy ismerős járt itt gyerekkorában, akkor még nem volt „felújítva” a vár, nem voltak benne lépcsők meg vasláncok, amint hegymászóként kell csüngeni, meg a belépés is ingyenes volt.
A látogatás mélypontja az volt, szó szerint, amikor az ominózus láncon leereszkedtem a mélybe a verőfényes napsütésből a sötétbe és nem láttam semmit. Elő is vettem a telefonomat és bekapcsoltam a „zseblámpát” és milyen jó, hogy megtettem mert különben nem vettem volna észre, hogy ott tornyosul előttem egy legalább fél méter magas „lépcső”.
Mondjuk már akkor gyaníthattam volna valamit, amikor a nénik arról beszélgettek, hogy „vigyázz Mariskám, az előbb egy gyerek is elesett”.
Szóval legombolják az emberről a belépőt de cserében a „safety nem annyira first” jegyében még egy alacsony fogyasztású LED lámpát sem tesznek oda, hogy a kedves érdeklődő ne törje ki a lábát.
Volt egy igen apró kiállításos rész is, ahol azt mutatták be, hogy a törökök hogyan élhettek itt a várban, milyen nyomorúságos körülmények között éltek itt azok a fránya törökök. De szerintem abban laktak, amit szereztek, az meg olyan volt, amilyen.
Aztán jött a meglepetés. Én nem érzek semmilyen szagot évek óta, nagyon ritkán az autónk szagát szoktam érezni, amikor be van zárva hetekig-hónapokig a garázsba és nem mozog a levegő. Évente egyszer van ilyen élményem. Ezenkívül semmi. Na de itt! Ugrándozhattam volna örömömben mint a lábatlan, akinek kinőtt a lába, de mégsem tettem.
Az egyik helyiségben a nénik olajban sütöttek valami lepényt (nem mentem oda megnézni) és annak olyan hatalmas szaga volt, hogy az én nulla szagérzéssel megáldott orrom is érezte. „Too much information”, és annyiban maradtam magammal, hogy ha az emberek ilyen szagokat is érzékelnek, akkor inkább maradok a teljes szaglásmentességnél. Köszönöm, nem kell.
Hát így történt, megnéztük Sirok várát, de csalódás volt. Nem baj, vannak még várak a környéken.
