A vidékre költözés érdekes társadalomrajzot fest mostanában, mert olyan emberekkel lehetek kapcsolatban, akikkel Budapesten soha nem lett volna lehetőségem találkozni. És itt semmi negatívra ne gondolj.
A vidéki egyszerűség
Mifelénk még egy pizzéria sincs, ha van, akkor az összes olasz pizzamester azonnal harakirit követne el, olyan bűn rossz pizzákat képesek az ember elé tenni. Ehhez képest az, hogy Budapesten mindenféle étterem van és még a legkülönösebb hozzávalókat is be lehet szerezni, számomra maga a bőség szimbóluma.
Pár hete megkérdeztem a szomszédomat, hogy mit szeretnek enni, olyan értelemben, hogy melyik ország vagy kontinens ételeit kedvelik, és erre az a válasz jött, hogy „Hát, az Andi a disznót szereti”. Persze később kiderült, hogy számára az ázsiai konyha egyenlő azzal, amit a plázában lehet kapni a „kínaiban”, és hogy minden ázsiai ételben cukor van.
Mert ugye Kína egyenlő Ázsiával
Az, hogy Ázsiában (attól függ, hogyan nézzük) 49 ország van, és a gasztronómiájuk roppant változatos, nem számít.
Milyen hülyén hangzik visszafelé, nem? „Hát, én az európai kaját szeretem.” Mégis melyiket? A görög muszakát, az osztrák rántott húst, a magyar tökfőzeléket, a francia csigát, a spanyol paellát vagy a svéd büdös halat? Közünk nincs egymáshoz. Vagy nem túl sok.
Ha ugyanezt a kérdést felteszem egy fővárosinak, akkor elmondja, hogy imádja az olasz kaját, bírja az indiai ételeket, mert tök jó fűszeresek, de pár hete evett egy grúz étteremben hacsapurit, és hogy… bla, bla, bla. Egyszóval számára van értelme a kérdésnek. Vidéken sokszor ez értelmezhetetlen. És nem pénzkérdés miatt, hanem mert sokan úgy tekintenek az étterembe járásra, hogy az megy oda, aki nem tud főzni.
Másrészt persze választék sincs, szerintem az egész megyében nincs tíz kínai étterem, olasz esetleg akad, de itt le is zárul a kör. Hogy léteznek más országok is, hogy van Thaiföld, Vietnám, Indonézia vagy Japán, és hogy mindenhol teljesen másféle ételeket esznek, az nem világos. „Ázsia = Kína.”
Az étterembe járásban „vidéken” van valami ciki is.
„Mé, nem főz az asszony?”
Vagy még rosszabb: „Mé, nem tud főzni az asszony?”
Mert errefelé férfinak főzni ciki. Hétvégén esetleg, a grill vagy a bogrács mellett látni őket, de az, hogy egy férfi hétköznap főzzön, na az szentségtörés, hiszen a nők dolga a főzés, a férfiak dolga meg a pénzkereset.
Gyorsan, nézzünk rá onnan is, hogy „mert ezeknél az iszlámoknál (:D) az asszony csak otthon van és főz, meg takarít, gyereket nevel, micsoda rettenet!” Mennyivel jobb, ami Magyarországon van, ugye? Hogy az asszony főz, mos, takarít, gyereket nevel, és ugyanúgy eljár dolgozni.
Így aztán ha eljutnak egy étterembe, az általában valami piros betűs ünnepkor van, és akkor maradnak a biztonsági körön belül: rántott hús, pörkölt, rántott gomba, rizs, dobos torta.
Pedig más főztjét enni egy felfedezés lehetősége
„Vidék kettőn” egyrészt sokszor igény sincs arra, hogy megismerjék más országok, földrészek, népek ételeit, másrészt valóban lehetőség sincs ilyen úri hobbikra, harmadrészt pedig pénz sem nagyon van ilyesmire.
Budapesten, mivel annyi minden van, sok lehetősége adódik az embernek, ráadásul még a fizetések is magasabbak, így az emberek kíváncsibbá és nyitottabbá válnak.
Ha „vidék kettőn” is lenne minden sarkon egy vietnámi, egy sushi, egy mexikói tacos bár vagy valami hasonló, és nem azt látnák, hogy étterembe csak piros betűs ünnepekkor szabad menni, lehetőségük adódna új ízek megismerésére, felfedezni egy új világot.
De addig maradnak ott, hogy „hát, az Andi a disznót szereti”.
Szoktam írni vidék-Budapest témában, itt találod.
A képeket a Dall-e-vel csináltam. Köszi, Mesterséges Intelligencia!
