Mióta Berlinben élünk megtanultam értékelni az esőt. Mitöbb, szeretni.
Itt normál esetben gyaran esik az eső, – néha naponta – amitől gyönyörű zöld minden. Zöld a fű, sok a virág, szépek a fák, minden állat talál magának élelmet és tiszta a levegő is.
Normál esetben.
Aztán történt valami.
A dolgok a megszokott módon működtek egészen februárig, talán márciusig, amikor egyszer csak tél lett. Ilyenkor. Tél. Februárban kint votak az első virágok, beindultak a fák (oké, ez sem túl normális) aztán jött egy olyan tél, amit rég nem láttam.
Hideg volt és hó.
Aztán elmúlt ez is és jött a május.
Itt nyáron sem szokott az a gatyarohasztó hőség lenni, de persze hőérzetre megvan a nagy pára miatt.
Májusban sütött a nap.
SOKAT.
Berlinben, ahol általában vannak cuki felhők az égen. Folyamatos, verőfényes napsütés volt heteken keresztül. Eleinte nem volt annyira iszonyat meleg, de aztán ahogy a felhők és az eső sem jöttek, egyre tragikusabb lett a helyzet.
Elkezdtek kiszáradni a növények az utcákon, a parkokban és az erdőkben is.
A Tiergarten, ahol mindig zöld a fű és a tapsifülesek vígan szaladgálnak egyik bokortól a másikig, ahol az ember mindig leheveredhet a jószagú fűbe, már nem volt az igazi. Keresni kellett azt a részt, ahol nem elsárgult, kiégett a gyep.
Tragikus a helyzet.
Aztán jött a hír. Az idei május 5 fokkal volt melegebb, mint normálisan. Átlagban ÖT FOKKAL.
Ez nagyon brutális emelkedés.
Május végén már örültünk, ha „csak” 28 fok van. 3 éve 29 fok brutál hőségriadót jelentett. Most meg 30 fok simán volt, 33 is.
Berlinben.
33!
MÁJUSBAN!
Szóval tragikus a helyzet.
Aztán, miután majdnem egy hónapig nem esett az eső, jött a felhőszakadás.
A Wittenbergplatzon voltarm, amikor megjelentek a tipikus berlini esőfelhők, vigyorogtam rájuk. És nem csak én, mindenki.
Nagyon kellett már az eső és örültem annak, hogy végre szakad, hogy esik, mintha dézsából öntenék, de sajnos elállt pár perc múlva, a mi környékünkre meg egy csepp sem esett.
Tragikus a helyzet.
Persze megoldások és ötletek is vannak.
