Asztana Operaház látogatás
Előljáróban:
Az asztanai operaház a viág harmadik legnagyobb operaháza, ezt tetézi, hogy teljesen új, így kihasználták a már meglévő technikát, tudományt, ezért létre tudták hozni a létező legjobb akusztikát, amihez hozzájárult az is, hogy szabad kezet kaptak az építészek, amibe az is beletartozott, hogy annyit költhetnek, amennyit akarnak, vagy amennyi szükséges.
Vissza fog térülni valaha ez a beruházás?
Szerintem ezer év alatt sem, tehát ez itt nem egy nyereségorientált vállalkozás. 1000 forintjával elég nehéz lenne visszaszerezni a befektetett milliárdokat.
De nézzük, hogy volt a látogatás:
Nem volt egyszerű bejutni, de elmesélem hogy volt, hátha segít valakinek.
Mióta láttam és olvastam, milyen szép belülről ez a vadiúj operaház, be akartam jutni. Bújtam szorgosan a honlapjukat, nem volt róla semmiféle infó, hogy be lehetne menni és meg lehetne nézni alaposabban az épületet.
Arról már korábban lemondtam, hogy egy operát megnézzek, mert sajnos úgy jött ki a látogatásunk, hogy pont abban a néhány napban, míg Asztanában vagyunk, semmiféle darabot nem mutatnak be. Szóval valamit ki kellett találni.
Miután megnéztük a szomszédjában álló Foster és társai által tervezett -tényleg szuper – sátrat, tettünk egy próbát: felmentünk az operaház előtti tekintélyes méretű teraszra, majd odamentünk a timpanon alatti hatalmas (HATALMAS!) ajtókhoz és szorgosan mindegyiken be akartunk jutni. Nem sikerült.
Mint kiderült, rengeteg kamerával védik az épületet, így a biztonsági őr bentről figyelte a bejutási próbálkozásomat, majd amikor megelégelte -szorgosan az összes kapun próbáltam bemenni, nem hagytam ki egyet sem! 😀 – bentről kinyitotta az ajtót morcos tekintettel, hogy mégis ki az a marha aki így és ennyire be akar jutni?
Gyorsan kiderült, hogy közös nyelvet nem beszélünk, maradt hát a pantomim 😀 én mutogattam a szememre meg befelé, mondogattam hogy vizit, vizit, hátha megérti, és lőn csoda, megértette! 🙂
Az őr mondta, hogy bijjét, bijjét, meg mutogatott jobbra, hogy arra menjünk.
Mentünk mi, bár nem láttunk semmi jegypénztárnak látszó helyet sem eleinte, de aztán kiderült, hogy ügyesen elrejtették egy teljesen takarásban lévő helyre.
A jegypénztárban a lány viszont már beszélt angolul, így amikor felvázoltam neki, hogy szeretnénk megnézni az operaház épületét, először összevonta a szemöldökét, majd közölte, hogy jöjjünk vissza másnap 11 előtt egy kicsivel és akkor majd ad jegyet.
Hátha meggondoljuk magunkat addig.
Persze nem gondoltuk meg magunkat, így ma reggel 11 előtt 15 perccel megjelentünk a jegypénztárban és közöltük, hogy itt vagyunk, szeretnénk megnézni az operaházat. Erre a lány tekintete elég borús lett, mondta, hogy telefonálnia kell, majd így is tett. Egy darabig valakikkel telefonált, majd mondta, hogy 4000 tenge (négyen voltunk) és a kezünkbe nyomott 4 darab jegyet.
Azt nem mondta, hogy mit csináljunk, de az őr, aki pont annyit tudott angolul, mint mi oroszul, elmagyarázta, hogy menjünk az épület elé.
Mivel itt a megfigyelés eléggé a topon van, pont abban a pillanatban amikor odaértünk az épület elé, kinyílt a nagy kapu, kinézett ugyanaz az ember, aki tegnap még elküldött, majd barátságosan közölte, hogy várjunk még 15 percet, aztán végül 5 percnél is kinyitotta a kaput, akkor meg azt mondta, hogy még 5 perc. Na, annyit nem kellett várnunk, ugyanis egy percen belül kinyílt jobban a kapu és intett, hogy menjünk be.
Bent rögtön egy másik világ fogadott.
Az operaháznak első ránézésre is minden centije mérhetetlen gazdagásgot és drágaságot tükrözött.
Az operaházba egy biztonsági ellenőrzés után tudtunk bejutni, de gondoltak az egyszerre érkező sok emberre is mert legalább 5 kapu volt felállítva.
Bementünk. Bent egy magas, vékony, az Asztana Operaház roppant csinos egyenruhájába öltözött fiatal lány fogadott minket tűsrakú cipőben, aki jól beszélt angolul.
Rögtön elkezdte nyomni a szöveget, de nagyon sok újdonsággal nem szolgált, nekem az volt a lényeg, hogy bemehessünk.
A bejárat mögött egy hatalmas tér van. Ez a tér Szicíliáról származó márvánnyal van burkolva, nagyon szép és láthatóan nagyon vigyáznak rá mert minden csillog-villog.
Az operaházat Nazarbejev elnök személyes utasítáásra építették (nincs ezzel egyedül az operaház, az épületek többségét Asztanában Nazarbajev utasítására építették, csakúgy, mint az egész fővárost) ráadásul maga az elnök skiccelte fel, hogy mit akar látni. És meg is építették neki.
Persze a méret itt is fontos, nem akart az elnök úr jelentéktelen operaházat építtetni, hanem rögtön a világ harmadik legnagyobb operája lett az épület.
2010-ben kezdték építeni és 3 év alatt be is fejezték, átadták az épületet.
Ahogy láttam, kimaradt a kazahokra oly jellemző (elnézést miden kazahtól) „elsőre jól néz ki, de ha jobban megnézed, akkor azonnal szétesik az épület” stílus mert egy svájci cég építette, csakúgy, mint több más fontos épületet a városban. Nem hagyták a véletlenre.
(A helyi építészetre leginkább a gagyi szó illik. Az épület, amiben lakunk az is tök jól néz ki kívülről, aztán elég felmenni a lépcsőn és a csilivili épület rögtön nem annyira frankó, ugyanis egyetlen lépcsőfokot sem sikerült ugyanúgy megépíteni, mindegyik más magasságú, általában befelé lejtenek, de mindegyik más szögben. Mind egyedi darab, becsüljük meg! 😀 Szóval nem mondható hogy mestermunka lenne egy átlagos lakóház Asztanában. Persze az is lehet, hogy az a cél, hogy a sógorok és egyéb kormányközeli cégek rendszeres, jól fizető megbízást kapjanak valakitől. Végül is, mindenki pénzből él. )
Visszatérve az asztanai operaházra: a bejárat utáni hatalmas, márvánnyal burkolt térhez nagyon gondosan válogatták a márványt: többszínű márványokat használtak, azok pedig sokszor kazah nemzeti motívumokat formáznak. Teljesen őszntén megmondom, engem lenygűzött, nem tudom, valaha láttam-e ilyen csodálatos alkotásokat márványból. Az egyik különösen tetszett: zöldes barnás márvány volt, hihetetenül szép belső erezettel. Látszott, hogy igen drága volt.
A falakat kazah tájat ábrázoló falfestmények borították, nagyon finom, roppant elegáns színösszeállításban. Cseppet sem az, amit az ember elsőre gondolna, hogy ha már van bőven pénz egy ilyen alkotásra, akkor majd jöhet a rongyrázás. Nem. Tényleg nagyon szépen voltak a falak is festve, az egyiken egy erdő volt, a másikon pedig a híres kanyon, ami Almati mellett van. (Magyar lépték szerint nagyon messze.)
A plafonról egy hatalams központi csillár lógott le, természetesen kirstályból, de nem csak ez az egy világította be a teret. Sajnos erről a műalkotásról szó nem esett, pedig biztos érdekes lett volna tudni milyen nehéz, mert valószínűleg az.
A színpad 400 négyzetméteres és nagyon modern. Amikor ott jártunk, pont a Turandot próbája zajlott, ultramodern díszlettel, rengeteg szereplővel. Szívesen megnéztem volna!
A nézőtér 1250 néző befogadására alkalmas.
Megnéztük a páholyokat, kipróbltuk a székeket és … miért nem ilyen székek vannak az Erkelben? (Vagy egy átlagos magyar színházban.) Egyrészt szélesek voltak a székek, másrészt nagyon kényelmesek, vastag szivaccsal – vagy ki tudja mivel.
Természetesen pirosak voltak, ugyanis ez ment a legjobban a belső tér piros – arany dekorációjához.
Maga a nézőtér nem a legmodernebb elrendezésű, inkább a hagyományos, XIX. századi páholyos elrendezésű. (Szerintem ez tök béna mert a páholy második sorában ülőknek már nem annyira jó a kilátás.)
Megmutatták nekünk azt a páholyt is, ahol Nazarbajev elnök szokott ülni.
Így néz ki:
Az asztanai operaház legfelső emeletén egy kerek kamaraterem kapott helyet, körülötte pedig egy múzeum van, ahol egyrészt az operaház építsését mutatják be, másrészt a darabokban használt kosztümöket lehet megnézni.
Mindet szép, kivilágított vitrinekben tartják.
Nyilván még nem olyan érdekes a dolog, hiszen az operaház is csak 5 éves, így hatalmas történelme, “ezt a ruhát hordta X. Y. a nem tudom milyen darabban, amikor… “ történetek még nincsenek. De minden bizonnyal lesznek.
Ebben egész biztos vagyok, ugyanis az asztanai opera a világ legjobbjait igyekszik megszerezni, szerződtetni.
A bemutatott darabok a leghíresebb klasszikusok és kazah szerzők operái és balett előadásai, ugyanis Nazarbajev elnök a kultúrán keresztül szeretné fokozni a polgárok hazaszeretetét, az opera meg egy jó eszköz erre, különösen, ha annyiba kerül egy jegy, mint egy Cappucino egy belvárosi kávézóban.
Megéri a látogatást? Nyilván. Maga az épület is egy csoda annak, aki alapból is jár színházba, operába, ha pedig még egy-egy előadásra is befizet néha, akkor kihagyhatatlan.
Érdekes viszont, hogy a repeetoár állandóan változik és nem abban az ütemben, ahogy mi hozzá vagyunk szokva. Heti 3-4 előadás van, de mind más és pár héten belül nem ismétlődnek a darabok.
Szóval ha Asztanában jársz, érdemes megnézned az operaházat és beülnöd egy előadásra – ha épp olyan szerencsés vagy, hogy pont játszanak valamit.
Úgy nézd ezt a festményt, hogy ez is hatalmas nagy!
Az elnök idősebbik lánya, Dariga amatőr operaénekes, így ő avatta fel ezt a termet. Állítólag szépen énekelt. (Azt nem mertem megkérdezni, hogy tényleg jó volt-e, de valószínűleg nemleges választ sem kaptam volna)
Majdnem minden centire festettek valamit, de mindezt nem tolakodóan, nem túlzásba víve.
