Miután hajnalban felébredtünk a szúnyogokra, a csillagokat csodáltuk a teraszunról utána pedig a napkeltét a dzsungel felől.
Lassan összeszedelőzködtünk mert még a „nagy” forgalom előtt el akartunk indulni.
Persze előtte elfogyasztottuk az előző nap a diszkont boltban vásárolt teljesen értelmetlen csemegék egy részét reggelire (japán mindenízű keksz és pisztácia).
Onnan tudtuk, hogy végképp reggel lett, hogy a szomszéd kecskéi vagy birkái aktivitást mutattak és a kakasok is elkezdtek mászkálni.
Egy ilyen helyen még a kakas sem olyan hülye, hogy korán keljen!
Mielőtt felöltöztünk volna, alaposan átnéztük a ruháinkat, nehogy valami ismeretlen állat legyen a ruhánkban, vagy az a sprinter pók a falról.
Amikor hajnalban a tök sötétében ültem a teraszon a dzsungel szélén, arra gondoltam, hogy szerencsére jó nagy állat vagyok és egész biztos, hogy a környéken élő pókok ki lettek okítva a felmenőik által, hogy vigyázzanak az emberrel mert veszélyesek vagyunk, és inkább kerüljenek el minket.
Ez minden bizonnyal így is volt, mert (remélem) semmilyen ízeltlábú vagy ki tudja mi nem mászott rám (azt hiszem).
Persze vadul gondolkoztam azon is, hogy Tioman szigetén hogy is volt ez, mert valljuk be, az ott egy sokkal „igazibb” dzsungel volt. Mondjuk ott sokkal több is volt az állat, viszont a házba (értsd: a kajibánkba) nem jöttek be, csak a részben fal nélküli fürdőszobánkba látogattak mindenféle kisebb hüllők. 😱
Az úton tényleg nem volt senki, egészen addig, míg le nem lassítottunk, míg ezt a fönti elég nyugisan kérődző állatot le nem akartuk fotózni. Akkor persze jött a helybéli és rögtön ledudált minket. 😀
Nem tudhatta, hogy a hülye turiszt nincs hozzászokva az ilyen látványhoz 😀
Mindenesetre szép állat.
Érdekes volt, hogy az út szélén rengetegen stoppoltak. Minden sarkon volt 2-3 ember akik valahova el akartak jutni. Lehet, hogy reggel nincs busz?
Mindenesetre érdekes lehet így dolgozni menni, hogy „majd odaérek egyszer”.
A tervünk az volt, hogy majd az út mentén találunk egy helyet, ahol veszünk reggelit, a reggelit meg majd jól megesszük az óceán partján.
Ez nem így lett mert amiről Google barátunk azt írta, hogy nyitva volt, arról az látszott, hogy évekkel ezelőtt bezárt. Biztos az aktuális hurrikán tett kárt a helyben, vagy ki tudja.
Így a tengerpartra reggeli nélkül érkeztünk, akkor, amikor a vulkán mögül még nem kelt fel a nap.
Érdekes módon nem voltunk egyedül a több kilométeres partszakaszon mert rengeteg „holdkóros” még nem barna, tehát frissen érkezett turista sétált föl-alá a parton.
Leültünk és „megreggeliztünk”, ami alatt azt értsd, hogy megettük a japán mindenízű keksz utolsó darabjait.
Persze ilyenkor bennem bekapcsol a „mi van a másik oldalon” gép és elmentem felfedezni a tengerpart másik oldalát.
Érdekes módon láttam kutyalábnyomokat is a parton, ráadásul gazdás kutyáét. Jó lehet gazdás kutyának lenni itt!
De az is látszik, hogy a kutya körme nem volt lekopva, tehát sokat mászkálnak a tengerparton és keveset betonon vagy aszfalton.
Láttam egy hatalmas tavat vagy mocsárt, vagy ki tudja mit az óceán partján. Érdekes volt, mert csak egy maximum 10 méteres homoksáv választotta el őket egymástól.
Nagyon tetszett ez így nekem a reggeli fényekben! Nem tudom, milyen állat lakhat benne, de eszembe jutott, hogy Tiomanon egy ilyen hely tuti tele lenne varánuszokkal meg egyebekkel.
Ahogy haladt az idő, egyre többen lettünk a parton. Végül még néhány törölközős turista is jött, de addigra mi már kinézelődtük magunkat.
Mivel valami rendesebb reggelire vágytunk, szedtük a sátorfánkat és indultunk tovább.
Abban bíztunk, hogy maj lesz valahol egy nagyobb bolt, ahol vehetünk mindenfélét.
És így is lett.
Sikerült rendes reggelit venni, ami értelemszerűen állt bagettből (francia szigeten vagyunk) meg az egyik kedvenc francia szalámimból állt. Nem értem, hogy a franciák és a spanyolok hogy tudnak ilyen finom szalámikat készíteni. Oké, egy téliszalámi is tök finom tud lenni, de ezek egész más ízűek.
Reggeli után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a sziget másik részére és ott kipróbáljuk a Datcha nevű beachet, mert az híresen szép és jó is.
Az elképzelés jó volt, de mire odaértünk az időjárás úgy döntött, hogy az eddigi kellemes 1 percig szemerkélő eső helyett az 1 percig „esik, mintha dézsából öntenék” verziót választja.
Erre a partra meglepően könnyen odataláltunk, kifejezetten jól ki volt táblázva.
Érdekesség: ezen a szigeten nem csak a „bennszülöttek” tudnak tájékozódni mert elég sok minden ki van írva az út szélén.
Még olyanok is ki vannak írva, hogy kávé-, banán-, kakaó és egyéb ültetvényeket lehet megnézni. Csak mint ötlet, ha arra jártok…
Sőt, ha már a kévéról esett szó, ezen a szigeten termelnek robustát is, nem csak arabicát. Vettünk is belőlük valamelyik boltban… 🙂
A Datcha part valőban gyönyörű is volt!
Rögtön belevetettem magam a vízbe, de amint elfordultam, megláttam, hogy nem fogunk itt sokáig lubickolni mert egy jó nagy eső közeledett.
Mivel ezek az esők tényleg nem tartottak tovább 2 percnél, eleinte az volt a menet, hogy pár perc dagonya, aztán irány a hatalmas fa alá + 2 perc szakadó eső.
Persze ez csak leírva hangzik jól, ezért körülbelül fél óra alatt meguntuk a dolgot és átöltöztünk.
A következő tervünk az volt, hogy nincs tervünk mert erre a napra a kellemes meleg hullámokban lubickolás lett volna a program.
Persze valamit csak sikerült kitalálni:
Elmentünk a fővárosba és jót mászkáltunk a kellemes hangulatú utcákon.
A fűszerpiacot is megtaláltuk teljesen véletlenül. 🙂
A fűszereken kívül még sok dolgot árultak ezen a helyen, még festményeket is. Nem vettem belőlük, de majd legközelebb, ha arra járunk.
Az épületek teljesen vegyesek voltak, a nagy fűutca mellett még panelházak is voltak, de volt egy egész negyed, ahol ilyen szép házikók álltak:
Mire megéheztünk, már tudtuk, hogy indiait akarunk enni. 🙂
Ez egy hagyomány nálunk, mert azt hiszem egyedül Kijevben nem voltunk indiai étteremben, de tényleg mindig mindenhol eszünk egyszer indiaiban, jogos az észrevétel.
Ez az indiai bár nagyon szép volt belülről, de a kaja nem volt a csúcson. „Kicsit” franciásan volt fűszerezve, tehát elmondhatjuk, hogy nem volt különösebben nagy ízélmény egyik sem.
Különösen elrontott, vagy fogalmazzunk úgy, hogy érdekes a naan volt. Ahelyett, hogy a tetején lett volna a fokhagyma, megtöltötték vele. Mondjuk ilyen elgondolásút sem ettünk még 🙂
Mellettünk két francia lány ült. Ők a naant előételnek gondolták és szigorúan, késsel, villával apró falatokban, jólnevelten ették. 😀
Vesd össze ezt azzal, hogy Indiában a jobb kéz használatával szakítják a naant, és az mint kanál funkcionál. Kézzel esznek.
Jobb is szerintem kézzel enni, mint késsel, villával. 🙂
Oké, ez a mango lassi sem egy átlagos elgondolás, de ez legalább jó volt 🙂
