Ez a Kalandok Magyarországon 2. napi élménybeszámolónk.
Mivel pár héttel ezelőttig Nógrád megyében akartunk ingatlant vásárolni, hozzá egy tekintélyes méretű telekkel, patakkal, satöbbivel, így igencsak toplistás volt a megye.
Ma sort is kerítettünk egy fél megyét bebarangoló tekergésre, ingatlannézéssel és kajálással egybekötve.
De kezdjük az elején!
Hajnali fél kettőkor égtelen nagy tűzriadóra ébredtünk. Nem tudni hol szólt a riasztó, de nagyon hangos volt és a környező hegyekről visszaverődött a hang.
Szörnyű volt. Viszont legalább kinéztem a csillagokra és csodát láttam. 🙂
Berlinben is tök jól látszódnak a csillagok, de itt azért sokkal több látszott az égen.
Szerencsére visszaaludtunk és egészen 6-ig húztuk a lóbőrt.
Reggelizni bár lehetett volna a Hubertusban, ami bár „svédasztalos” volt, ennek nyomát nem láttuk, viszont aki evett, az előtt mind olyan kaja volt, amit én nem ehetek meg, így fogtuk magunkat és átmentünk a Parádon található NAGY boltba. Mármint ahhoz képest nagy. Nem akkora, mint a Budaörsi nagy Tesco.
A boltban volt mindenféle gluténmentes cucc is, abból bevásároltam, meg egy kis „hazait” is vettünk pokolian csípős kolbász és egyebek formájában.
Utoljára Guadaloupe szigetén volt olyan, hogy a kocsiban ettünk, így gyorsan sort kerítettünk egy ilyen murira, majd az Ambrosia nevű cukiban ittunk egy isteni kávét.
Néha érik az embert olyan meglepetések, hogy élete legjobb kávéját issza egy teljesen lehetetlen helyen.
Az Ambroisa annyira jó volt, hogy eldöntöttük, hogy másnap is itt isszuk a kávét, de a tulajdonosnő tanácsára a saját keveréküket isszuk majd. Szóval kíváncsi vagyok.
Reggeli és kávé után elindultunk a falvakba, amikre már nagyon kíváncsiak voltunk.
Parádsasvártól egyik sincs messze, de az utak nagyon kanyargósak, sietni sem akartunk, meg volt elég sok dolog, ami megállított minket út közben.
Előző nap még volt egy olyan kósza gondolatom, hogy Mátraderecskén kipróbálom a Mofettát, de aztán csak mentünk tovább.
Voltak érdekes dolgok is menet közben, például az aranyszarvas Mátraballán.
Nem is hittem a szememnek először, aztán de…
Na igen.
Természetesen rovásírással is ki volt írva a település neve és egy Wass Albert idézet is várta az arra tévedőket.
Határozottan emlékszem, hogy amikor 1980-ban az általános iskolában tanultunk a rovásírásról, azt mondta a tantónéni, hogy ez valami baromság. Hát, nesze neked. Eltelt 40 év és rögtön máshogy fújnak a szelek.
Ha nem mászkáltál még Nógrádban olyan sokat, akkor elmesélem, hogy gyönyörű a megye. Dimbes- dombos, erdős-mezős. Szerintem gyönyörű.
Gyorsan megkerestük a kiszemelt falut, megnéztük a házat kívülről, de természetesen a falu méretőből adódóan akkora feltűnést keltettünk, hogy a fél óra alatt, amit ott töltöttünk, megismerkedtünk 3 emberrel, ami a falu lakosságának egy jelentős százaléka.
A boltos csak azért nem elegyedett velünk szóba mert épp töltötte fel az árut és szaladgált, mint pók a falon.
Mindig szerettem volna, ha egy patak folyik át a kertemen 🙂
Mép piócát is láttam benne, pedig azt utoljára 40 éve láttam, a Rákos patakban. Szóval még nem pusztultak ki a kis vérszívók 😀
A falvakban érdekeseket láttunk.
Azt már tudtam, hogy messze nem az a helyzet a mai magyar falvakban, amit az ember elképzel, ezerrel megy a Magyar Falu Program, fejlesztések vannak mindenfelé és ez nem az „építsünk szökőkutat” projekt, hanem tényleg fontos dolgokat csinálnak.
Az egyik faluban például rengeteg a napelem és nemcsak a főbb épületekben, hanem a házakon is. Mitöbb, egy másik falu határában egy komplett napelem farm is volt.
Miután a fő kiszemelt falut jól megnéztük, elmentünk a közeli nagyvárosba, Salgótarjánba ebédelni.
Utoljára ezer éve jártam ott, még a Kalandozás travellel voltunk várnéző túrán egy igen meleg nyári napon.
Arra nem emlékeztem, hogy ilyen panelrengeteg az egész város.
Miután jót ettünk a Fekete Bárány nevű helyen, indultunk vissza nézelődni.
Annyira szép arra a táj!
Én imádom Berlint, az egyik legjobb hely a létezésre, de ott aztán egy árva domb sincs, hegyekről meg ne is álmodjunk.
Mivel az év egyik legmelegebb napja volt, igencsak forróság volt az autóban is, így megálltunk a zabari temető mellett pihenni. Micsoda látvány!
Egyrészt a temető is szép, másrészt környezete sem egy utolsó azzal a sok dombbal.
És igazi, pottyantós budiban lehetett pisilni a temetőben 🙂 Mikor pisiltél utoljára temetőben? 🙂
Miután kibámészkodtuk magunkat, elindultunk vissza Parádsasvárra, a szállásunkra. Menet közben beugrottunk a reggeli cukiba egy sütire, és a szomszéd No.1 nevű étteremben bedobtunk egy kis vacsit még.
Beteszek ide egy fotóegyveleget a napról:
Itt jó a kávé! 
Nem emlékszem, mikor fáradtam el utoljára ennyire.
Ma is jó volt és nagyon érdekeseket láttunk!
