A „Porto élménybeszámoló” első részét itt találod, itt pedig a teljes portugál kalandunkat megtalálod.
Bármennyire is szilárd volt bennem az elhatározás, hogy most aztán tényleg minden napról írok élménybeszámolót, erre a napra majdnem egy hónappal később emlékszem vissza egy Portótól délre fekvő tengerparti településen. De erről majd később.
A portói kalandunk második napján jó korán keltünk fel. Egyrészt engem felébresztettek a sirályok, másrészt pedig korán keltem, hogy legyen idő megörökíteni a tegnapi eseményeket. (Utóbbi nem valósult meg.)
Még tegnap azt találtuk ki, hogy elmegyünk a piacra és majd ott megreggelizünk. A piac tőlünk egy laza 20 perces sétányira van, dombra föl, dombra le, majd újra dombra föl és le, ahogy az Portóban szokás.
A reggel első fényeinél indultunk el és mivel hétköznap volt, csak a korán reggel munkába indulók voltak az utcán. Meg mi. Szeretek kihalt utcákon sétálni mert ilyenkor alaposabban szemügyre lehet venni az épületeket és a díszítésüket.
Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy itt is árulnak bola de Berlím-et, ami valószínűleg a mi berlinerünk (ez egy fánk lekvárral töltve) valami elfuserált portugálosított verziója és az egyik boltban ki volt téve a kirakatba, így naná, hogy megkóstoltuk. Már ekkor is gyanús volt, hogy ezek a portugálok nem tudnak főzni errefelé. (Erről is majd később.)
Azt már az előző sok portugál utunkon megtanultuk, hogy nem tudnak cappuccinót főzni, így azt nem is mertünk kérni, de viszont a sima presszókávéjuk az még mindig kitűnő.
Miért sz@r a kapucsínójuk? Mert … képzeld el, hogy van rendes kávéjuk, tejet is tudnak gőzölni, de ezt az olasz tejes italt szinte mindenhol úgy készítik, hogy fognak egy zacskós kapucsínót és azt felgőzölik. Ne kérdezd az értelmét, szerintem komoly agykárosodásra utaló jel lehet ez.
A Bolhao piacról lepattantunk mert nemhogy nyitva nem volt, de még félig le is bontották idén és daruk meg egyéb hatalmas és zajos munkagépek álltak a helyén. Átépítik, tehát valószínűleg 2022-re befejezik a dolgot.
Persze nem estünk kétségbe mert vele szemközt találtunk egy kávéházat, szintén a szebbik fajtából és ott bedobtunk egy szendvicset.
Ekkor úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi van a környéken és nagy meglepetésünkre a hatalmas macska, pont a mi utcánk egyik jobb oldali mellékutcájában tornyosult. Ekkor még csak ötször mentünk el mellette, nem tudom, hogy kerülhette el a figyelmünket. Ha valaki macskabolond, akkor érdemes megnézni mert hatalmas példány.
Nem tudom ki és miért festett egy ekkora macskoszt a falra, lehet, hogy csak dizájn 🙂
Miután kifotózkodtuk magunkat az öt szint magas macskával, elindultunk a Clerigos toronyhoz. Azt sejtettem, hogy a mostani járványhelyzetben nem lehet felmenni a toronyba, de legalább kívülről megnéztük. (2021 május elején voltunk itt, azóta már változhatott a helyzet.)
Persze a torony egy dombon áll, így megint dombról le, dombra föl, ilyen ez a portói élet.
Aztán elindultunk egy közeli kilátóhoz, az meg pont zárva volt -láss csodát- felújítás miatt, így baktattunk tovább, kivételesen lépcsőkön a tőzsdepalotához.
Hozzáteszem, hogy a harmadik napra a combunkban és a fenekünkben izomláz lett, annyi itt a föl meg le, le és fel…
Akkor még azt gondoltam, hogy jobb lesz a lépcső, de nem. A tőzsdepalotához egy sor lépcsőn kellett lebaktatni, na de aztán…
Akkora szerencse ért minket, hogy a tőzsdepalotába pont akkor értünk, amikor indult a túr. Merthogy nem lehet csak úgy kószálni benne mert ez egy működő épület. Már nem tőzsde, hanem mindenféle rendezvényeket tartanak benne és amikor mi ott voltunk, akkor is volt valami EU-s izé. Viktorunkat és Szíjjártónkat nem láttam, másnap járt ott vagy valahogy így. Nem kötötték az orrunkra.
Az viszont nagyon tetszett, hogy rajtunk kívül csak egy ember volt a vezetett túrán ami majdnem egy órán át tartott. Fogok írni egy sokkal hosszabb posztot az épületről mert nagyon tetszett, majd ott zengek ódákat róla.
Miután kicsodálkoztuk magukat az épületen, már jól el voltunk fáradva, így leültünk a palota előtt pihenni.
Addig ücsörögtünk, míg eszünkbe nem jutott, hogy mi lenne, ha kimennénk megnézni az óceánt. Mert Porto külvárosa már az óceán partján van. Nem is kellett sokat agyalni mert az 500-as busz pont a közelben járt, így felpattantunk rá és félóra múlva már ott voltunk és néztük a csodás habokat.
Hozzáteszem, hogy igencsak fújt a szél és a nap meg sütött ezerrel, főleg így hirtelen 6 hónap szobafogság után volt kegyetlen a napsugárzás.
Természetesen ettől függetlenül lehevertünk a parton és csak bámultuk és bámultunk.
Aztán annyira kibámultuk magunkat, hogy ettől éhesek lettünk és kerestünk egy helyet, de szerencsére a közelben volt egy kebabos. Más se kellett, naná, hogy ott ettünk.
A kaja a berlinihez képest rossz volt, de helyi szinten még ehető, így nem nyafogtunk sokat.
Persze kaja után nem árt egy kis édesség és ekkor visszamentünk a partra, ahol találtunk egy helyet, ahol még árnyék is volt és jó is volt a kaja. Ritka kincs!
Azért túlzásba nem estünk, ahogy látjátok.
Itt olyan sokat ücsörögtünk, hogy közben sikerült leégni egy kicsit. De jó is volt az a napsütés!
Mivel egy turista sosem ér rá, ezért pár óra múlva mentünk vissza a városba.
A buszról egy kicsit előbb szálltunk le (30 perc séta extrában), de nem bántuk meg mert nagyon szépeket láttunk. Érdekes volt a Duero partján sétálni és látni ezeket az apró házikókat a partján. Olyan cukik!
Nézd meg a jobb oldali képen, hogy némelyik ház nincs 3 méter széles sem.
Itt (is) jár egyébként az a villamos, amire te is fel fogsz majd szállni, ha Portóban jársz.
Nem bírtunk magunkkal meg a hirtelen ránk törő szabadsággal és beültünk egy helyre főleg nézelődni. Nagyon kellemes hely a folyó partja, ráadásul tele van hívogató éttermekkel és kellemes székekkel.
Itt is rendeltünk egy hallevest, de ez nem volt olyan jó, mint a tegnapi, de így lassan egy hónap tapasztalattal elmondható, hogy ez a bal oldali felső egy egész jó példány volt. Akkor még nem sejtettük…
Ahogy ücsörögtünk ott, feltűnt, hogy a szemközti parton valami kabinos izé mozog, amit feltétlen ki kellett próbálnunk. Nem volt egyszerű a dolog mert nem tudtuk, honnan indul és Google barátunk ebben az esetben nem volt annyira segítőkész, így elbaktattunk a végállomásához és onnan jöttünk vissza.
Ezen a napon annyit gyalogoltunk, mint az előző egy hónapban összesen. Nem hiába az izomláz másnap…
De legalább jó volt a kilátás belőle.
A „repkedés” után másra már nem voltunk képesek, mint a híd mellett lévő nagy, füves területre kidöglöttünk és egészen addig ott voltunk, míg nem volt zavaróan hideg, aztán hazavánszorogtunk.
Otthon a szokásos jó hangulat fogadott, bár már szálliingóztak el az emberek a helyekről.
Nem kellett mesélni nekünk, gyorsan elaludtunk.
