Az ember úgy van megalkotva, hogy miután az agya elérte maximális méretét és az idegsejtek közötti kapcsolatok számát, sajnos elkezd hanyatlani. Butulunk.
Eleinte nem észrevehető ez a szellemi hanyatlás, de az idő múlásával már érezhető lesz a szellemi kapacitás csökkenése és mire eléjük az ötvenet, szerintem a többség már észreveszi saját magán is, hogy néha valami nem klappol.
Néha észreveszem magamon, hogy már nem olyan a memóriám mint volt, ráadásul hajlamosabb vagyok a hiányzó emlékfoszlányok miatt egy egész komplett kis sztorit kreálni, néha elfelejtem mondat közben, mit is akartam mondani, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem tőmondatokban beszélek és általában hosszabban kifejtendő gondolatok közlésére vállalkozom. Lásd ezt a mondatot. 😀
Rá kellett magamat szoktatni arra, hogy mindent ellenőrizzek, hogy megadjam magamnak az időt, hogy amikor érzem, hogy „ma nem” akkor aznap tényleg nem csinálok semmi érdemlegeset mert ha elrontok valamit, akkor az bizony csak nehezen javítható és még nehezebben észrevehető mert nem olvasom saját magam. Általában.
De vannak azok az esetek is, amikor valaki hosszú évtizedek óta úgy él, hogy a tévé intravénásan be van kötve nála, ráadásul tényként fogadja el mindazt, amit ott mondanak. Bármit!
A legcsekélyebb mértékű kételkedés és gondolkodás nélkül. Szerintem mindenki ismer ilyen egyént.
Minek gondolkodni, hiszen az fárasztó!
Olyan kijelentéseket tesznek, olyanokat mondanak, amiket még képesek szóról szóra lekoppintani a tévéből, mentségükre szóljon, hogy azokat rendszeresen, naponta többször is hallhatják, ráadásul erős érzelmeket mozgató kijelentésekről van szó, amiket ezért könnyebb memorizálni. Még agyhallottként is, hiszen egyszavas vagy maximum kétszavas „mondatok” ezek.
Nem véletlen az ügyes megfogalmazás, törekednek arra, hogy a csökkent értelmi képességű tömegek is „megértsék” a mondanivalót, így születhettek ezek a kétszavas mondatok.
Ha ezeket ismételgetik, legalább tartoznak valahova.
Igaz, hogy még gondolkodó éveikben messze elhatárolódtak volna az ilyen kijelentésektől, de most, agyhalottként legalább nem kell gondolkodni. „Hát, ha a többség ezt akarja.”
Próbálkozz csak, hulla fölösleges!
Agyhalottnak atomfizikát? Teljesen fölösleges próbálkozás mert kikopott a mélyebb gondolkodás, az egy percre megállás és átgondolás „mérgező” szokása belőlük.
Inkább mindent szopjunk be a tévéből, ott úgyis mindig igazat mondanak. Mindig!
Ha próbálkozol kihozni a sötétségből a napvilágra, te leszel a rossz!
Nyilván! Szembesülni azzal, hogy valami kegyetlen baromságot bemagyaráztak az embernek ami miatt rettegett, félt, ami felidegesítette és ez nem volt igaz… nem lehet kellemes dolog. Roppant fájdalmas szembenézni saját hülyeségünkkel, de az sem kellemes, amikor erre válaszként a másik oldalon álló lesz a rossz, szimplán azért mert nem azt hallja az alany tőle, amit a tévében hallott.
Tehát olyan az egész, mint agyhalottak atomfizikát magyarázni. Nem fog menni. A begyöpösödött gondolkodás látszólag kényelmes, hiszen még csak arra sem kell venni a fáradságot, hogy utánajárjunk a dolgoknak, hogy egy másodpercig elgondolkodjunk… mert valljuk be, gondolkodni fárasztó! Roppant fárasztó és fájdalmas.
Főleg idősebb korban.
kép: Image by Lee Murry from Pixabay
