Egy hosszabb, vendégséggekkel megspékelt időszakon vagyunk túl. Mivel szándékosan olyan helyen vettünk ingatlant, ami elég messze van mindenkitől, egyrészt nem tudnak váratlanul beállítani mert szervezős még autóval is a dolog, másrészt pedig ha jön valaki, akkor több napig marad, de legalább egy vagy két éjszakát itt alszik, néha többet is. És ez megterhelő.
Nem mondom, hogy néha nem lehet elviselni, meg nem esik jól más emberek társasága, de elég komoly mértékben bezavar az, amikor valaki itt van egy hétig. Két magának való ember vagyunk, akik leginkább saját társaságukban érezzük magukat jól, mindezt úgy, hogy néha még egymást is ki kell pihenni.
Megmutogatni a házat a vendégnek, a nem kicsi területünket, elmenni vele a környéken erre-arra, ellátni, bográcsozni, grillezni, elmesélni, mégis mi a fenét keresünk Magyarországon, feleleveníteni az elmúlt egy év építkezős szívásait, elmagyarázni a vendégnek, hogy én nem fogom körbeugrálni, nem fogom percenként kérdezgetni, hogy szeretne-e ezt vagy azt mert ez működne akkor, ha fél órát van itt valaki vagy kettőt, de 3-4 napon át kimerítő lenne mindkettőnknek. A hűtőszekrény felismerhető, a pohár tartózkodási helye is, szolgálja ki magát egész nyugodtan. Kizabálni minket nem tud a készletből, mert az igen komoly. Egyen, igyon, ami kedvére van, akkor, amikor a kedve tartja.
A többség beájul a házunktól, mert tényleg szép. Igényesen van berendezve az a része, ami elkészült berendezésileg is, nem nélkülöz különleges megoldásokat, arról nem is beszélve, hogy egy mindennel felszerelt okosház.
Felkészülés a vendégvárásra
Szerencsére jó előre szoktuk tudni, hogy ki érkezik és mikor, így előtte felkészülünk a fogadására. A vendégszobánk még tök üres, így ott legalább takarítani nem kell, de az ágyneműket, törölközőket elő kell készíteni.
Végig kell gondolni, hogy aki jön, az mi iránt érdeklődik, érdeklődik-e valami iránt egyáltalán, vagy legszívesebben azt venné, ha a kert végében ülhetne és 2-3 napig embert sem látna és nem is hallana.
Ahogy telik az idő
Ahogy telik az idő, egyre többször jut eszembe az, hogy itt lenne az ideje annak, hogy leüljek dolgozni, hogy írjak, hogy tegyek már a jövőmért mert tök jó beszélgetni, együtt lenni, de az élet nem csak ebből áll. Az enyém (miénk) nem csak ebből áll.
Aztán elmennek
Kiürül a ház, elmennek, és végre megint magunk lehetünk. Végre ülhetek a dolgozószobámban, végre a gondolataimba merülhetek, végre merenghetek kifelé az ablakomon a felhőket és a fákat bámulva.
Nem azt akarom mindezzel mondani, hogy nem szeretem a vendéget meg ha jön valaki. Ettől távol állunk. Csak minden egyes ilyen látogatással tisztábban látom, hogy mennyi energiát vesz el tőlem az, hogy valaki más is itt van, milyen nehéz utána visszaállni a normál kerékvágásba, a magam tempójába. És ez kimerítő.
A következő sok hétben senki nem fog jönni, esetleg majd az augusztusi csillaghullásra jön át hozzánk vendég, addig meg várnak a felhő és a fák.
