Mindenki azt eszi, amihez szokva van, és azt tekintjük normálisnak, amit már gyerekkorunkban is láttunk vagy ettünk.
Ez egy gondolatébresztő poszt lesz, ami arra fog kilukadni, hogy azért mi magyarok sem vagyunk lemaradva, csak máshoz vagyunk szokva és ettől nem leszünk sem jobbak, sem rosszabbak, de főleg mások nem lesznek rosszak csak mert azt eszik, ami van, ami náluk megél vagy megterem, elérhető. Tehát ha hajthatatlan vagy és úgy érzed, hogy attól, hogy te Magyarországon születtél, már eredendően jobb vagy, ne is fáraszd magad az olvasással.
Sok éve láttam egy videót, talán gusztustalan vagy bizarr ételek volt a címe, ami arról szólt, hogy mennyire undorító már, hogy mi magyarok disznóvért eszünk disznóvágáskor és hogy milyen barbár szokás az, hogy szerencsétlen disznó belébe visszatöltjük a fűszeres dalát húsát. Ez a hurka, ha nem ismertél rá.
Ugyanez van véres verzióban is. A disznó saját belébe a saját vérét töltjük vissza és megsütjük. Vagy a csirkeagy evés. Mondjuk ilyet utoljára 45 éve láttam.
Aztán a múltkor láttam a „vidék kettő” kisvárosomban, Magyarországon, hogy pulykaherét árul a hentes és akkor eszembe jutott, hogy de a tehén tőgyét és a méhét is megeszik vidéken. Vagyis mindent megeszünk mi is, csak az „átlag Tesco” polcain nem találod meg.
És ott van a fejevés. A disznópofa, a fejhús is milyen finom már. Gyorsan felmentem magunkat mert utóbbit Bruno Barbieri olasz sztárséf is készíti és az egyik Costa hajón szokott a vacsorák része lenni. Amúgy isteni.
Persze ettől még nem tudom elképzelni, hogy egy fél disznófejet hazavigyek és egy nagy kondérban főzzem puhára, majd megfalatozzam.
Persze ha Bruno Barbieri jönne és személyesen készítene valami istenit belőle, akkor rendben van. (Ki a fene az a Bruno Barbieri? Itt olvashatsz róla.)
Térjünk a tárgyra
Ez a hosszú bevezető arra volt jó, hogy megalapozzak annak, hogy nem vagyunk mi sem különbek, amikor ételekről van szó.
Múltkor beültünk egy török étterembe Berlinben. Gyorsan elmondom, hogy a magyar török étterem és a berlini török étterem nem ugyanaz a kategória, körülbelül annyi köze van a kettőnek egymáshoz mint az űrhajónak a körömvágáshoz.
Berlinben sok a török és szeretnek jókat enni, nem önkiszolgálóba járnak (itt nincs is olyan), és ha már beülnek valahova, akkor imádják a frissen grillezett húsokat, a rengetegféle előételt, a mindenféle kencéket és még sorolhatnám. Szóval a műsor nem áll meg a kebabnál, nagyon nem.
Sokadszorra ültünk be ebbe az étterembe, vagyis elé mert épp kellemes 23 fok körül volt. Megkaptuk az étlapot és azt láttuk, hogy tele van olyanokkal, amiket „fúj, ilyet nem” kérek.
Szörnyülködtem egy sort magamban, majd inkább átmentünk a másik törökhöz, ami már „normálisabb” ételeket kínált onnan körülbelül 200 méterre, de a gondolat megmaradt a fejemben, hogy én most finnyás voltam.
Aztán a képeket nézve, rögtön megvilágosodtam, mert ilyen guszta kinézetű levest én bizony ettem már töröknél, de nem tudtam, hogy fej van benne, de az is biztos, hogy kétszer kértem belőle. Birkafej leves. (A piros levesről van szó a képen.)
Aztán, hogy meséljek még a török levesekről, amit a képen látsz a jobb fölső sarokban, az mindig jár a leveshez egy kis török lepénykenyérrel. (Egyszer fogok majd írni a különböző lepénykenyerekről mert nagyon érdekesek.) A tányéron mindig van ilyen pepperoni-szerű paprika, kicsit savanyítva, borzasztó mennyiségű zöldfűszer, citrom és azok a fehér izék azok bizony retkek.
Majdnem 10 évembe került, hogy megfejtettem, hogy mi az, a hosszúkás izé, ami tök jó állagú de pink színű. Kb. két hete esett le, hogy az savanyított jégcsapretek ami mellé bedobtak egy kis céklát. Szóval a leves egy ilyen komplett dolog a törököknél.
De tudok még ilyeneket mutatni. A fenti képen egy bableves látható, ami a fenti módon van tálalva, de a képre már nem fért rá a leves zöldséges körítése, ellenben a desszertem igen. (bal oldalon alul)
Szóval ez egy leves, török felfogásban, ami szerintem kifejezetten egészséges és tápláló, rostokban gazdag, akkor is, ha nem az általunk megszokott híg leves.
Amúgy a rizs is nagyon gyakran fordul elő a levesek környékén máshol a világban.
A portugálok imádják belefőzni a levesbe és alaktalan szétfőtt valamiként jelentkezik általában, a vietnámiak is szoktak minden mellé is egy kis rizst enni.
A saláta és sok étel van megszórva rózsaborssal, ami szerintem kifejezetten finom, meleg, bársonyos ízű fűszer. Én szeretem.
De térjünk vissza az első étterem étlapjára. Ha jól megnézed, a 81-es rajtszámú az egy bárányfej grillezve. Szerintem jól néz ki.
A 82-es az bizony grillezett báránybél. Állítólag finom. A 83-as és 84-es is egy érdekes étel lehet, mivel rizs, hús és fűszerek vannak a bélbe töltve, szerintem rokona lehet a mi hurkánknak.
Kérdezem magamtól, magunktól: Tehát akkor mi a fenétől viszolygunk? Mi nem ugyanilyen „undorító” dolgokat eszünk?
Ja, de. Csak azt már gyerekkorunk óta látjuk és esszük.
