Milyen az élet Santorinin ?
Nyugodt. Végtelenül nyugodt és ezt az ember egyre jobban értékeli.
Különösen koronavírusos időkben egyre jobban értékeli.
Ha később olvasod ezt az írást, akkor fontos kiemelnem, hogy épp a második hullám elején vagyunk, (2020 október 20-án írom ezt a posztot) egész Európa pirosra váltott, Görögország az egyetlen még zöld ország. Tehát nagyon koronás időkben vagyok itt a szigeten, teljesen egyedül, határozatlan ideig.
Hogy telnek a napjaim?
Hajnalban még napkelte előtt ébredtek. Az az első gondolatom, hogy hány óra van és hogy „ugye még nem maradtam le a napkeltéről?” Persze mindig sokkal korábban ébredek 🙂
A napkelte szép. Ha látszik, és nem takarják vastagon felhők, nagyon szép.
Napkelte után már nagyon éhes vagyok, így akkor megreggelizek.
Reggeli után „körbenézek a világban” mi történt – nem mintha nagyon befolyásolná a napjaimat a világpolitika alakulása, de érdeklődéssel figyelem az amerikai elnökválasztás alakulását.
Aztán nekiállok a napi dolgaimnak. Dolgozom, de van egy csomó könyv, amit el kellene olvasnom lehetőleg tegnapra, de ilyen nyugodt körülmények között az ember lassan leszokik a „mindent tegnapra akarok” gondolatról és, „ejjj, ráérünk arra még….”
Lényeg az, hogy akármennyire is érdekel a téma, egyszerűen jobban esik csak bámulni ki a fejemből és csak gondolatok nélkül lenni. Jó ez az elvonulás és tetszik, hogy nincs vége szabva. Nincs egy dátum, hogy na, eddig leszek itt, ki kell használni az időt.
Amúgy az is milyen hasznos már, hogy végre leszoktam a Mindent Előre Eltervezek Szokásról? Köszi vírus!
Ha szükséges, elmegyek a Nagy Boltba és bevásárolok, de igyekszem ritkán emberek közé menni itt is, így eddig összesen egyszer vásároltam be. Nagyon ügyes vagyok!
De hogy jutok el a boltba? 🙂
Eddig nem tűnt fel, de Santorinin a „bennszülöttek” saját ösvényeken mászkálnak. Mert van az az ösvény, amit a turiszt használ, tutira a legszebb kilátásnál, méterenként megállva és ezret fotózva óránként, meg van a másik, ahol nem találkozol turistával, csak ha a helyeik elmondják, hogy „figyu, ha ezen a kis ösvényen mész, akkor percek alatt ott vagy”. Hátránya a kis ösvénynek – ami néha két méter széles betonozott út is lehet de sokszor csak 50 centi és egy rom falán vezet, ami elég veszélyes – hogy ha elég eldugott helyen megy, akkor az ember úgy eltéved, hogy hirtelen egész máshol találja magát. Még én is így jártam, pedig igencsak siettem haza az eső elől.
Romok között 
Ez egy szép ház lehetett 
Ez itt a széles út.
De ennek az eltévedésnek is lett ám pozitív hozadéka! Felfedeztem, hogy a szállásomról hogyan tudok 2 perc alatt odajutni az egyik legszebb kilátásos helyre. 🙂
Szóval elég sokat szoktam a „bennszülött” utakon mászkálni ha megyek valahova.
Ebéd
Ebédet magamnak főzök mert nem nyaralni jöttem, hanem élni. Persze néha beülök étterembe, ami nagyon jó, csak ilyen koronás időkben és októberben a helyek többsége zárva van, így nem egyszerű a helyzet. Persze éhen nem maradok.
Néha jó helyekre ülök be, akkor kilátást is kapok és finom kaját is.
Fontos hozzátennem, hogy nem drágább a kaja, mint Berlinben és itt azért „egy picit” jobb a kilátás.
Az élet Santorinin: az esti naplemente kihagyhatatlan!
Kihagyhatatlan program a naplemente.
Egyrészt az egyik kék kupolás templom itt van tőlünk (ösvényen és eltévedés nélkül) 2 percre, másrészt meg miért ne nézném meg a nap egyik legszebb előadását?
Szerintem tényleg kihagyhatatlan látvány.
Persze van olyan is, hogy egyáltalán nem látszik a naplemente mert épp annyira felhős az ég, de akkor viszont csodás ezüst színűre festi a lemenő nap az eget. Az sem egy utolsó látvány.
Kommunikáljunk
Sokat kommunikálok a családdal és másokkal, gyakran „együtt” nézzük a naplementét, ami úgy történik, hogy kiülök a templomhoz és közvetítem online. 🙂
Milyen jó, hogy már itt tart a technika? 🙂 Amikor először jártam itt a szigeten, akkor még az internet sem létezett, még telefonálni is csak nehezen lehetett -1990-ben jártunk itt először azt hiszem- most meg „együtt” tudom nézni a naplementét mondjuk a gyerekkel és közben tudunk beszélgetni. Nagy kincs ez!
Érjem utol magamat!
Este további kommunikáció következik – ezért fontos a jó wifi- és utána jön az az érzés, hogy „már megint nem haladtam eleget ma” és próbálom behozni a lemaradást.
Persze mihez képest lemaradást? A berlini énem nagyon küzd, hogy dolgozzak egy csomót, írjak, találjak ki dolgokat, viszont nagyon azt érzem, hogy jó helyen vagyok és jó lelassítani egy kicsit. Hova rohanjak? Minek?
Este még dolgozgatni szoktam egy kicsit, és ha marad energiám, olvasok.
Olvasni egyébként itt szoktam és így:
Jut is eszembe! Milyen jó, hogy már létezik ebook olvasó és nem kell egy csomó könyvet magammal cipelni. Köszönöm technika!
Nagyon röviden: az élet Santorinin nagyon nyugisan telik és egyre inkább értem a görög öregeket, akik képesek egy kávé mellett fél napot elücsörögni. Igazuk van. Minek az a nagy rohanás? Az ember úgyis ugyanoda jut, akkor is ha rohan, meg akkor is ha ráérősen éli az életét. Akkor meg minek ez a nagy rohanás?
Ebből kiindulva, egyre inkább úgy látom, hogy sokkal egyszerűbben is élhetnénk az életünket, sokkal kevesebb tárgyat birtokolva.
Itt a sokkal kevesebbet teljesen komolyan gondolom, de ezt majd egy másik posztban fogom megírni.
