Bangkok élménybeszámoló 3. nap

Aki ismeri a Sheraton szállodákat, az tudja, hogy jó a reggeli. Nem csak úgy simán jó a kaja, hanem például Európában annyira jó és olyan, mintha elővették volna a könyvesboltban kapható összes reggeliről szóló könyvet és a recepteket mind megcsinálták volna. Nagyon, de nagyon jó a reggeli mindig és hiába adja mindig annyiért, ami elsőre drágának tűnik, de végül az ember azt mondja, hogy megérte az utolsó centig. Európában kb. 20-25 euróért van a reggeli fejenként, Bangkokban „csak” 18 euró volt.

Igen lehet mondani, hogy dehát a belvárosban ebből az ember egy hétig eleszik, de nem ilyen kajákat és nem ilyen változatosan.
A reggeli általában 11-ig szokott lenni, itt viszont fél 7-től volt fél 11-ig, ami teljesen jó volt.
Felébredtem, csodáltam egy kicsit a reggeli panorámát a sokadik emeleti szobánkból, majd lementem reggelizni.
A Sheraton reggeliző része a Chaophraja folyó mellett van, pont az egyik hajóállomás mellett, kilátással a környékre, egyszóval volt mit nézni kaja közben.

A reggeli itt is nagyon érdekes volt. Volt thai része, kínai része, európai része és mindenféle részlege, kiegészítve azzal, hogy voltak végre mindenféle péksütik is.
Az ember el nem tudja képzelni, mennyire tud hiányozni egy rendes szelet kenyér vagy milyen jól tud esni egy zsömle 🙂
Sokáig reggeliztünk, utána pedig összepakoltunk szép lassan és délben elindultunk a kínai negyedbe.

Bangkok kínai negyede elég nagy, konkrétan a világ legnagyobb kína negyede. Van itt minden, amit az ember egy kínai negyedtől „elvár” azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sokkal de sokkal dzsuvásabb és rendezetlenebb minden, mint Kínában.
Ilyen helyen például tuti nem lett volna gusztusom enni:

Láttunk ám sokkal gázosabb heyleket is, de onnan nagyon menekültünk. Az egyébként az előző nap reggelén volt, a thai piacon, a város szélén, ahol volt csirkebél egy vödörben, mellette csirkefejek és egyéb alkatrészek. Nyami 😀

Egyébként kétszer ettünk az utcán, attól nem lett semmi bajunk.
Lehet mondani, hogy „mert milyen finnyásak vagyunk” de egyen az utcán az, aki akar.
Egyszer egy ragadós rizst ettem mangóval, egyszer meg a gyerek evett banános palacsintát nutellával.

Oké, az ember mindnenhol azt olvassa, hogy a thaiok mennyire tiszták és milyen higiénikusan készítik a cuccokat, de a hűtés fogalmát itt nem ismerik. Vagy ha igen, azt jól titkolják.

A kínai negyed annak nagyon érdekes lehet, aki még nem látott a bangkokin kívül más kínai negyedet vagy nem járt kínában. Szerintem semi extra nem volt benne, nem volt egy nagy durranás, de beteszek ide pár képet.

És tényleg mindent árultak, amit csak el lehetett képzelni. Az árakról nem tudok beszámolni mert semmit nem vettünk ott, leszámítva a vizet.

Ez a helyi főúton készült kép egyébként. Jók a seprűk, tuti kézimunka az összes.

És nem lenne kínai negyed templom nélkül.
Ezen van mit nézni, tutin néznek ki a sárkányok a tetőn.

A kínai negyedes séta után fogtunk egy taxit és elmentünk ruhát próbálni az MBK-ba.
Helyzet ugyanaz: mászkálás egy hatalmas plázában, de semmit nem vettünk, csak rendeltünk még nadrágot meg inget.

Apropó, a tegnapi részből kihagytam, hogy a gyerek megtalálta A Fodrászát. Végre olyan frizót csináltak neki, amilyet akart és végre nem ritkították agyon a haját. A probléma csak az, hogy Bangkokban 😀  de ha megyünk még Bangkokba, akkor legalább tudjuk, hogy hova kell menni és kihez.

Ruhapróba után elmentünk a szállásunkra, ami egy háromcsillagos szálloda volt tök jó helyen. Nagyon szép volt ez is, valószínűleg frissen felújítva. Egyetlen hátránya az volt, hogy a falak papír vastagságúak, vagyis inkább vékonyságúak, így a szomszéddal volt egy kis összetűzésünk, de kultúrember lévén visszafogta magát és nem áriázott tovább.

És esett az eső!

Monszunban mentünk, konkrétan az utazásunk utolsó 3 hete monszunos területen volt, de összesen egyszer esett az eső – Pekingben esett 3 csepp ezen kívül – és ez sem az a nagy eső volt, amire készültünk. Szóval megúsztuk végig.

Bangkokban a szálloda adott nekünk esernyőt, amit csak odafelé használtunk, mert visszafelé már elállt az eső. A terv az volt, hogy beülünk a legelső kajáldába és így is lett.
Mindegy volt mit adnak, beültünk mert éhesek voltunk és már mindegy volt.

Na, de amit adtak… ez pokolian csípős volt, mindkét leves, ráadásul az esik aljas módon elvileg nem volt brutálcsípős, sőt, határozottan kellemes leves volt – a bal oldali – de néha olyan, de olyan állatul csípett, hogy konkrétan nem tudtuk megenni.
A jobb oldali meg tele volt mócsinggal, de nem azért mert spórolni akartak, hanem azért mert errefelé a mócsing az finom falatnak számít. Egyébként Pekingben is zsíros volr a kaja, de nagyon, bármit rendeltünk, az zsíros volt.

Nem vivccelek azzal, hogy csípős volt! D. aki szereti a csípőset, ő sem bírta megenni.

Vacsi után visszasétáltunk a szállásra és eldőltünk.