(A fenti kép a mesterséges intelligencia kreálmánya). Kezdjük azzal, hogy megkérlek arra, hogy légyszi ne menj le ítélkezésbe, helyette inkább próbáld átérezni a történteket.
Itt van egy metropolisz, Berlin. Világméreten egy „falunak” számít a maga 4 millió körüli lakójával, lévén, hogy az első száz legnagyobb városban nincs benne, de Németországban mégis a legnagyobb, magyar szemmel meg még mindig hatalmasnak tűnik. Fél magyarországnyi lakosa van.
Aki itt él, az vagy itt született, vagy ide költözött valamikor, valamiért. Hozzáteszem, hogy a németek országon belüli költözése nem hasonlítható a magyar viszonyokkal, itt a lakosság simán átköltözik északról délre, keletről nyugatra ha egy jobb munkalehetőséget kap az ország másik felében.
Kis kitekintés: magyar kisvárosom melletti kis faluban a napszámos nem hajlandó a nagyobb városba elmenni dolgozni mert akkor 300 méterrel többet kellene gyalogolnia (!) a másik buszmegállóig és annyit bizony nem ér meg heti (!) 150.000 Ft -fizetik az utazását, kajáját is pluszban-, inkább megy az önkormányzathoz a nyomorúságos segélyért és eszi a népkonyha kajáját. 300 méter az „rettenet sok”, persze ehhez tartozik az is, hogy vidék 2 magyar kisvárosom környékén tömegközlekedni vérciki. Ezt csak a szélesebb perspektíva miatt írtam. Amúgy ha érdekel a téma, hogy miért hót csóró a magyar vidék mifelénk, akkor ajánlom ezt a cikket meg ezt a cikket, hogy megismerd a gondolkodást, hogy például „Miért jó ötlet eltüzelni a házad ablakkeretét télen, ha fázol?” (Amúgy nyilván nem jó ötlet, de sokaknak eddig terjed csak az ismerete.)
Most térjünk kicsit nyugodtabb vizekre. Itt van Berlin, ami egy rohadtul nagy város, itt városon belül is simán utazol időben annyit, mint Budapestről Egerig, hiába csak metrózol.
Aki itt él, annak kis része született itt, de itt megint megkérlek, hogy ne menj le migráncsozóba mert a többség német, csak máshol született és éppen itt találja meg a megélhetését. Igen, vannak itt emberek mindenhonnan, rengeteg mostanában az ukrán, de még mindig magasan a törökök vannak a legtöbben, akik már sokadik generáció óta vannak itt. Meg persze a lengyelek, de ők itt csak a „szomszédból” jöttek, tőlünk Lengyelország szerintem másfél órányira van csak. Ha szeretnél elmélyülni a statisztikákban, akkor itt megteheted.
Berlinben minden második háztartás egyfős, egyetlen ember lakik csak a lakásban és ha szétnézek a házban, ahol lakunk, itt is körülbelül ez a helyzet. Ezért IS van lakhatási válság Berlinben.
A szomszédunkban azóta ugyanaz a nő él, mióta ide beköltöztünk, lassan 10 éve. Nem mondom, hogy az előző évek alatt közeli barátságba kerültünk, mert ennyi idő alatt csak odáig tudtunk eljutni, hogy az utcán köszönünk egymásnak.
Ő is magának való meg mi is.
Egy megmondhatatlan korú nőről van szó, 60 és 75 közötti lehet, néninek fogom hívni az egyszerűség kedvéért. A neve kezdőbetűit tudjuk csak, illetve a kapucsengőről, hogy valamilyen doktori fokozattal rendelkezik, de ez ugye igen tág határok között mozog mert lehet egyiptológus meg csillagász, filozófus, és akár agysebész is. Nem tudjuk.
A covid alatt, ahogy mindenki a városban, ő is itthon volt, azóta is itthon van. Nem egy zajos teremtés, sosem hallottuk, néha hónapokig nem szoktuk látni, de ez azért is van mert egyrészt sokat utazunk, másrészt sokat vagyunk Magyarországon. Évente körülbelül 2-3 alkalommal futottunk össze az utcán.
Azt is tudjuk a nőről, hogy mindenkitől félt a covid alatt és ha más ember jött a járdán, akkor átment a másik oldalra és mindig maszkot viselt. Volt benne valami „kattant”.
Aztán a héten (amikor kimegy a poszt, akkor ez már hónapokkal ezelőttöt jelent) az történt, hogy a férjem ment le reggel a boltba, mire a szomszéd segítséget (!) kért tőle, hogy vegyen neki müzliszeletet a boltban, jó sokat, mert elesett és nem tud lemenni.
És itt jön az a valós probléma, hogy mi van, ha valaki egyedül lakik, roppant gyanakvó, se kutyája, se macskája és még a szomszédját sem ismeri, kulcsa meg csak neki meg a házmesternek van a lakáshoz és amúgy mozgásképtelen.
Elkérte a házmester telefonszámát is, nyilván, hogy ha mentő kell, akkor be tudjanak jutni hozzá valahogyan rombolás nélkül.
Volt ideje átgondolni a teendőket.
Megkapott mindent, aztán a férjemet megkérte, hogy emelje már fel és tegye be az ágyába. Mivel amúgy agyilag teljesen rendben volt a néni, és nem kért további segítséget, otthagytuk.
A lakásban fertelmes bűz terjengett már akkor is.
Aztán, mint kiderült, valóban felhívta a házmestert, beszéltek is, a pasi fel is jött hozzá, de mivel még mindig nem kért segítséget, ő is otthagyta.
Akkor megbeszéltük a szomszéddal, hogy ha bármi van, kopogjon a falon és megyünk, de … hogy megyünk be, ha nincs kulcsunk, ő meg nem tudja kinyitni az ajtót mert nem tud odáig elmenni?
És a néni ma reggel kopogott.
Erre az lett, hogy szóltunk a házmesternek mert már a néni ajtaja előtt is terjengett a bűz, mire feljött a derék hausmeister és megbeszélte a nénivel, hogy most már elég, hív mentőt, punktum. A mentő 4 perc (!) alatt itt volt, egy csupa nőkből álló csapattal.
Aztán a mentősök végigkérdezték a nénit, hogy mi történt, mi a neve, satöbbi és hogy mégis mióta tart ez.
És itt jön a rettenet és a szörnyülködés részemről és nem tudom, hogy a fentieken kívül tehettünk-e volna még bármit a néniért, vagy akarata ellenére az első alkalommal el kellett volna vitetni a mentőkkel? Akkor is ha ő ezt nyilván nem akarja, ha kihívhatta volna magának őket bármikor és 5 perc alatt megoldhatta volna a helyzetet. Szóval nem tudom.
Meddig tűri az ember a szenvedést csak hogy fenntartsa az önállóságát?
A néni 21 napja esett el.
21 NAPJA!
Mi 3 hete jöttünk vissza Szicíliából, azóta voltunk egy hetet Norvégiában és semmit sem sejtettünk, ő meg nem szólt, de mégis, hogyan szólhatott volna?
21 napja ott feküdt, ült, vagy a fene sem tudja, mit csinált, maga alá pisilt, kakált, mert nem tudott elmenni a WC-ig sem. Még belegondolni is borzasztó.
A másik, ami elborzaszt, hogy min mehetett át a néni?
Mióta itt lakunk, egyszer járt nála valaki, azt sem engedte be. Neki sincs senkije, de ennyire?
Mennyire lehetett neki nehéz, hogy eljusson odáig, hogy feladja a „mindent megoldok egyedül”-t és segítséget kért, hogy hozzunk kaját? Mennyi jogunk vagy kötelességünk van beleavatkozni más életébe, ha nem kéri?
Borzasztó lehetett neki.
Aztán beszéltem pár szót a házmesterrel és mondta, hogy kedden ő is volt nála, de egyéb segítséget nem kért tőle, majd átnyújtotta a szomszéd által küldött papírt, rajta a legőszintébb hálával íródott sorokat.
Remélem épen, egészésgesen tér vissza a néni!
De tovább is van.
Már 2-3 hete történt, ami történt, és még további hetek, hónapok telnek majd el mire kimegy a poszt.
Ma csöngetett egy vadidegen valaki az ajtón. Kiderült, hogy a néni unokahúga, aki úgy jutott hozzánk, hogy a házmesternél érdeklődött, hogy hol van a néni, a házmester meg mondta, hogy biztos mi jobban tudjuk.
Hát, nem.
Milyen furcsa ez, hogy a vadidegen szomszédtól kérdezik meg, hogy van és hol van a rokonuk. 🙁 Mi meg még a nevét sem tudjuk a néninek 🙁
