A berlini repülőtér

A berlini repülőtér

2020-ban több év késéssel elkészült és végre megnyílt az új berlini repülőtér. Rég vártunk rá. Az új reptér megnyitására 8 év késéssel került sor mert ami elromolhatott, az el is romlott, hiába híresek a németek a precizitásukról. 🙂A berlini repülőtér a Willy Brandt nevet viseli, aki az NSZK kancellárja volt még a hetvenes években és…

Részletek
Tesztelés

Tesztelés berlini módra

Szükségem volt arra, hogy leteszteljenek. Az okáról majd később beszámolok, de lényeg az, hogy nem azért mert hirtelen koronán akarnék halni, hanem egyéb okokból kellett egy PCR teszt. Persze sejthetitek, miért kell a tesztelés nekem, de majd ezt elmesélem később.  Berlinben minden nagyobb vagy forgalmasabb helyen van egy tesztcentrum felállítva, amit általában magáncégek visznek, így…

Részletek
tavasz

Tavasz a Britzer Gartenben

Most, hogy tavasz lett szép lassan, végre kimentünk a Britzer Gartenbe.Mivel az idei tél elhúzódik, a növények is le vannak maradva az eddigiekhez képest. A múlt héten még havazott és eddig idén csak egyszer volt 22 foknál melegebb (április 17-én írom a posztot) így ne csodáljuk, hogy a tulipánok nem annyira iparkodtak a virítással mifelénk….

Részletek
állatkert

A berlini állatkertben jártunk (Zoologischer Garten, Berlin)

2021 márciusának valószínűleg utolsó télies napján jártunk a berlini állatkertben. Ráadásul még Covidos időkben vagyunk, így csak négy nappal a látogatásunk előtt nyitották meg az állatkertet oly módon, hogy előre be kellett jelentkezni és nem lehetett akármeddig bent kóborolni, ráadásul minden állatház zárva volt, ami nyilván elég sokat elvett az élményből mert csak azokat az állatokat…

Részletek

Berlini séták (2021 februárjában)

Még mindig tart a lezárás. A boltok zárva vannak két hónapja és ha minden igaz, még egy hónap van hátra ebből az időszakból. (Február 14-én írom a posztot.)Az emberek nagyon fegyelmezettek, tényleg nem megyünk egymáshoz közel, tartja mindenki a másfél méteres távolságot, így sikerült pár hét alatt Berlinben 80-90%-kal csökkenteni a napi megbetegedések számát. További…

Részletek
befagyott Spree

Hétköznapi séta a befagyott Spree partján

Most, hogy elég hideg van (mínusz 12 fok körül volt az éjszaka) végre a befagyott Spree partján sétálhattam.  Mi az a Spree? A Spree egy rövid folyó, mindössze 400 kilométeren keresztül kanyarog Németországban és egy kis szakaszon Csehországban, ezen kívül a német főváros, Berlin fő folyója és ha ügyesen kanyargunk a csatornáin, eljuthatunk egészen a…

Részletek
téli séta

Téli séta a hófödte Britzer Gartenben

A Britzer Garten az egyik biztos pont az életünkben. Mióta felfedeztük, rendszeresen megyünk, akár hetente többször is de tény, hogy leginkább nyáron szoktunk itt eltölteni egy-egy napot. Nyáron egész más arcát mutatja a park, szép zöld a fű, a halak vidáman úszkálnak a tavakban és valahol valami egész biztosan virágzik. Ha nagyon meleg van, a…

Részletek

Helyzetjelentés 2021 január 14.

Jó rég nem írtam arról, hogy vagyunk, de igazság szerint semmi extra nincs. Várjuk a vírus eltűnését, a viszonylag normális élet visszatérését. Remélem ez mielőbb bekövetkezik. Mi a helyzet? Figyelem azt, ami a magyar médiában megjelenik és mindig fogom a fejem, olyan érdekes dolgokat írnak. Nyilván magyar fejjel, magyar körülmények közül kiindulva Németország egy egységes…

Részletek
Bolu

A Bolu élelmiszerbolt Berlinben

(Ez itt nem a reklám helye, csak elmesélem, hogy miért járunk a Bolu nevű boltba.) A Bolu egy multukulti bolthálózat Berlinben. Alapvetően török bolt, de itt lehet kapni mindent, ami szem-szájnak ingere, persze legfőképp török dolgokat, de nem ez a lényeg, hanem az hogy nagyon jó kínálata van zöldségekből, gyümölcsökből és mindenféle húsokból. A húsok…

Részletek

A kurd étterem a Kottinál Berlinben

Most a kurd gasztronómiában mélyedtünk el 🙂 Szerintem legalább 2 éve szemezünk az étteremmel, de mindig olyan sokan voltak bent, hogy nem fértünk be, egyszer viszont volt még egy szabad asztal, de akkor meg a pincér volt úgy elfoglalva, hogy nem jött oda hozzánk vagy 10 percig, így távoztunk.De nem így történt vasárnap. 🙂 Nagy…

Részletek

Berlin és a felvásárlási láz

Fontos már az elején leszögezni, hogy az itteni embereknek teljesen más a mentalitása, de nemcsak az embereké, hanem a hatóságoké is. Van mit tanulni mindenkinek mindenkitől. Azt is szeretném leszögezni, hogy az alábbiak az én „érdekes nézőpontomat” tükrözik, nem kell vele egyetérteni de tagadni sem. 40 évig Magyaroroszágon éltem így azt a mentalitást kicsit jobban…

Részletek