Mostanában két életem van. Magyarországon váltogatja egymást a teljes passzivitás, amikor legalább egy hétig nem megyek ki az utcára sem, és az, amikor kiszabadulok az önkéntes karanténomból, de akkor aztán pörögnek az események. Meg persze ott van a berlini életem is, amikor bár ott belvárosi emberek vagyunk, de mégis valahogy közelebb vagyunk a természethez, mint a magyar kisvárosunkban a saját kertemben. Ez akárhogy is nézzük, de érdekes tény.
Berlinben jókat eszünk, közben folyik a tervezés ezerrel, van kultúra, érdekes látnivalók és úgy általában, Berlin egy egész más közeg, mint Magyarország. Jó értelemben.
Minap úgy esett, hogy egy egész napot Budapesten töltöttem és nagyon jó volt, imádtam! 42 évet éltem a fővárosban, akkor nem tűnt olyan hatalmas tömör gyönyörnek a hely, de összehasonlítva a vidéki nullával, most kifejezetten jó helynek tűnik. Ezt most ne értsétek félre, jó hely vidék is, csak mifelénk évente egyszer van bármilyen esemény. Ez kimerül az évente egyszer megrendezésre kerülő városi napban. Ezen kívül nulla. 364 napig semmi nem történik. (Erről majd fogok írni sokkal bővebben.)
Annyi az esemény, hogy „a héten a kukás fél órával később jött”, vagy valami hasonló „egetrengető”.
Reggel felkeltem, elmentem Budapestre, ott rögtön a kínai negyed volt a célpontom mert már vagy 4-5 éve nem jártam ott, és azóta rengeteg minden történt ott is.
Legelőször akkor jártam arra, amikor a Hosszúlépés egyik sétájára befizettem. Az lassan 10 éve volt, és a várostörténeti séták azóta is a kedvenceim.
Ha érdekel a történelem egy sokkal kézzelfoghatóbb módon, akkor neked is ajánlom ezeket a sétákat mert kifejezetten érdekesek. Olyan néha hihetetlen, de mégis igaz dolgokról hallhat az ember, amiről előtte sosem és ez csak annak köszönhető, hogy az idegenvezetők egy-egy ház vagy negyed történeteinek kinyomozására hosszú hónapokat szentelnek.
A kínai negyedben először a DunaPanda boltba mentünk be, amit én nagyon szeretek mert a kínálata megközelíti egy berlini kínai választékát, azzal a különbséggel, hogy Budapesten lehet kapni kínai lakberendezési tárgyakat is, díszeket, Berlinben (például az Alexanderplatz mellett) viszont sokkal több porcelán és tányér van.
Ellenben, pont azt nem kaptam, amit akartam: szükségem lett volna literes kiszerelésben rizsecetre, ami Berlinben sima ügy, de itt a nagy boltban is csak fele akkora volt.
Aztán, mivel dél körül volt már, kerestünk egy éttermet, ahova beültünk.
A kínai negyedben nyilván kínai éttermek vannak, de most egy olyanba ültünk be, ami teljesen hozta azt, amit Pekingben a pályaudvaron ettem. Annyi volt a különbség, hogy ott volt benne rengeteg jó zsíros disznóhús is, itt meg marhából volt a leves, abból is a darált verzióban. De ízre teljesen azonos volt, sőt, most hogy 30 éve eszek kínai kajákat erre-arra meg amarra a világban és még én is elkészítem (nem a gagyi verziót, hanem az igazit, szakácskönyvből, eredeti hozzávalókból) így már felfedezek különbségeket a régiók, tájegységek ételei között.
Most például amit ettem szakasztott olyan volt, mint amilyet Berlinben szoktam rendelni a China City-ből. (Itt a rendelt kaja jobb, mint a helyben felszolgált, szóval érdemesebb kihozatni.)
Na, szóval levest ettem, részben frissen készült tésztából. Láttam, ahogy a konyhán nyújtják és vágják a tésztát. Finom volt és nem hiányzott belőle a fűszer és a csípős sem.
Aztán elmentünk shoppingolni az Ikeába, ahol végre vettem a fiókba fűszertartót meg üvegeket hozzá, aztán moziba is mentünk.
Nehéz volt kiválasztani a filmet mert szinte csak horrorok meg „megyek és ölök” filmek voltak, de szerencsére a 12 lehetséges filmből volt egyetlen, ami egészen normálisnak bizonyult.
Az meglepett, hogy 1250 Ft volt a jegy és ha jól láttam, akkor szinte minden nap és mindenkinek van valami kedvezmény. Ott tart az ország, hogy már moziba sem járnak az emberek? Eddig csak a színház és az opera közönségének fogyatkozását láttam, de a pénztelenség ezek szerint kezd begyűrűzni mindenhova.
A könyvesboltban megvettem végre azt a könyvet, amiről egy érdekes beszélgetést hallottam, (itt tudod meghallgatni) és ha jól látom, az év sokadik nagyon jó könyve lesz számomra.
Az egyikről itt számoltam be, a másik a Frei új könyve, ami letehetetlen volt, a harmadik a Harry hercegről szóló, a negyedik pedig Steigervald Krisztián könyvei, kiegészítve a Friderikusz csatornáján látott vagy hallott sorozatával. Ez egy érdekes év, és nagyon hasznos, hiába még csak az év közepénél tartunk. De ez sem egy olyan könyv, hogy leülök és elolvasom mert egy csomó kérdést feltesz és gondolkodásra sarkall.
Így telt hát egy napom Budapesten.
