Grand Canyon élénybeszámoló

Nagyon sok szép helyen jártunk már, de a Grand Canyon az összes közül a legszebb. 
Összegyúrhatják az összeset és akkor sem lesz szebb, mint ez a csoda. 
Még Santorini sincs ilyen szép, pedig az is gyönyörű. Úgy nézd és olvasd a Grand Canyon élménybeszámolót, hogy a képek a tizedét sem adják vissza a hely monumentalitásának és szépségének!

Szóval a mai poszt enyhén agyeldobós lesz részemről mert ma olyat láttam, amit míg élek nem felejtek el. Ez tuti!

További amerikai élményeket itt olvashatsz.

De kezdjük az elején! 

Hajnali kettőkor ébredtünk szokás szerint. Nem értem miért ez a köztes időpont a szervezetünk mániája itt. Itteni idő szerint rohadtul korán, magyar idő szerint meg délelőtt 11. Szóval sehogy sem stimmel, de talán az rosszabb lett volna, ha a hazaidulás előtt egy nappal sikerül Las vegasi idő szerint reggel 7-kor ébredni frissen, fiatalon, kipihenten. Szóval lehet, hogy hálás leszek ezért pár nap múlva.

Hajnali 5-re jöttek értünk.
Nem tudtuk pontosan mit foglaltunk (mármint hogy hányan leszünk és pontosan mivel megyünk) így meglepiként ért, hogy 3 idősebb kínai nőcivel megyünk és egy kínai sofőrrel. 
Érdekesség kedvéért, Kínában is kínai sofőrünk volt (“nahát”) és az a pasi is nagyon jól vezetett. Lehet, hogy ez általános vonás a kínaiak között, hogy jól vezetnek?

Egyébként a foglaláskor volt egy kis gubanc, mert fizetés közben lefagyott a rendszerük, nekünk azt jelezte, hogy sikertelen volt a tranzakció, viszont a számláról meg levonta a pénzt. Mire ez kiderült, addigra már újra lefoglaltuk és kifizettük. 
De semmi para nem volt mert a cég azonnal írt, hogy gubanc van, mert kétszer foglaltunk ugyanarra a két névre és visszautalja a pénzt. Természetesen ez az utalásokkal eltart egy darabig, de lényeg az, hogy visszakapjuk a pénzt. 
Mi is reklamáltunk, amikor megláttuk, hogy duplán  vonódott le a pénz. 80 dollár fejenként az út ára egyébként, ebben benne van az hogy egész nap furikáznak minket (Grand Canyon, Hoover gát) némi kaja és víz, meg a belépő a parkba.

Hajnali 5 előtt pár perccel ott voltunk a kijelölt helyen, ahol egy nagy csoport kínai várakozott. Mivel kínaiul nem tudunk, nem tudjuk hova mentek, az is lehet, hogy ugyanide, csak olyan sokan voltak mint a kínaiak (elnézést) és nem fértek fel a buszra.

Odakísértek minket a nyolcszemélyes autóhoz, a sofőr kinyitotta az ajtót, bemutatkozott, hogy Paul a neve, mire a többi kínai visszakérdezett, hogy tényleeeg? A pasi meg elmondta a nevét kínaiul. 🙂

Ettől kezdve mindig a megengedett legagyobb sebességgel robogtunk egész nap.
És micsoda helyeket láttunk! 

Az ember tudja, hogy Amerika nagy, és hogy a zsúfolt nagyvárosokon kívül gyéren lakott, de amikor feltűnik, hogy megtettünk 150 kilométert és még mindig nem láttunk nagyobb települést, akkor az ember elgondolkozik ezen.

Pont olyan volt, mint a filmekben. Az ember messzire ellátott és csodálatos hegyek voltak mindenfelé a távolban. Néha elképzeltem, hogy milyen lehetett itt az élet, amikor még banditák járták a vidéket és az ember semmi segítségre nem számíthatott, csak önmagára meg a családjára, akik nyilván közel laktak hozzá. Meg persze a puskájára, hogy jól lepuffantja a banditát, ha tudja. Ha nem, akkor meg ciki volt.

Az is meglepett, hogy nagyon sok állatot láttunk. 
Rengeteg marha volt, érdekes módon általában tök feketék voltak, és egész más testalkatúak, mint mifelénk. 
Egyet láttam a kocsiból, aminek HATALMAS szarva volt. Olyan nagy, hogy akár szarvas is lehetett volna, ha épp nem marha lenne. És ő barna – fehér volt.
És láttam bölényt is!
És lehet, hogy rosszul láttam, de bagoly alakja volt de fehér volt. Az hóbagoly? Olyan, amilyennek a fejét a Dumb és Dumberben lelövik a pezsgősdugóval.

Szerencsére tartottunk pihenőt út közben.

Kilométerben számolva 270 amit megtettünk odafelé, de vissza egy kicsit többet mert megnéztük a Hoover gátat is.

A pihenőnk a 66-os úton lévő mineknevezzemnél volt. Ez egy benzinkút – pisilde – Subway – minibolt keverék volt a semmi közepén, mellette nagy parkolóval a kamionoknak is.

Odafelé a Subwayben ettük egy-egy szendvát. 
Sajnos nem fotóztam le, pedig érdemes lett volna. Amit Magyarországon adnak, annak legalább a duplája volt a bagett, és ebbe a dupla méretű cuccba tették a tonhalat és amit kértünk. És finom volt!
Az ára 8 dollár volt a nagynak. Nem tudom mennyi Budapesten, de ez rohatdul nagy volt, majdnem fél méter volt a szendvics.

Aztán robogtunk tovább. Én közben számolgattam, hogyan éri meg az a társaságnak, hogy nem egész 80 dollárért furikáz minket több, mint 12 órán és 500+ kilométeren át úgy, hogy a nemzeti parkba a beugró is benne van az összegben, a lájtos ebédről nem is beszélve. Persze amikor odaértünk, kiderült, hogy neki éves belépője van, ezért utánunk már nem kell fizetnie belépőt. Szóval így egyszerű.

A nemzeti park bejáratánál egy olyan ranger állt, akit a filmekben ezerszer láttunk már. Olyan átlagos fasza csávó kinézetű nemzeti parkos figura.

A bejárat után volt a parkoló és az első kilátópont, ahova még gyalog mentünk. 
Fuhh…. Egy csoda!

A kínai utastársak természetesen fotózkodtak velünk, mi meg csak suttyomban fotóztuk őket 🙂

Olyan ez a park, hogy minden centijét ezerszer fotózná az ember legszívesebben. Csodálatos!

Szerintem külön pont a természetnek, hogy hó volt. Így sokkal érdekesebb a táj 🙂

Nem mindenhol volt ám korlát, sőt igazság szerint csak ott volt, ahova tuti mindenki elsétál. Innen pl. 5 méterre már csak a szakadék és mi voltunk.

A többi kilátóponthoz már a narancs járattal mentünk ami negyed óránként járt.

És mindent megnéztünk, amit lehetett. 

Persze amikor az ember ilyen csodákat lát, rögtön felmerül benne, hogy oké, de mi van a Grand Canyon többi ágával, azt is meg kellene nézni. 
Meg úgy általában az egész környéket és még azon is túl. Mert mi van a túlon túl? 🙂

Miután kinézelődtük magunkat, visszaültünk az autóba és robogtunk hazafelé.

A táj nagyon változatos. Van minden és annak ellenkezője is. Láttunk kősivatagot, láttunk fenyveseket, dombokat és havas tetejű hegyeket is. Mindenhez a megfefelő növényzet párosult. Érdekes volt!
Néhol olyan kaktuszok álltak, hogy kedvem lett volna kiugrani az autóból és mindet lefotózni. 🙂

Aztán volt olyan hely, már egész közel Las Vegashoz, ami a filmekben szokott lenni. (Mi nincs egy amerikai filmben egyébként?! 😀 ) szóval olyan sivatagos, gyér növényzetes hely, ahova a hullákat szokták elásni meg a casinóból rabolt pénzeket.
Egyébként ilyen helyeken tényleg esélytelen, hogy valaki megtalálja a random elásott pénzt vagy hullát. Bár igen valószínűnek tartom, hogy valaki  birtokolja ezeket a részelet is.

A Hoover gátnál megálltunk és jól megcsodáltuk.

„Érdekesség”: a bejárathoz (parkolóhoz) vezető úton volt egy őrbódé. Állt a police és letekertette az ablakokat. Bevilágított a lámpájával és megkérdezte, hogy van-e nálunk fegyver? Nemmel válaszoltunk. Egyébként mi lett volna, ha igennel válaszolunk? 😀
Nem próbáltam volna ki.
A fent kis táblácska illusztráció, érdemes elolvasni.

Ezt a kis lenti érdekeset még a nemzeti  parkban fotóztam egy mikrón.
Vigyázz, a műanyag elolvad! 😀

Visszatérve a gáthoz: a gát rohadtul nagy.
Nagyon-nagyon nagy.
Ezek után kíváncsi vagyok milyen lesz Kínában a Három-szurdok-gát. (Remélem hamarosan hajózunk arra egyet)

Tök jó táblák vannak midenfelé:

Ezek után gyorsan hazaértünk, sajnos 🙁

Sajnos ez az ameriaki körút olyan szuperre sikeredett, hogy komoly űrt tárt fel és bizony folytatni kell az Egyesült Államok bejárását mert nagy kincseket tartogat. 

Szóval, JÖVÜNK MÉG!

Ez egy szép film angolul a helyről.