(2021 júniusi írás) Itthon vagyok 🙂 Hazajöttem mert úgy éreztem, bezárult a kör. Maradhattam volna még Santorinin, de kezdtek számomra sokan lenni a turisták, ráadásul az ultolsó napon még az első óceánjáró is megérkezett és ahogy ültem Kamariban a buszmegállóban, láttam, ahogy három minibusz viszi a turisztokat akik jöttek megnézni a híres fekete strandot. Hát, jöjjenek. Én meg megyek.
Mindenesetre szuper volt Santorinin, nagyon jó volt megint úgy látni a szigetet, hogy kevés volt a turiszt és kifejezetten kellemes volt az a nap, amikor ki mertem feküdni a partra egy napágyra.
Nagyon para!
Írtam már az egyik helyzetjelentésben, hogy mennyire nemtörődöm szolgáltatók vannak Santorinin, de az utolsó napon… basszus, ilyen nincs is!
A reptérre menő buszon nem lehetett kinyitni az ablakot, ráadásul a légkondit sem kapcsolták be, pluszban egy csomó utas mivel nem kapott már levegőt (meg különben is) levette a maszkját. Milyen már az, hogy egy súlyosan fertőzött helyen nulla esélyt adnak az embernek?
Aztán jött a reptér. A repteret épp átépítik, megnagyítják, és bár már átadták vagy fél éve, (szóval ez nem csak magyar szokás) még mindig dolgoznak rajta, ami miatt meg szintén csak takarékon megy a légkondi.
Aztán jött az Athén – Berlin járat, ahol annyian voltak, mint az oroszok. Szerintem körülbelül annyi ember utazott azon az egy gépen, mint amennyivel eddig összesen utaztam az elmúlt hetekben.
Mi lesz most?
Nem gondoltam volna, de tök jó volt hazajönni. Főzni fogok. Végre van rendes konyhám, vannak fűszereim, vannak rendes edényeim és annyi minden extra cucc van a konyhaszekrényemben, hogy csak na! És a boltban is van mindenféle zöldség bármihez. És igen, a gyönyörű étkészleteim is itt várnak, szóval majd ma délben elkezdem a főzőmaratont és szerintem pár hétig nagyon lelkesen fogok főzni. Magyaros cuccokat is, nem csak ázsiai kajákat.
Meg itthon vannak a növénykéim és szerencsére mind jól érzik magukat. Az egyiket sajnos vissza kell vágni mert már 5 éves és olyan alaktalan (ronda) lett, hogy nincs más hátra. 🙁
Berlin
Amikor elmentem, akkor még 150 fölött volt a betegek száma 100.000 főből. Ma 12.
Ez hatalmas eredmény.
Nyitva van minden, már általában nem kell bejelentkezni meg tesztet vinni, az éttermek is nyitva vannak és tegnap éjszaka láttam, hogy a város kezd hasonlítani saját magára. Berlinnek megint Berlin hangulata van!
Hálás vagyok
Olyan apró de fontos tárgyaknak vagyok hálás, mint a négy darab műanyag hajcsatom, amik hősiesen bírták a napi használatot. 7 héten át csak ők voltak négyen, akik a burjánzó hajkoronámat kordában tudták tartani. Köszönöm nekik!
Köszönöm a cipőmnek, hogy bírja a strapát és hogy nem purcant ki pedig egyszer véletlenül tengervizes lett.
Köszönöm a blézeremnek, akit 3-4 éve vettem kemény 6 euróért, hogy elkísért. Köszönöm neki, hogy védte a testem az óceánparton és melegített Portugáliában. Ő annyira menthetetlenül koszos lett és annyira kiszívta a nap, hogy már nem jött velem haza.
Nem jött velem haza a kedvenc pólóm sem mert amikor kimostam, a napon maradt és a fekete színét kiszívta a nap. Belőle kettő van (volt) és 2 euróért vettem vagy 5 éve. Edzőpóló volt egyébként, -már ameddig lehetett edzeni- mert tök pamut volt és szuper kényelmes.
Szóval ilyen veszteséggel jöttem haza, de köszönöm minden tárgyamnak, hogy bírják a strapát!
Külön hatalmas köszönet illeti a telefonomat. A telefonom új, több évre vásároltam, csúcskategóriás, drága modell. (Mivel szerintem ő is öt évig fog velem részt venni a kalandokban, nem gondolom drágának, inkább egy befektetés mert neki köszönhetően tudom jó minőségben, sok év múlva is élvezhetően visszanézni majd az élményeimet.)
Köszönöm a telefonomnak, hogy amikor tegnap lezuhant egy magaslatról, több betonlépcső peremén végigpattogott, majd vagy 10 méterrel lejjebb egy vas aknafedő állította meg (!) még mindig rögzítette az eseményeket. Köszönöm a telefonomnak, hogy ilyen szuper darab és hogy ő is szeret utazni. 🙏🏻
A fenti kellemetlen, ám szerencsés kimenetelű kaland megerősített abban, hogy be kell szereznem valami izét, amire biztonságosan ki tudom tenni, ha egy hosszabb videót készítek. Meg egy olyan hangizé is kell, hogy szélben is tudjak normálisan tengert felvenni.
Egészségi problémák a 7 hét alatt
Először elvágtam az ujjam, ráadásul elég durván.
Aztán az indiai után (a pocsék portugál indiai után – nem született róla élménybeszámoló) elég kínzó epefájdalmam volt. Ezt tudom kezelni magamon, így nem volt para, de nem pont egy idegen országban szeretnék epeműtétre menni.
Aztán a derekam purcant ki de ekkor már egyedül voltam Portugáliában. Na, ennél szarabbat… De addig beszélgettem a testemmel, míg körülbelül a második éjszaka megjavította. Nem volt szabad akkor és ott derékilag lerobbanni mert az nagyon nem vicces, amikor az ember négykézláb sem tud a klotyóra kimenni és tök egyedül van az országban.
Ennyi volt az egészségi probléma.
És most mi lesz?
Végre itthon vagyok, bár most a kötelező karanténomat töltöm, de legalább látszik a vége. Rengeteg mesélnivalóm van, ezeket fogom megírni meg rengeteg videót fogok készíteni magamnak az óceánzajokkal, hogy legyen olyan, amilyet én szeretnék hallgatni éjszaka.
Érdekesség, hogy Agudában az óceánparton minden nap egy órával többet aludtam mint általában. Ennek az lehet az oka, hogy folyamatosan hallottam az óceánt, éjjel-nappal ott zajongott az ablakom alatt. Szóval ezeket a videókat fogom egy éjszaka hosszúra csinálni meg a Santorinin készített napkeltéket fogom egybetenni, hogy szép legyen, hosszú és jó, mert majd ha egyszer letelepszünk és nem fogok ennyit utazni, majd lesz egy tévém (!😱) ahol a saját készítésű tengerhangjaimat fogom nézni. Micsoda tervek 🙂
Mik a tervek?
Fuhúúú 🙂 Nem mesélem még el, de átlagos fejjel nagyon vadak! Annyit elárulok, hogy szerepel a bakancslistámban az idén télre tervezett kaland, de ez egy bővített verzió lenne. Bízom benne, hogy megvalósul. Mindenesetre teszek azért, hogy megvalósuljon. Szóval hajrá én!
És hazajöttem 🙂
