Idén lesz 9 éve, hogy Berlinbe költöztünk. Hirtelen jött az ötlet, így körülbelül két hónap alatt szerveztük át az életünket, pakoltuk össze a lakást, találtunk itt újat és lett új életünk. Az egyik legjobb döntés volt, amit valaha hoztunk mert minden szempontból előrelépés volt, még olyanban is fejlődtünk, amit sosem gondoltunk volna. Így utólag is: hatalmas taps és gratula magunknak!
Továbbra is azt gondolom, hogy Berlin az egyik legjobb hely a világon, ha az embernek pont az elfogadásra, nyitottságra, új gondolatokra, új nézőpontokra van szüksége. Hogy is mondják errefelé? Ha Berlinben nem tudod megvalósítani, akkor sehol sem.
Szerintem az életben szakaszok vannak. Értelmes ember belátja, hogy amit 20 vagy 25 évesen jónak és megfelelőnek gondolt, nem biztos hogy 10 év múlva pont annyira lesz jó és megfelelő, 30 év múlva pedig már úgy gondolja, teljesen máshogy kellett volna akkor élnie. És ez az életben rengeteg mindenre érvényes.
Érvényes a házasságra is, amit a „holtodig, holtomiglan” időszakra találtak ki 2000 évvel ezelőtt, de akkor 30 évesen hullottak el az emberek. Gondolj bele: 35 éves volt a falu bölcse vagy öregje. Most egy 35 éves még gyereknek számít egy csomó szempontból.
Érvényes a gondolat arra is, hogy hol lakik az ember. Optimális esetben a lakhelynek is időszakai vannak. Gyerekként imádtam az udvaron játszani, hogy sáros lehetek, hogy állatok vannak körülöttem, aztán imádtam a Deák térnél lakni mert minden közel volt, ha át akartam ugrani az operába az esti előadásra, megtehettem, ott voltam 10 perc alatt, és az összes kulturális dolog ott volt egy-két kilométeren belül. Szuper időszak volt, bár utólag (is) kihagynám az életemből a Kiskörút felújítását, ami borzasztó zajjal és porral meg kellemetlenséggel járt.
Aztán jött Berlin, ami adott egy másik szemléletmódot, mégpedig, hogy úgy is lehet a belvárosban lakni, hogy az ember lát zöldet, hogy úgy is lehet mindenhez közel lakni, hogy közben nem színtiszta kipufogógázt lélegez be, hogy attól, hogy Berlin legfontosabb látnivalóitól pár száz méterre lakunk, én még ugyanúgy rigófüttyre ébredek és hóvirágot, mókust, rókát, szürke gémet és vörös vércsét látok. Természetközeli a város.
Már vagy öt éve keresem a következő lakhelyünket, ami már nem azért lenne a lakhelyünk mert „itt jobban lehet keresni” vagy mert „itt olcsóbb a lakhatás” vagy „itt jobbak a lehetőségek” vagy valami egyéb hétköznapi érv, hanem ott szeretnék élni, ahol tényleg lenni akarok, szabad akaratomból, szabad elhatározásomból.
Rengeteg helyet megvizsgáltunk már ebből a szempontból, vagyis átfogalmazva: minden helyen eljátszottunk a gondolattal, hogy szeretnénk-e adott helyen élni és legtöbbször negatív volt a válasz.
Kifejezetten nem szeretnék Bukarestben, Athénban, Lisszabonban, Spanyolország nagy részében, Portugália középső részénél délebbre és még rengeteg helyen lakni.
Szeretnék 6-8 évet az Azori-szigetek egyik kisebb szigetén vagy Sao Miguel nem forgalmas részén, Fuerteventurán (az egyik hely, ami tuti befutó, erről itt írok) eltölteni egy évet, vagy bármilyen furcsa is, a Szaúd-arábiai Dzsiddában is szívesen élnék egy-két évig, vagy a háború előtti Kijevben egy évet, vagy Olaszország egyik nem pörgős részén télen 4-5 hónapot, Normandiában egy faluban akár több évig is, vagy Kuala Lumpurban pár hónapot élni.
Mert mi van akkor, ha nem „kötelező” valahol lenni, hanem mindenhol is lehet lenni? Csak ameddig jól érzi magát az ember. Minden kényszertől mentesen lenni valahol, előre meghatározatlan ideig.
Mert mi van akkor, ha tágabb keretek között is lehet gondolkodni?
Mi van akkor, ha van rá lehetőséged csak még nem fedezted fel?
Mi van akkor, ha megteheted?
Mi van akkor, ha nem is kerül olyan borzasztóan sokba, mint ahogy gondolod?
Mi van akkor, ha nem is lehetetlen?
Mi van akkor, ha bárhol meg tudsz élni?
(Ezeken a kérdéseken sokan elbuknak csak mert nem szokták végiggondolni, mert rögtön rávágják, hogy „hát ezt nem lehet”.
Mondjuk benne laknak egy 60 milliót érő házban, amiről azt gondolják, hogy „hát ez az enyém, megdolgoztam érte és nem adom el semmi pénzért sem” miközben ha eladják, vesznek belőle vidéken 3-4 lakást, kiadják és a bevételből már vígan tudnák finanszírozni az életüket. Jó, nem Tokióban, de az általam felsorolt helyeken simán. Vagy airbnb-t nyitnak, rögtön több darabot is és a kezelését egy management cégre bízzák, ezzel havi sok millió bevételük lehetne. De nem, ezt nem lehet, hiszen akkor mozdulni kellene és beismerni, hogy eddig elcseszte, hogy szűklátókörű volt egész életében és birka módjára követte a környezete buta tanácsait és életfelfogását. De biztos megint én ülök fordítva a lovon. Biztos csak túl sok befektetéses, ingatlanos, pénzkezelésről szóló könyvet olvastam a Szulejmán bámulása helyett, míg az a „nagytudású”, aki nyilván veleszületett pénzkezelési, befektetési tudással bír és a tévét vagy a Facebookot, Tiktokot bámulja null huszonnégyben, az remek pénzügyi döntéseket hoz. Nos, szerintük nem lehet a dolgokat megváltoztatni. Szerintem meg lehet. Nekik lehetetlen.)
Térjünk vissza ránk.
Most, hogy látszik, hogy a berlini életünk utolsó szakaszában vagyunk, eljött az éles helyzet, amikor valóban eldönthetjük, hogy mégis hol szeretnénk élni. Önszántunkból.
Leginkább egy többlaki életben gondolkodom, de úgy, hogy bárhol lehessek, ahol éppen lenni szeretnék. Szerintem ez jó. Szerinted?
Megvalósíthatatlan?
Kinek megvalósíthatatlan?
Ha nagyobb lenne a tudásod, megvalósíthatnád?
Hogyan lehetne nagyobb és széleskörűbb, átfogóbb a tudásod?
Hogyan tudnád mégis megvalósítani?
Mi kell ahhoz, hogy megvalósíthasd?
Azt hogyan lehetne elérni?
Neked mi az álmod?
Hiszel-e az álmaidban?
Van álmod?
Hogyan és hol szeretnél élni, ha lenne rá lehetőséged?
