Mára az volt a nagy terv, hogy Parádsasvárról eljutunk Miskolc környékére, mondjuk Lillafüredre.
Ez testvérek között is 80-90 km, de a Mátrán és a Bükkön keresztül, nem számítva az esetleges kitérőket, amik mindig vannak.
Reggel kicsekkoltunk a szállásról, búcsút intettem vélhetően örökre Parádsasvárnak (rengeteget voltam ott az előző 20 évben) és elindultunk beszerezni a reggelit, inni egy kávét.
Ahol előző nap vacsoráztunk, a No. 1 nevű helyen volt reggeli. 9-től voltak nyitva, így 9-re oda is értünk. Nem tudtuk mire számítsunk, csak azt tudtuk, hogy valószínűleg jó lesz. És jó is volt.
Nagy meglepetésemre volt reggelire füstölt csülök 🙂
(Ez azért nagy dolog nekem, mert bár itt Berlinben a csülök egy sokkal mindennaposabb étel, mint Magyarországon, de nem füstölve készítik, hanem csak simán.)
Szóval jó volt a csülök tormával reggelire 🙂
Aztán bedobtunk egy kávét a szomszéd cukiban és nem túl nagy meglepetésünkre a tulajdonos által ajánlott saját keverék tényleg nagyon finom volt 🙂
Aztán elindultunk.
Iszonyat meleg volt és az enyhülést csak legkorábban délután 2-re mondták, aztán ez az időpont egyre csak tolódott hátrébb.
Egerben álltunk meg menet közben, de annyira meleg volt, hogy csak az árnyékot kerestük.
A Dobó téren meglepően kevesen voltak, viszont gyerekek játszottak a szökőkútban, néhány vállalkozó szellemű pedig képes volt turistáskodni.
Mi nem annyira. Árnyékban volt 38 fok és a vihar tolta maga előtt a meleget. Nem volt kellemes.
Sétáltunk egy picit a városban, majd kitaláltam, hogy csak meg kellene szabadulni a karanténhajunktól, mert nagyon melegített. Megkerestük a helyi Bio Hair fodrászatot, de nem tudtak volna minket fogadni csak pár óra múlva, így gyorsan mentünk is tovább.
Eger még mindig szép, és jó látni, hogy egy csomó épületet felújítottak az elmúlt években.
Tekeregtünk tovább az utakon Lillafüred felé, a táj továbbra is gyönyörű volt: erdők és kanyarok mindenhol. 🙂
A kalandok Magyarországon Lillafüred megtekintésével folytatódtak.
Miskolc és Lillafüred olyan helyek, ahol eddig még nem voltam. Nagy szó ez, mert tényleg bejártam már az egész országot keresztül-kasul.
Lillafüreden annyian voltak, hogy parkolót is csak szerencsével és szemfülességel találtunk.
Ilyen vírusos időkben nem értem, hogy engedhetik meg, hogy ennyi ember gyűljön össze ilyen kis területen.
Erről írtam is egy hosszabb posztot, itt olvashatod. ➡️ Harc a vírus ellen Magyarországon?
Annyira nyomasztóan sokan voltak, hogy egy gyors fotózás és ebéd után húztuk is el a csíkot onnan.
Megkérdeztem a pincért, hogy mikor kell jönni, mikor nincs ekkora tömeg, de azt mondta, hogy teljesen mindegy mikor megyünk mert mindig ez van. Marad a tél, egy hideg hétköznap délelőttön. Akkor talán elviselhető a hely.
Az ebédünk pisztráng volt, meg egy adag rántott husi a hotel Tókert éttermében. Jó volt, de az étlapjukat szemlélve átjött az, hogy a sok embert, minél rövidebb idő alatt kiszolgáló helyek egyike ez is. Semmi komótosság, semmi rafinéria. Maradtak a rántott cuccoknál. Oké, megértem. Ha az enyém lenne a hely, én is ilyenekkel próbálkoznék. Fontos a profit.
Valamiért Miskolctapolcára akartuk menni. Én tudtam, hogy van ott egy barlangfürdő, de ezen kívül másról nem tudtam.
Az meglepett, hogy jobbnál jobb szállodák sorakoztak a városban, ami nagyon jól jött mert még mindig nem foglaltunk előre semmit.
Mivel egy ponton már elviselhetetlen volt az érezhetően közeledő vihar, egy teljesen random szálloda előtt megálltunk és megkérdeztük, van-e szabad szobájuk. És volt!
Hozzáteszem, hogy ez volt a legjobb választás a teljes utazás alatt. A ➡️ Hotel Lignum nagyon kellemesen berendezett szálloda, nagyon kedves emberekkel.
Kis pihenés után és a hamarosan érkező vihar miatt gyorsan fogtuk magunkat és elmentünk megnézni a környékét.
Először is a Balajti cukrászdába mentünk el, ahol feltétlen el kellett pusztítanom egy Balajti csúcsot vagy mit (nem emlékszem a nevére). Nagyon jól nézett ki és aki emlékszik a régi Utasellátóban kapható vajkrémes csokis csőre, az itt megtalálja, igaz, kicsit más formában.
Nem mondom, hogy nem lepett meg a puritán egyszerűsége 😀
Aztán sétáltunk még egy kicsit a környéken, béreltünk vízibiciklit is egy fél órára, majd elindultunk haza.
Hazafelé „utunkat állta” egy sor büfé, ami a strand és a barlangfürdő között volt. Én ittam meggysört, ami jó volt, de ettünk lángost is.
(Itt Berlinben kb. minden sarkon van egy lángosos, de nagyon perverzek tudnak lenni sajnos, a vajban kisütött tésztától kezdve egészen a nutellás porcukrosig, minden van.)
Még mielőtt elfogyaszthattuk volna a lángost, megérkezett a vihar szele, ami olyan volt, mint amikor egy váratlan tornádó csap le a környékre. Egy perc alatt kiürült minden.
Szóval gyorsan megettük a lángost és hazasiettünk.
Jó volt ez a nap is!
