Ma az a kaland várt ránk, hogy át kellett menni Lanzarote szigetéről Fuerteventurára. A hajó biztos volt, arra megvolt a jegyünk, de a többi közlekedési dolog teljesen bizonytalan volt, mert Lanzarotén eléggé gagyi a tömegközlekedés és megbízhatatlan is.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az úthálózata viszont nagyon jól kiépített, ráadásul jó minőségű.
Bejártuk a teljes szigetet többször, de összesen kétszer láttunk buszt.
Szóval az volt a feladat, hogy Lanzarote repteréről jussunk el a kikötőbe, onnan a másik szigetre, onnan pedig a másik reptérre. 🙂
Reggel összepakoltuk a lakást, fogtuk a szemetet és elindultunk.
Érdekes módon a szemétszállítás úgy működik errefelé, hogy a körforgalmakba vannak kitéve szelektív konténerek és abba teszi a nép a hulladékot.
Ez azért is jó mert nincs minden hajnalban zaj, hogy „ma az üveget viszik, csirr-csörr,” vagy „basszus, ma a sima szemetet viszik dirr-durr-ajtócsapódás” mint ahogy Berlinben van.
Szóval tök jó megoldás hogy olyan helyre teszik a szemetest, ahol mindenki hozzáfér és nem is zavar senkit.
Na, de vissza a témához.
A Dollártól béreltünk autót, így a reptér melletti helyre kellett visszavinni a paripát. Semmi extra nem volt, a múltkori köhögős hölgyike nem volt ott.
A reptérig visszavittek minket kisbusszal, ott pedig szomorúan tapasztaltuk, hogy a busz az majd másfél óra múlva jön, ha jön. (Idefelé nem jött, taxival kellett jönni.)
Szóval két másodperces tanakodás után arra jutottunk, hogy inkább taxizunk a kikötőbe, minthogy ott üljünk másfél órát, aztán lehet, hogy nem is jön a busz és ugyanúgy taxizni kelljen.
A taxisunkkal kitárgyaltam a vírushelyzetet: nagyon optimista volt az ürge, hogy majd legyőzik a vírust és egyre több turista jön és minden szép lesz és jó. Akkor még úgy tűnt. Most (majdnem 2 hete történt ez) már nem úgy fest a dolog, hanem inkább az az ábra, hogy ha most mentünk volna, már nem tudtunk volna olyan simán visszajönni.
A tarifa valóban 41 euró volt, hozzáteszem, hogy Tegelről hazáig is kb ennyi a taxi Berlinben. Van, amikor olcsóbb, de nagyságrendileg ennyi szokott lenni és a lanzarotei reptér nincs közel a kikötőhöz.
A kikötőben épp bent állt egy olyan hajó, amire nekünk jegyünk volt. Igaz, hogy 4 órával későbbi járatra, de a Fred Olsenre. 🙂
A beengedő nőcitől megkérdeztem, hogy felmehetünk-e előbb, ő elkérte a személyinket, lehúzta és már mehettünk is fel a hajóra.
A hajón reggeliztünk gluténmentesnek nem nevezhető reggelit, viszont finom volt és ahhoz képest, hogy egy hajón vettük, még olcsó is volt.
Fureteventurán kicsit tanakodtunk, hogy hol lehet a buszmegálló és csodák csodájára a kikötő épületében volt.
Amúgy Lanzarotéval szemben Fuerteventurán a mellékelt ábra szerint működik a tömegközlekedés. Igaz, spanyolosan, de legalább van.
Az egyik utas megkérdezte, hogy mikor indul a busz, a sofőr pedig azt válaszolta, hogy 40-kor, de hozzáteszem, hogy akkor már 52 volt.
A pasi még megivott egy kávét, majd jött és indultunk is.
Ahhoz, hogy a reptérre érjünk, Puerto del Rosarioban át kellett szállni egy másik buszra, de azzal sem volt gond. Indult kb. időben az is.
A reptéren az volt, hogy az autóbérlős sráccal elbeszélgettem, mondta, hogy még nincs kész az autónk (4 órával volt korábban…) de napi 3 euróval többért (1000 Ft) tud nekünk adni egy fokkal jobbat, ami ráadásul nagyobb is.
Aham…
Itt egy olyan dolog fog következni, amit eddig nem hallottatok vagy olvastatok tőlem, mégpedig, hogy egy autóba szerelmes vagyok és szerintem többet fotóztam mint a tájat (ez persze nem igaz). Lényeg az, hogy Lucecita (ez lett a neve ennek a vörös szépségnek) egy csoda, picit magasabb nálam és nagyon kényelmes és nem köpte ki a tüdejét bármilyen hegyre mentünk fel, ráadásul majdnem vadi új volt.
Szóval Lucecita… ❤️
Indulás előtt egy olyan házat béreltem ki, ami a semmi közepén van. Szándékosan. Direkt ilyet kerestem, pluszban fontos szempont volt, hogy a sziget közepén legyen.
Szóval Antigua mellett egy völgy közepén leltem meg a másik szerelmemet. Mégpedig a Casa de Nico-t.
Itt újabb nyáladzás következik, bocsi. 🙂
De mutatok képeket is:
Írtam egy teljes posztot is erről a házról meg arról, hogy a lakatlan szigetről mindig azt gondoltam, hogy egy sziget (oké, Fuerteventura is az, de nem az enyém az egész) de amikor megérkeztünk ide és meghallottam, hogy nem hallok semmit és hogy a legközelebbi település is 6 km, a bolt meg 7… és hogy teljesen felszerelt a ház, amit úgy érts, hogy mindenből több garnitúra is van, még játékok is voltak, könyvek, újságok, szóval minden olyan volt, mintha ez egy menedék lenne, ahova az emberek azért járnak, hogy kiszellőztessék a fejüket. A hosszabb posztot majd belinkelem ide.
Fontos, hogy annyira a semmi közepén van, hogy fényszennyezés is alig volt 🙂 ez azért volt érdekes, mert a nagy augusztusi meteoresőt a kertben fekve egy kaktusz tövében néztük végig, de erről majd mesélek.
Az egyetlen zajt a kertben lévő két fa levelei szolgáltatták. Szóval nagyon száz pontos! Ráadásul két hálószobás, emellett egy jó nagy nappalija is van a háznak, nem is beszélve a két teraszról és a kaktuszkertről.
Egyébként tök jó ötlet a kaktusz, itthonra is veszek majd mert az nem purcan ki ha elhúzzuk a csíkot pár hétre … míg a hatalmas Ficus Benjamina mindig megsértődik ha nem kap 2 hétig vizet és esetleg még meleg is van.
Szóval kaktuszt fogok tartani itthon és akkor legalább emlékeztetem magam, ahányszor ránézek, hogy vár Fuerteventurán a megtalált Paradicsomom. 🙂
Annyira tetszett a hely és a nyugalom, hogy el is határoztam, hogy az egész fuerteventurai időben nem megyünk sehova.
Ezt majdnem tartottuk is, de azért jártunk néhány helyen, de tényleg voltak napok, amikor csak a cukrászdába mentünk el (7 km-re volt az is 🙂 )
Az első nap be kellett vásárolni, így az egészet összekötöttük egy ebédeléssel is. KECSKÉT ettem megint!
Ha nem ettél még kecskét, akkor legközelebb mindenképp kóstold meg, mindig nagyon finom!
A bolt itt csak egy SuperDino, nem HiperDino mint Lanzarotén. Kisebb a választék meg a hely is. Nyilván. De minden volt, így bevásároltunk pár napra, amit fel is zabáltunk ottlétünk alatt.
Na, szóval ez volt a nyolcadik napon.
Jó volt és nyugis.
Lucecita meg szép 🙂
