Nem annyira korán felkeltünk. Éppen valami irtózatos baromságot álmodtam színes, érdekes akalú (csápos) de szimpatikus földönkívüliekkel, amikor 4:45-kor megszólalt az ébresztőóra.
Az is igaz, hogy hajnali 3-kor még a gyerekkel cseteltem, majd még aludtam másfél órát.
Hajnalban szerencsénk volt mert amint fölkeltünk (értsd: kipattantunk az ágyból, mint az Órarugógerincű Felpattanó) és ránéztem az autóbérlős appra, láttam, hogy a közelben vár egy Kicsikocsi.
Az egyre fokozódó vírushelyzet miatt még mindig a Car to Go szolgáltatásait vesszük igénybe kicsikocsi ügyileg.
(A Kicsikocsi az egy Smart. Nem tudtam róla, de ez egy Swatch termék. Igen. Az órások meg a Mercedes összeálltak és csináltak egy autót. Szerintem űbercukker lett és Berlinben jó vele szaladgálni a városban.)
Mint a villám felöltöztünk, fogtuk a szemetet, kidobtuk és elhúztuk a csíkot otthonról. Hajnalban egész gyorsan eljutottunk a reptérre. Az is igaz, hogy természetesen rossz „lukon” mentünk be, így keringeni kellett a reptéren egy kicsit, de nem mi lennénk azok, akik simán odatalálnak elsőre.
Szerintem ezekben a “ja, be kellett volna kanyarodni” vagy “tovább kellett volna menni” kalandokból mindig tanulunk. Szeirntem naponta 3x tévedünk el általában bárhol.
Magunkhoz mérten zavaróan későn értünk ki a reptérre, még az a szernecse, hogy nem volt tömeg, nem kellett sehol sem sorakozni. A biztonsági ellenőrzés a vírushelyzet kezdete óta egyesével működik, még az a szerencse, hogy alig van utas.
Valami csodával hatros módon (szeirntem lusták elgyalogolni a reptér túloldalára a dolgozók) a biztonsági ellenőrzéshez legközelebbi helyre tették a kapunkat, ahol már engedték be az embereket a gépbe. Sokan voltak.
A repülőn a kedvenc helyünkön ültünk, az utolsó sorban. 🙂 Ott nyugi van, legalább az ember mögött nem zajonganak a népek és nem visítanak a gyerekek.
Itt rögtön fel kell homályosítani mindenkit, mert csak “régen,” a repülés újraindításakor volt az, hogy szabadon kell hagyni a középső sort. Mára ebből annyi maradt, hogy annyi embernek adnak el jegyet, ahány venni akar. Szeirntem a mi gépünk kb 80-90%-os telítettséggel repült, ami kicsit para, de ez van.
A nem rövid út során többször bemondta a személyzet, hogy kötelező orrot, szájat takaró maszkot viselni és ettől eltérni csak akkor lehet, ha valaki épp eszik vagy iszik.
Na, de ne rohanjunk ennyire előre.
Nagyon látszott, hogy a nép nyaralni indult “most vagy soha” alapon mert az indulás előtt fél órával már mindenki bent volt, ült a helyén. Gondoltam is, hogy, jó korán érünk majd oda, elértük volna az előző hajót, de… a kapitány bemondta, hogy találtak egy extra bőröndöt és légyszi mindenki nézze meg a bőrőndcéduláját, hogy megvan-e, majd a jobb oldali ablakokon kitekintve vegye alaposan szemügyre az ott árván ácsorgó ismeretlen bőröndöt, de 20 perc után sem jelentkezett senki.
Ekkor újra szólt a kapitány, hogy nézze meg mindenki h az övé-e a bőrönd, hátha csak elkószált, de semmi nem történt.
Erre kipakolták a bőröndöket, újra lecsekkolták őket, és ekkor derült ki, hogy ja, ez egy másik géphez tartozó poggyász. A német precizitás, kérem…
Az út roppant érdekes volt.
Persze ez túlzás.
Semmi nem történt és még én is túléltem az 5 órás utat Berlin és Fuerteventura között.
Szerintem kezdek hozzáedződni ezekhez az utakhoz. Tiszta szerencse mert régen 1 óra 10 perc volt a határ, utána már nagyon látványosan tudtam szenvedni. (1 óra 10-15 perc a Budapest – Milánó távolság és Berlin – Budapest is kb ennyi.)
Nem tudtam, hogy a fuerteventurai reptér ilyen nagy és modern. CSŐRE állt a gép! Micsoda luxus. Gondolj bele, egy kis poros szigetecske Fuerteventura rohadtul messze midentől, pl. a sokak által favorizált Barcelonától 2500 km-re van.
A figyelmet fel kell hívnom arra a nem elhanyagolható tényre, hogy EURÓPA legkevésbé fertőzött területe a kanári-szigetek és erre az állapotra igyekeznek vigyázni is.
Ilyen mértékű vigyázást nem láttam máshol. (Budapesten, Magyaroroszágon és Berlinben jártam csak a pandémia kitörése óta.)
Szóval csőre szálltunk, ami azt jelentil hogy mi, az utolsó sorból rohadtul későn szálltunk csak ki, de ez nem okozott fennakadást mert nagyon ügyesen szerveztek a spanyolok mindent. Mértek hőmérsékletet, beszkennelték a QR kódot és már mehettünk is.
Az előre foglalt taxink sofőre várt minket a nevünkkel a kijáratnál.
Gyorsan elvitt minket a kocsihoz és már robogtunk is Corralejoba. Persze közben csodálkoztam és a fejemet kapkodtam, mert hiába teljesen növénytelen a hely, de annyira szép, hogy ilyen nincs is.
Corralejo jó hely. Amint megérkeztünk, beültünk reggelizni így 1 óra körül. Ideje volt 🙂 de egyikünk csak pirítóst rendelt, így maradt még kapacitása is egy ebédre, ezért kerestünk egy partmenti helyet, ahol a kaja is jó és még a kilátás is.
Fuhhh…. egyrészt (ha éhes vagy, akkor lapozz lejjebb) hoztak vizet, ami olyan finom volt és olyan jól esett, hogy azt el sem tudom mesélni. Márkáját tekintve “sima” Gran canariai víz volt.
Aztán kihoztak egy tányér hallevest, ami egész más stílus volt, mint amit vártunk, de ezzel együtt is nagyon finom volt. Paprikás-paradicsomos levesben volt egy csomó herkentyű. Jó volt ez is, de a következő fogáshoz képest sehol nem volt. Merthogy az a hal, (Sea bass) valami extra brutál jó volt. Kaptunk hozzá 3 mártogatóst is, az egyik a mojo verde volt, a másik a rojo volt, a harmadik meg egy fokhagymás szósz volt.
Mind összesen és egyesével is extra jó volt. Így utólag sajnálom, hogy én nem ettem semmit, csak vizet ittam.
Miután megebédelt a kétfős társaságunk egyik fele, elindultunk a hajóhoz. A hajó egy Fred Olsen hajó volt. Nem ismertem még a társaságot, csak hallottam róluk. Pont tegnap olvastam, hogy most érkezett meg az új hajójuk, ami a világon a legmodernebb, három (HÁROM)testű hajó, amit Ausztráliában építettek. Azt nem tudom, hogy hozták át ide, de lehet, hogy “lábon” vagyis a kapitánynak volt egy kellemes útja innen oda, majd vissza.
A hajón alig voltak emberek. Ahhoz képest, hogy elvileg normális időkben csúcsszezon lenne, csak néhány kocsi és maximum 10 fő utazott rajta.
A 10 főből 8 a nyitott fedélzeten utazott, és persze én is! Annyira jó hajózni!
Hatalmas hullámok voltak, fodrozódott a tetejük elég rendesen és dobálták a nem kicsi hajónkat. Rögtön eszembe is jutott a Costa Fortuna, ahol teleaggaták a hajót hányózacsival, de erről itt nembeszélek töbet, ha érdekel, itt olvasd el.
Megérkezésünk után egy buszmegállónak látszó tárgyban töltöttünk kb. fél órát a napon, a nép egyre gyűlt, de sokan feladták a várakozást. Mi is. Olvastam, hogy nagyon megbízhattalan a buszközlekedés, de hogy ennyire… aztán jött egy élelmes taxis és megállt, hátha valaki megunta a várakozást. És mi meguntuk.
A taxis bácsi nagyon öreg volt, de nyugis ember. Helyi. Itt valahogy nem veti szét az ideg az emebreket.
A táj teljesen kopár Lanzarotén, de annyira, hogy még egy fűszál sem nő sehol magától. Nyilván próbálkoztak néhol egy-egy növénnyel, de csak addig volt sikeres a próbálkozás, míg locsolták. Meg is kérdeztem a taxis bácsit, hogy mennyit esik itt az eső, mire azt válaszolta nevetve, hogy itt shoa nem esik. Most 2 éve nem esett itt az eső.
Gondolj bele: semmi eső, de a szél folyamatosan fúj és a nap is süt ezerrel, kiegészítve a 300 vulkán által kiokádott lávával. “Normális” föld nem is igazán van itt.
Olyan a hely, mint Santorini, de ott legalább van termőföld, ami itt nincs. Meg ott néha esik az eső és még a hó is. Szóval le a kalappal azok előtt, akik itt éltek még a nagy iparosodás és turizmus előtt.
Nagyon durva!
A kocsinkat a reptéren kellett felvenni. Vagyis azt hittük. A Dollártól béreltünk egy autót, ami úgy működött, hogy a reptren (eglég bonyolult helyen) kellett megtalálni a kisbuszt, ami elvitt a kocsikhoz meg az ügyintézés helyére. Oké.
Az autókölcsönzős hölgyike ingen csúnyán köhögött. Remélem nem azért, mert… Kicsit csúnya lenne a nyaralás első napján elkapni valamit, amitől kifekszünk egy időre.
Lanzarote úthálózata a reptér környékén bonyolult, így amikor felhívtuk a lakás tulaját, mondta, hogy “akkor 7 perc múlva itt vannak” szerintem nekünk ez fél óra volt mert többször eltévedtünk. De legalább már tudjuk, hogy melyik úton nem kell menni 🙂
Nagyon szívesen nyaraltam volna egy hétig egy nagyobb szállodában, de eszembe jutott a tavaszi sztori, amikor Tenerifén egy beteg miatt lezártak egy teljes szállodát és senki nem jöhetett ki jóideig, pedig tüneteket nem mutattak. Nyilván azóta sokat fejlődött a tudomány a koronavírus területén, de jobb elkerülni az ilyeneket.
Szóval apartmant kerestem, ami nem egy tengerparti település kellős közepén van, hanem valami kis faluban és minimum 9-es értékelést kapott a Bookingon.
Miután elfoglaltuk a helyet, elmentünk kajálni. Este 7 körül volt már, így igencsak jól jött ez a kései ebéd a helyi tapas bárban.
Ebéd-vacsi után bementünk a helyi HiperDino nevű bolthálózat egységébe. Bevásároltunk mindenféle jó kajából (spanyol sonka, spanyol sajtok, reggelinek való) és hazasétáltunk. Nem mondom, hogy nem voltunk fáradtak.
