Ez egy összefoglaló poszt lesz arról, hogy mégis mi a fenét csináltunk egy hétig Fuertevenurán. (A Kanári kalandok 9. előző részeit itt találod.)
Röviden összefoglalva: semmit nem csináltunk.
Picit hosszabban: jártunk pár helyen, de mégis a pihenésé volt a főszerep és ez nagyon jó volt így.
Kell, hogy az ember lelassuljon néha.
Délutánonként, ha szükségét éreztük, elmentünk a szomszédos cukrászdába, ami csak hét kilométerre volt tőlünk. Itt általában nem töltöttünk sok időt, épp csak bementünk, kértünk, leültünk és megettük a dolgokat. Mindig mást.
A fenti kép bal oldalán egy furcsa dolog volt mert alapvetően fánk volt a tésztája, de egy csokis vajhabbal volt töltve és nem volt rémesen édes.
Ez a kereszteződés van a cukival szemben. Jobbra a ház egy érdekes rom volt.
Érdekessége a képnek, hogy van rajta egy jelzőlámpa, ami fixen sárgán villog, és akkor vált át pirosra, ha az ember 50-nél többel közeledik. 🙂
Szóval csak komótosan közlekedjünk Fuerteventurán.
A bevásárlást a SuperDino nevű helyen ejtettük meg a szomszéd faluban, a cukitól egy saroknyira.
A választék nem volt olyan nagy, mint Lanzarotén, Tías-ban, de azért volt minden itt is.
A húsok ára meglepett. A berlini árak harmadába kerül egy kiló husi és itt sem olyan zsírosak, mint Magyarországon.
A halas pultot ne fedeztük fel, onnan nem vettünk semmit, de majd ha legközelebb megyünk.
Annak ellenére, hogy keveset mászkáltunk, mégis megnéztünk néhány dolgot Fuerteventurán.
A fenti két képen „átlagos fuerteventurai táj” látható.
Burjánzó növényzetet nem lát az ember, még kaktuszból sem, inkább csak kórók nőnek erre-arra.
És ilyen kapuk (bal oldalon fönt) szoktak lenni a falvak határában. Szerintem ez tök romantikus és szép is.
Egyik nap felkerekedtünk és elmentünk a környék hegyeit bejárni.
Ne etesd a mókusokat!
Egyénként tényleg vannak mókusok, de nem a mifelénk megszokott jószágok szaladgáltak, hanem egy másik fajta, nyilván sokkal ellenállóbb és tényleg sok van belőlük.
A jobb oldali képen az őslakosok láthatóak. Vagyis a róluk mintázott szobor. Hozzáteszem, hogy ezek a szobrok olyan magasak, hogy az ember ha kinyújtózik, akkor éri el a kezüket.
Szóval lehetnek 4-5 méter magasak is simán.
Jó lett volna a majdnem szomszédos kilátóba is felmenni, de le volt zárva az oda vezető út. Lehet, hogy korán mentünk mert reggel 8 előtt jártunk arra.
Jártunk Betancuriában is. Ez egy nagyon hangulatos pici falu a hegyekben, mitöbb, állítólag Spanyolország legszebb faluja.
Sok spanyol faluban és városban jártam, de szerintem nem akkora nagy durranás ez.
Hangulata az van, az tény, és nyugalom is, de egyrészt nagyon kicsi (néhány utcácska az egész) másrészt meg azon kívül, hogy az ember bejárja az utcákat, mást nem nagyon lehet ott csinálni.
Lehet a játszótéren heverészni a hintában, az tényleg jó.
Viszont vannak macskák Betancuriában 🙂
Az egyik fiatal fekete példány ki is szemelt magának minket és hosszas megfigyelés után odajött és közölte, hogy akkor most megsimogathatjuk és vakartjuk a füle tövét. 🙂
Betancuria után Pájara volt a célpontunk. Hogy odajussunk, egy „érdekes” úton kellett haladnunk.
Azon, ami a fenti videón van.
Annyi volt a nagy szerencsénk, hogy nagyon korán jártunk arra és még nem volt forgalom, különben a hajunkat kitéptük volna, bár így is jött szembe egy kamion meg egy személyautó (helyeikkel tele).
Ez azért érdekes, mert az úton vagy nem fér el egymás mellett két autó, vagy csak épp hogy, félreállni meg nem lehet általában mert vagy ott a szakadék vagy a másik oldalon a hegyek. 🙂 Visszatolatni pár kilométert meg nem olyan vicces ilyen terepen. 🙂
Viszont GYÖNYÖRŰ a táj!
Pájara nem túl meglepő módon, nagyon nyugis hely.
Be is ültünk egy reggeli kávéra, közben néztük, ahogy a városháza dolgozói összegyűlnek és megbeszélik a dolgaikat munka előtt.
Béke volt és nyugalom.
Persze tengerparton is jártunk.
Erre a Dunas de Corralejo részt néztük ki és nem csalódtunk.
Egyrészt gyönyörű a táj, másrészt itt is kellemes szél fújdogált, harmadrészt pedig annyira kellemes volt a homok itt. 🙂
A vízbe viszont nem mentem bele itt sem.
És igen! Sikerült két hetet úgy eltölteni három szigeten, hogy csak egyszer és csak bokáig mentem bele a tengerbe, vagyis az óceánba.
Ha már Corralejoban jártunk, elmentünk arra a helyre, ahol az első nap ettük azt a finom halat.
A pincér megismert, most nem akartak átb@ßni, és a kaja is finom volt, a koktélról nem is beszélve.
Ha én Ferteventurán laknék (remélem fogok majd) akkor tuti csak kaktuszt ültetnék a kertbe, nem a tájidegen pálmafával meg ilyenekkel szenvednék.
A fenti képeken a sajtmúzeum van. Különösebben nem volt érdekes, de lehetett gépkecskét fejni, a gépkecskét pedig a jobb felső képen tudod megnézni.
És ezen a helyen nem a múzeum volt a legérdekesebb, hanem a tényleg csodás kaktuszkert. Az megérte a látogatást!
Akkora kaktuszóriások nőttek ott, hogy szerelembe is estem velük. Eddig nem jutott eszembe, hogy a ha kaktuszt tartanék itthon és nem vízigényes trópusi fajtákat, akkor nem lenne para az, ha 3-4 hétre elmegyünk itthonról, mert tuti simán túlélnék.
Úgyhogy tapasztalat leszűrve, köszönöm az ötletet, amint olyanom lesz, átmegyek a virágboltba és vásárolok több fajtából. Merthogy nemcsak azok az ellenszenves szúrós kaktuszok léteznek. 🙂
Az átlag napot otthon töltöttük semmittevéssel. Abban is el lehet ám fáradni!
Illetve nem is, mert az egyik éjszaka csillaglesen voltunk a ház előtt. Nem kellett messze mennünk ahhoz, hogy jól lássuk az eget és ne legyen valami erős fény a környéken 🙂
Kivittünk két napágyat, párnákat és egy takarót és onnan figyeltük az eget. Tök jó volt!
Én nagyon sok hullócsillagot láttam az egyik kaktusz tövéből 🙂
De jó is volt!
Közben annyira beleszerettem ebbe a békébe és nyugalomba, hogy megnéztem, mennyibe kerül ott egy házikó a semmi közepén. Majdnem annyiba, mint Berlin Mittében, de kicsit drágábba, mint Budapesten.
Így telt hát a kanári kalandunk második szakasza Fuerteventurán. Jó volt!
Ha tovább szeretnél bámészkodni, akkor ezt a vlogot ajánlom.
