Belegondolva, hogy lehet, hogy majd egyszer eljutunk a karanténnapló századik napjához… de jobb inkább nem belegondolni mert ez elég depresszív lehetőség, akkor is, ha itt Berlinben ki lehet mászkálni ha akarunk.
Kimászkálás: azt hittem bedilizek, ha még egy nap men mehetek ki ezért reggel napkeltekor kimentünk.
Nagyon érdekes volt a külvilágban, sok dolog változott az elmúlt egy hétben.
Elsétáltunk egészen a Spreeig.
A természet tele van energiával, mindenhol bimbók, pici levelek, mindenhol érződik az új élet reménye.
A kedvenc fűzfám Spreebe lógó ágai lassan lengedeztek a hajnali hűs szellőben miközben a nap első sugarai az apró levelein csillogtak.
És látható volt a Spree alja.
A Spree nem egy nagy folyó hatalmas vízhozammal, ráadásul itt a belvárosban nem is mély, szeirntem másfél méter lehet körülbelül.
Most a nullára csökkent forgalom miatt az iszap leülepedett és látszott, hogy tipikus berlini tó színe van a vizének.
Itt Berlinben nagyon sok tó van és több közös dolog is van bennük: mindnek nagyon tiszta a vize, néha ivóvíz minőségűek, és a színük barnás vöröses árnyalatú, de nyilván átlátszóak.
Láttam még hajléktalanoknak kajagyűjtő helyet, ahova bárki kitehet egy kis kaját vagy amit fontosnak és hasznosnak talál.
Most, hogy kevesebb ember van az utcán feltűnőbbek a hajléktalanok is. Biztos rossz idők járnak rájuk is, mi is adtunk a bolt előtt kéregetőnek 2 eurót, pedig az agresszív kéregetése miatt soha nem szoktunk neki adni. Most nagy lehet a baj nála is, ezért megkegyelmeztünk neki.
A reggelim nagyon finom volt, (német) mortadella és retek. Micsoda csemege! Imádom a retket!
Ma valahogy lassabban telt az idő, de ez rávilágított arra, hogy sürgősen valamit tennem kell, különben kicsúszik a kezemből. Nem vagyok egy kommunikáció maximusz, de sikerült 7 órát kommunikálni a külvilággal.
Azért nem jó ez a sok duma mert nem tudok haladni.
Szóval egy elég szoros napirendet fogok felállítani, hogy beleférjen mindaz az ezernyi dolgot, amit tennem kellene a nap során, különös tekintettel a webináriumokra és olvasásra.
Most például Pongor Juhász Attila egyik szemináriumát hallgatom és nagyon tetszik. Mármint nem akkor hallgatom miközben írom a kranténnaplót, hanem ha épp van időm rá.
Az ebéd a Bringmeister által hozott mamut volt, de az is lehet, hogy bölény volt panírozott husi formájában. (Nem volt más hús amikor rendeltem)
Hozzá édeskrumplit ettem és egy fél üveg savanyúságot. Sajnos a Spreewald nagyon finomat csinál ebből is. További pozitívum, hogy gyűlnek az üvegek az idei befőzéshez.
Készítek majd mindenféle lekvárt, lecsót, paradicsompürét és kecsapot. Ez a terv. Ehhez már annyi üvegem van, hogy a „kamrát” majd át kell pakolni, de még van pár hónap addig.
Addig az is lehet, hogy kiszabadulunk a karnténból és minden szép lesz megint.
Este kaptam egy olyan ajánlatot, amit szívem szerint elfogadnék, de az agyam azt mondja, hogy a hosszabb távú célokat részesítsem előnyben, ne a gyors pénzkeresetetet. Nem tudom, mi legyen, főleg most, hogy egyáltalán nincs időm és tényleg napi 48 óra kellene a 24 helyett.
