Azt álmondtam, hogy vettünk egy panziót valahol a hegyekben (Magyarországon.)
Sok szobája volt és pont ahogy akartam, tök jó a kilátása és valami patak is csördögélt a kert végében.
Sajnos álmomban nem tudtam bejárni az összes szobát, de azt hiszem, hogy elég jó vétel volt.
Reggel kimentünk a külvilágba!
Ezt láttuk:
Ahh, de jó volt!
Azt láttam, hogy virágzik minden, még a tulipán is bimbózik.
Nagyon úgy néz ki, hogy az idei tulipánszezonból kimaradok, de majd jövőre többet megyek, mondjuk minden 2. nap kimegyek a Britzer Gartenbe.
A reggeli gyümölcs volt meg 2 kicsi szelet kenyér összesen 3 szelet Salame Milanoval. Micsoda kincs!
Ez egyébként olyan az olaszoknál, mint a zalai Magyaroroszágon.
Reggeli után elolvastam a főcímeket az újságokban.
A berlini híreknél érdekes volt, hogy míg egy hete csak 48 ismert fertőzött volt, mára a számuk ezer lett.
Aztán elkezdtem nyomozni az ingatlanokat.
Ez nem újkeletű szokás nálam, elég régóta figyelem, hátha látok egy olyat, ami szerelem, első látásra.
Eddig két ilyen volt: az elsőbe mindenki (a család) beleesett első látásra, de annyira eldugott helyen volt, hogy Budapestről is 3 óra kocsival, tömegközlekedve meg 5 óra. Szóval nem jött be, de csak ezért.
A másik jelöltünk annyira szimpi volt másoknak is, hogy rögtön el is tűnt a piacról.
Ott azon elmélkedtünk, hogy: mennyire jó dolog egy tó partján lakni? Veszélyes-e? Kiönt-e a tó néha? Mennyi lehet ott a szúnyog? És még sorolhatnám.
Az is tiszta már, hogy kert is kell, nem csak egy lakás, ahogy először gondoltuk. Szóval formálódnak a dolgok.
Az ebéd frankfurti leves volt.
Persze egy levestől nem lakunk jól egész napra, így lett még egy tepsi rakott kel (egy kicsi kockát ettem belőle) meg eg adag süti.
Délután kommunikáltam a külvilággal, majd 6-kor mentem online jógaórára, ami ma elmaradt, de a tegnapit megcsináltam majdnem végig.
Szóval van fejlődés.
Aztán, maradva a keleti testmozgásoknál, ezt is végigicsináltam.
Ma jót röhögtünk a gyerekkel az emlékeinken: a felettünk lakó max hangerőn üvöltetett valami olasz slágert oroszul.
Erről meg eszünkbe jutott több dolog (mennyire jó, hogy ennyire színes és szerteágazó közös élményeink vannak! 🙏🏻 Felbecsülhetetlen és pótolhatatlan! Szerintem kevés szülőnek van ilyen mennyiségü közüs élménye a gyerekével.)
Az emlék 1: Ülünk egy marsjutkában valahol Grúziában és az életünkért fohászkodunk mert a sofőr minimum százzal száguld a szakadékos, hajtűkanyaros terepen a Kaukázusban. A kisbuszban üvölt a tévé, amiben ez a szám szól:
Másik szörnyű zenés kaland:
Pár éve sokat voltunk Kijevben kettesben.
Iszonyat meleg volt, 40 fok fölötti hőmérséklet napokon át, és akkoriban – ez a háború utáni első év nyarán volt- Kijevben minden délutn 6-kor ingyenes koncert volt a diadalív alatt. Ott van egy jó nagy színpad és egy lelátó is. Ezt a város lényegében közepén képzeld el.
Mi benéztük a programot, vártunk egy nagyon jó bandára, de csak nem jött, viszont helyette egy ukrán popénekesnő előadását hallgattuk, ami annyira tragikus volt, hogy azóta is úgy gondoljuk, hogy ha azt ott kibírtuk, akkor már mindent kibírunk. Az valami leírhatatlanul pocsék volt!
Senkinek nem tetszett, a közönség is elpárolgott a végére, csak mi maradtunk 😀 meg másik 2 nő, akik szintén benézték a műsort. Vagyis a helyszínt.
De az egész arra nagyon jó (meg az összes ilyen emlékezetes, hülye kaland) hogy ha bármi van, jó őket elővenni hogy röhögünk rajta egy sort. Jó dolgok ezek!
A testedzést az szakította félbe, hogy az utcáról furcsa zajt hallottam, amiről kiderült, hogy TAPSOLNAK AZ EMBEREK.
Ma már csak olvasni szeretnék vagy hallgatni hangoskönyvet.
+ közben elindult az Indexen egy közvetítés. Épp azt hallgatjuk.
Annyira jó, hogy ilyen szuper emberek vannak! 🙏🏻
És egyre több a jó kezdeményezés! 😍
