Előző Kuala lumpuri élményeinket itt olvashatod.
Ez a nap nem úgy alakult, ahogy azt előzőleg gondoltuk…
Reggel ébredéskor még úgy volt, hogy ma irány a Batu Caves, de aztán….
Blogolás közben kiderült, hogy a holnap reggeli Kuala Lumpur és Mersing között közlekedő reggel 9-es buszra összesen 1 db. jegy van. Mi meg négyen vagyunk.
A következő busz meg olyan későn ér oda, hogy akkor meg nem tudunk átmenni a szigetre. Sehol sem volt jegy, lenyomoztam a vonatot is kínomban, ami tök nem arra jár, de hátha. A környező városokból is macera lett volna elérni a hajót, így kínomban megnéztem mennyibe kerül a taxi. 300 euró körüli összeget mondtak, az meg enyhén sok, ha hozzátesszük, hogy a teljes ázsiai körút repjegye került 680 euróba. Szóval nemár….
2-3 órát elkattogtam a dolgon, míg végül arra jutottunk, hogy egy nappal korábban kijelentkezünk a szuper szállásunkról, mert így bukjuk a legkevesebbet, akkor is, ha egy 5csillagosban lakunk épp. Fájdalmas döntés ez, arról nem is beszélve, hogy buszon éjszakázni a világon a legszarabb dolog. De ez van, ez még mindig jobb, mint nem odaérni Tioman szigetre.
9-kor elindultunk reggelinéző portyára, de nem jutottunk messze mert a szálloda melletti nagy pláza aljában találtunk egy reggelizős helyet.
Jót ettünk, majd mivel kiderült, hogy ma pocsék az idő, esni fog délután, és VÉGRE HIDEGEBB VAN, ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk a Batu Caves-hez, hanem megpróbálunk mielőbb bejutni a Petronas tornyokba, hátha.
Így a hibernálósan hideg metróval elvágtattunk KLCC-ig, (itt minden, de minen rövidítve van. KLCC = Kuala Lumpur City Center. Ahol lakunk az a PWTC megálló = Putra World Trade Center, és még sorolhatnám) ott megkerestük a tornyokat, két plázán keresztül be is jutottunk – az egyikben, pont a Petronas tornyok alattiban olyan luxus boltok voltak, hogy …- és a tornyok jegypénztárában örömmel tapasztaltuk, hogy alig egy óra múlva beférünk egy csoportba 🙂
jeeeee
A várakozás gyorsan telt: vettem rendes kávét a Petronas tornyok pincéjében lévő edzőteremben, megittuk, és már indultunk is. 🙂
A szokásos biztonsági ellenőrzés után már bent is voltunk.
Nagyon flottul ment minden, tök jó tájékoztatást kaptunk mindenről.
A lift jó gyorsan ment – érthető módon – és még vetítették is a falra, hogy épp mit látnánk, ha nem lennénk épp az épület belsejében.
Először azon a szinten álltunk meg, ahol az átjáró van a 2 torony között. Fotózkodtunk ott is, ámultunk – bámultunk, majd mentünk tovább föl.
A 86. emeleten álltunk meg, majdnem a legtetején. 🙂
Tök menő 370 méter magasan lenni egy épületben!
Fent mindenféle érdekes dolog van, egy komplett látogatóközpont, makettel, rajzokkal, az épület építését bemutató fotókkal.
De a kilátás, na aaaaaaaz durva!
Negyed óráig lehettünk fönt, mert aztán indultunk le, shoppingolni. Várható módon majdnem mindenki vett valamit, mert mindenféle emléktárgy volt lent, minden, amit el tudsz képzelni, ráadásul olcsó volt.
Mi is vettünk egy csomó mindent, képeslapokat is vettünk, meg a gyereknek egy egész Malajziás tolltartót. 😀
A tornyokból kifelé jövet megbeszélktük, hogy becserkésszük valamelyik negyedet, mert nehogymá’ kimaradjon, de elkezdett cseperegni az eső és érezni lehetett, hogy a java csak most jön.
Végre hidegebb van és esik az eső!
Így átszerveztük a programot olyanra, hogy az esti pihenést előrébb hozzuk, de előtte a tegnapi iniaiban megebédelünk.
Így is tettünk.
Délután szunyálás volt, este fél 10-kor indulunk.
És semmi pánik nincs, mert van még egy – másfél napunk Kuala Lumpurban visszafelé, így valószínűleg mindent meg fogunk tudni nézni sietség nélkül.
