Macedónia – Albánia – Montenegró – Horvátország élménybeszámoló
Olyan sokáig egyik utunk sem szerveződött, mi több, ennyiszer egyiket sem kellett áttervezni, átszervezni, mint ezt. Még 2014-ben jött az ötlet, hogy mi lenne, ha elmennénk arrafelé is. A kis csapat rögtön kapott is az ötleten, mindenki igent mondott, de az idők folyamán az eredetileg 5 főre tervezett út 3 fős lett, a 2-3 hétből meg lett 9 nap.
2015 decemberében a Wizzair 10 euróért adta a Berlin – Szkopje jegyeket 2016 augusztusára, így vettünk négyet a pontjainkból, de a visszaúti dátumra olyan horror áron kínálta, hogy azt nem vettük meg, meg különben is milyen már ugyanonnan visszajönni?! Uncsi! Úgyhogy elkezdődött 2016 tavaszán egy többnapos szervezés, több újra és átszervezés, annyira sokszor, hogy ha a balkáni körútra gondoltam már hányingerem lett tőle. Voltak olyan verziók, hogy csak Macedónia, vagy Macedónia és 2 hét Albánia Korfuról hazarepülve, majd Olaszországból, stb. stb. nem írom le az összes verziót, de a környék összes reptere és lehetősége le lett nyomozva. Elegem volt a dologból. Aztán végül egy Zadar – Berlin jegy mellett döntöttem mert az tűnt a legértelmesebb hazautazásnak. Ebben így utólag nem vagyok olyan biztos, de nézük hogy is volt maga az út:
Péntek este a harmadik tag iderepült Berlinbe, vele kimentünk Tempelhofra grillezni, szombaton pedig a Garten der Weltben voltunk pár órát. Este 7-re kellett kimenni a reptérre, így szerencsére nem kellett rohanni aznap. Persze az időjárás hozta a szokásos „vendégünk van, tehát esik” formát, így kb. délben indultunk a Gartenbe.
Szkopjébe rendeltünk magunknak transzfert, de arról kiderült, hogy a repülő megérkezése után több, mint 2 órával indul, hajnali 1 óra után, így inkább megkértük a szállásadónkat, hogy ugyan, jöjön már ki értünk. A pasi ott várt minket a reptéren, és az, hogy 20 euróért odavitt minket a szállásra még neki is jó volt mert nem kellett hajnali 2-3-ig ott szobroznia. Mellesleg a 20 euró jó ár 3 főre ilyen távolságra, éjszaka. Az is igaz, hogy a 20 euró ott igen komoly pénznek számít, de jobb volt ez így, minthogy éjszaka a menetrendhez igazodjunk.
A lakás amit kibéreltünk belvárosi volt, a főtértől pár lépésnyire, kilátással egy főútra és helyi nem túl csodálatos, kicsit „grúz stílusú” lepukkant, belvárosi bérházakra. De pont ezért jöttünk ide. Pechünkre a lakás 5. emeleti volt, lift nélkül, így a belem kijött mire a fájós térdemmel felmásztam, de inkább az 5. emelet, mint a külváros.
De mi is az, ami nem tetszett?
Van ott egy folyó, a Vardar, amely ottjártunkkor körülbelül térdig érhetett. Ezt a „hatalmas” folyót szegélyezték az új épületek, melyeknek lényegében csak homlokzata van, mert hátrafelé maximum egy szobányival terjeszkednek, így nem sok valós funkciót láthatnak el, ezzel szemben szörnyűek.
A fönti képen jól látszik, hogy egyrészt a folyó valóban nem tekinthető hatalmasnak, másrészt érdemes a középső épület szobordíszítéseit megfigyelni, illetve hogy valószínűleg egy hosszú folyosó van a szinteken és onnan nyílnak a szobák. Ezek az új épületek mind közintézmények, de van közöttük múzeum is.
És akkor itt vannak a műhajók. Ez ami épp itt díszeleg a kép jobb oldalán egy étteremhajó, de nem ez az egyetlen szándékosan ebbe a „hatalmas” folyóba épített aránytalanul nagy műhajó, ami kitakarja a szintén borzasztó új épületeket.
Aztán tt vannak a hidak. Majdnem minden új épülezhez építettek hidat, de mint tudjuk, egy híd attól szép, hogy szobrok vannak rajta. Nos, itt hídonként 31 szobor van és 30 aranyozott utcai többkaros lámpa. FÖRTELEM!
Olyannyira kiverte a helyieknél a biztosítékot a vizuális terror, hogy tavasszal (2016) minden nap 6 órakkor összegyűlt a tömeg és színes festékbombákkal dobálták az épületeket. Meg kell mondanom, hogy néhol megmaradtak a pacák és szerintem határozottan jól néznek ki ezeken az épületeken 😀
Fokozza a helyzet súlyosságát, hogy ezeket az épületeket uniós pénzekből építették, többszörösen túllépve az előzetesen megállapított költségvetést, de valahol láttunk már ilyet. További mendemonda (de ilyet is láttunk már) hogy a vezető politikusok haverjai kapták a megbízásokat és az engedélyeket is a förtelmek létrehozásához.
Szkopje bazár része viszont maga a csoda! Élő, valódi, tele emberekkel. Ha legközelebb arra járunk, igyekszem majd ott lakni, vagy a közvetlen közelében.
Nagyon jót ettünk ott! Beültünk egy helyre, ahol olyan kedves kiszolgálást, jó kaját kaptunk, hogy emlékezetes lesz.
A pincér látta rajtunk, hogy nem tudjuk mit is kérjünk, erre mondta hogy csak bízzuk rá a dolgot. Hozott 2 tál sütőben sült paradicsomos babot, isteni, meleg házi kenyeret, salátát, bort, sört, rakiját (helyi pálinka) én meg kértem egy pohár ayrant. Isteni volt!
3 főre hústál. Volt rajta minden, és olyan sok volt, hogy nem tudtuk megenni 🙂
Hozzáteszem, hogy a kifizetett végösszeg kb. 2.000 Forintnyi volt fejenként.
Szkopje este egész jól nézett ki, valahogy a fények elvették a riasztó külsejét. Ez alól persze kivétel a nagy (HATALMAS) szökőkút, amire ráadásul szivárvány színben villódzó fényeket tettek. Hát… A videó nem adja vissza sajnos a méret és a színek ízléstelenségét, élőbben sokkal sokkolóbb.
Kellett még szereznünk buszjegyet Tiranába, amit elég nehezen lehetett kinyomozni otthonról, lévén nem túl informatív oldalakat késíztenek a Balkánon, ha egyáltalán van ilyen.
A buszállomás a vasút mellett van, egy helyi körülményekhez viszonyítva átlagos épületben. A jegypénztáros persze nem beszélt angolul, de a lényeg: elmagyarázta az indulásokat, árakat. 🙂
Az árak Macedóniában elég érdekesek, de itt egy oldal, ami összehasonlítja a budapesti és szkopjei árakat.
Másnap reggel elsétáltunk a buszhoz, vettünk egy kávét, majd felültünk az eleinte még tök üres buszra. Hihetetlen érdekes helyeken mentünk, erről fogok készíteni egy videót is.
Macedóniának 2 millió lakosa van. A fele ortodox, a másik fele szunnita muszlim. Rengeteg mecsetet láttunk a fővárosban és az út mentén is.
ALBÁNIA – TIRANA
Az út így visszatekintve nem tűnt szörnyűnek, de a Szkopje és Tirana közötti 280 kilométert sikerült határátlépéssel együtt 9 óra alatt leküzdeni. (Ne számoljuk ki óránként hány kilométert tettünk meg 😀 )
Tirana hihetetlen hely. Egyrészt nekem semmiféle előzetes elképzelésem nem volt, mert olyan sokszor kiderült már, hogy semmi köze nincs a népnek, városnak, bárminek a szreteotípiákhoz.
De Tirana, hogy őszinte legyek hihetetlen volt! Egyrészt vannak olyan részei amik teljesen világszínvonalúak. Rengeteg kávézó van ott, a helyiek imádják a kévét és jót készítenek, mindezt olyan árakon, hogy... pl. 16 cent egy kávézóban egy tea, a kávé 50 cent, de hozzáteszem, hogy a helyi „Andrássy úton.”
Tiranában nincs sok látnivaló, de a város fölött van egy szuper kilátó, ahova kabinos felvonóval lehet felmenni negyed óra alatt.
A helyiek jól kitalálták a dolgot mert ha az ember már felment oda, tutira beül vagy a 45 perc alatt körbeforgó kávézóba, vagy az étterembe. Mi mindkettőt kipróbáltuk, köszönöm a lehetőséget!
Tiranában is jókat ettünk, ezeket sajnos nem fotóztam le. 🙁 De majd legközelebb! 🙂
Mielőtt mentünk, utánajártam, mire kell vigyázni, hátha van valami extra. Volt! Arra hívták fel a figyelmet, hogy ha az ember Tiranában mászkál, nézzen az orra elé, mert meglepetések érhetik. A helyiek mániája, hogy a pincében lévő üzlethelységeket megnyitják az utca felé, de ahhoz, hogy a vevők be tudjanak menni nyilván lépcsőt kell építeni. Ezeket a lépcsőket soha nem kerítik el, nincs semmi figyelemfelkeltő, hogy hé, ember, nézz az orrod elé. Én pl. egyik este miközben egy bizonyos teázót kerestünk (nem találtuk meg mert nem használnak házszámokat arrafelé) majdnem leestem a járdából „kimart” autólehajtóba, mert persze a közvilágítást sem nagyon használják, így az ember félhomályban botorkál a helyi főutcán.
Ha már teázók, meg kávézók, éttermek. Engem meglepett, hogy ezek mind helyiekkel vannak tele, van, ahol az utcán várnak az emberek, hogy be tudjanak ülni és nincs kevés a helyekből! Szeretném, ha egyszer Magyaroroszágon is megtehetné egy átlag család, hogy elmegy kávézni, teázni, vacsizni rendszeresen.
Mindezt egy olyan országban, ahol 1991-ig még csak tévéje sem lehetett senkinek, nehogy megtudja hogy a világ hol tart.
Albánia fejlődése hihetetlen! Nyilván először a fejekben kellett a változás ahhoz, hogy az ország elinduljon előre, de néhány év és egész biztos, hogy leelőzi Magyrországot. (Ha még nem tette meg, de szerintem sok szempontból előtte jár.)
Még egy extra: a helyiek jól beszélnek angolul mert a filmeket nem szinkronizálják. Én biztos tiltakoztam volna régen, mert sokkal kényelmesebb magyarul nézni a tévét, de a mostani fejemmel belátom, hogy ha minden angolul vagy más, eredeti nyelven lett volna a tévében, bizony mindenki nylevtudása „némileg” jobb lenne.
Montenegró – Kotori – öböl
Az út Tirana és Kotor között szintén nagyon érdekes volt. Ráadásul az albán busz is pontosan indult, tiszta volt, kényelmes, egy szavunk nem lehetett. A buszon utazott egy csomó külföldi, köztük egy Angliában élő család, akinek az eredetileg lengyel tagja hiperaktív volt, folyamatosan beszélt, majd elhagyta a buszban a telefonját. Tök ideges volt, és körülbelül egy órába telt, mire megtalálta a táskájában a telót, aztán egy eredetileg albán, de most Kanadában élő nővel beszéltek a világ dolgairól, majdnem egsz úton. Eleinte még érdekes volt, de aztán már inkább idegesítő.
A Kotori öbölbe is hoztuk a hatórás időt, de még túlélhető volt.
Maga Kotor gyönyörű. A szállásunk és a kilátásunk meg egyszerűen fenomenális volt!
A fenti kép egy panoráma kép az erkélyünkről (elég béna) és egy kicsit sem közelíti meg azt a hihetetlen látványt ami ott volt. 🙂 Drága volt a szállásunk, de olyan panorámával, amire mindig emlékezni fogunk!
Pluszban, pont előttünk kötött ki az a hajó, amit igen sokszor láttam már Santorinin, így külön élmény volt. 🙂
Másnap hirtelen felindulásból elmentünk az öbölben, tőlünk pár kilométere fekvő Perast nevű faluba. Már az út is gyönyörű volt, de maga a falu…
Perast egy pici, egyutcás öbölparti falu, de rengeteg a turista. A faluval szemben viszont van 2 sziget, ahova át lehet menni hajóval. 5 euróért át is vittek minket (retúr).
Az egyik pici sziget így nézett ki a tengerről:
Ez pedig a másik sziget:
Egész biztos, hogy a Kotori- öbölbe vissza fogunk még menni, hihetetlenül szép!
Nagyon hangulatos helyek vannak ott, a helyiek normálsiak és az árak nem magasak.
Míg a Kotori – öbölben voltunk, az erkélyen aludtam. Egyrészt csak hajnalban volt olyan hideg, hogy be kelljen takarózni, másrészt a csillagok gyönyörűek voltak és fantasztikus volt úgy felébredni reggelente, hogy az első dolog amit meglátok, egy ilyen csoda:
Sajnos a kotori napoknak is vége lett, így reggel eltaxiztunk a buszhoz (van helyi busz, de vagy jön, vagy nem). A taxisunk viszont kicsit érdekes figura volt, mert bár előző nap mondtuk a szállodásnak, hogy a buszhoz megyünk, ő valószínűleg azt mondta a taxisnak, hogy a reptérre. Megjött a taxink, majd közölte az ember, hogy áh, a buszhoz nem visz el minket, majd 2 perc telefon nyomkodás után mégis mondta, hogy szálljunk be, egye fene, elvisz. Hát jó.
Kotor és Dubrovnik között 96 km a távolság. A Bus Croatia menetrendje szerint 2 és fél óra, határátlépéssel. Oké. Na ebből végül 6 lett, ráadásul a busz egy lepukkant fos volt, széttört székekkel. Nem volt jó.
Dubrovnik felé csodás tájon haladtunk, ott is videóztam egy csomót (majd megcsinálom a videót)
Viszont maga Dubrovnik amellett, hogy építészetileg egy csoda, bámulatos az óvárosa, el lehet ott bóklászni órákig. De rengeteg a turista és lényegesen drágább a hely, mint Németország. (Körülbelül duplájába került minden és bármi, mint Berlinben.)
A dubrovniki szállásunk egy horror volt abból a szempontból, hogy a főúton, földszinti lakásban volt, ráadásul utcára néző ablakokkal. Volt légkondi, de én nagyon nem bírom, viszont ha az ablakot kinyitottam akkor olyan zaj volt, hogy nem lehetett aludni, ha az ablak zárva volt meg meg lehetett fulladni. Még szerencse, hogy csak egy éjszakát aludtunk ott.
Dubrovnik és Zadar között az út elvileg 6 óra lett volna, de a buszunk lerobbant, szerelőt kellett hozzá hívni. Álltunk 2-3 órát a forróságban, de még szerencse, hogy volt ott egy kávézó meg egy bolt, ahol lehetett egy kicsit hűsölni.
Zadarból semmit nem láttunk mert mire megérkeztünk, már elegünk volt az országból meg mindenből, csak húzni akartuk a csíkot a reptérre.
A repülőnk kicsit késve indult mert sűrű köd volt és meg kellett várni mire felszakadozik:
Hát, ilyen volt a balkáni körút. Legközelebb jobban szétnézünk Macedóniában és Albániában, Montenegróban pedig maradunk a Kotori – öbölnél mert egy csoda!
Itt a vége, fuss el véle, ennyi volt a Macedónia – Albánia – Montenegró – Horvátország élménybeszámoló .