Pár hónappal ezelőtt Andalúziában jártunk.
Alaposan körbejártuk a tartományt, főleg a délebbi részeit, de Málaga kimaradt, vagyis akkor csak átautóztunk rajta. (Két részre bontottam Andalúziát és majd egyszer alaposan bejárjuk az eddig kimaradt részeket is.)
Most sem néztünk meg mindent Malagában, hanem csak egy kellemeset sétáltunk benne.
Jó volt!
Malaga (helyesebben: Málaga) egy roppant népszerű spanyol tengerparti városka, van mit nézni, de semmi felejthetetlen és kihagyhatatlan nincs benne, szimplán csak szép. És hangulatos.
A hajónk 8-kor kötött ki egy csodálatos napkeltét követően.
Bár sehogy és semmit sem terveztünk, de valahogy úgy alakult, hogy az egyik első busszal mentünk ki a kikötőbl.
Egy kellemes park mellett tettek ki minket a busz, ami tele volt mindenféle pálmafával, volt kisebb és nagyobb is benne, az élénk zöld pálmalevelek között pedig világoszöld papagájok repkedtek.
Mivel nagyon korán értünk a városba, a spanyolok pedig pont nem arról híresek, hogy szeretnek korán kelni, így minden zárva volt.
Alig volt ember az utcákon, vagyis körülbelül csak azok voltak ott, akik a hatalmas óceánjáró hajókkal érkeztek.
Az utcákat takarították épp, árut szállítottak és a boltok előtti részeket mosták hipós vízzel. Ezért ilyen tiszta ez a város!
Mivel csak shoppingolni akartunk és minden zárva volt, először a kirakatokat nézegettük, majd beültünk egy churrosozóba.
A churros egy spanyol édesség, amit főleg reggelire fogyasztanak.
Az étel ezzel szemben nem fogyaszt mert lényegében egy édes lángostészta kígyó alakban olajban megsütve, megszórva jó sok cukorral, amit ráadásul úgy esznek, hogy sűrű forró csokiba mártogatják. „Csupa egészség”!
Ezt vesd össze azzal, hogy a spanyolok Európa egyik legegészszégesebben táplálkozó népe, mitöbb, a mediterrán diéta világörökség.
Az is igaz, hogy a mediterrán diétába a szabad levegőn való testmozgás és a társaságban étkezés is beletartozik, szóval egész mást értenek ők ez alatt.
Persze ha az ember Andalúziában mászkál, akkor nem hagyhatja ki a sonkákat sem. Nem olyan “sima, snassz” általunk is ismert sonkákról van szó, hanem a hónapokig érlelt sonkacsodáka gondolok, amik ráadásul makkon élő, szabadon kószáló röfikékből származnak. Kihagyhatatlan!
Megsúgom, hogy akkor is kihagyhatatlan, ha nem pont ilyen röfisonkáról van szó, hanem ipari termékről. Az is nagyon finom!
Na, ne dumáljak már annyit a röfikről meg a sonkákról. 🙂
Mitután kijöttünk, az volt a feladat, hogy szerezzünk egy üveg vizet, egy adag zsepit, spanyol újságot és esetleg könyveket, egy 2020-as naptárat, és lehetőség szerint ugorjunk be az egyik Ale-Hop boltba.
Ebből annyi teljesült, hogy bementünk egy El Corte Inglésbe, amiről kiderült, hogy 2 épületben van és egy alagút köti össze a két egységet. Menő!
Persze a Corte Inglésnek még mindig jó az írószer részlege, de valami csodával határos módon nem vettem semmit, viszont a könyvesboltjában eltöltöttem minimum egy órát.
Mit láttam?
Uh… csupa érdekes dolgot!
Azt már az Amazonon is láttam, hogy rengeteg a saját szerzőjük, mitöbb, a könyvesboltban az általam kedvelt témákban szinte csak “hazai” szerző könyvét láttam.
Nyilván ez úgy forulhat elő, hogy a spanyolok sincsenek kevesen, (46 millió körül vannak) viszont 21 országban hivatalos nyelv a spanyol, ami majdnem félmilliárd embert jelent. Szóval ne csodálkozzunk azon, hogy a spanyol anyanyelvű szerzők jól megélnek a műveikből.
Semmit nem vettem a könyvesboltban mert ami tetszett volna az 2-es betűmérettel volt írva (túlzás, nyilván) vagy pedig ezer oldalas volt a könyv, de leginkább a betűmérettel volt problémám.
Pedig…
Szakácskönyveket is láttunk, de mivel tök kreatív vagyok a konyhában is, minek nekem a szakácskönyv?!
De láttam ám meglepetést is! A magyarul nemrég megjelent Képlet című könyv (sikerlistás volt a hazai könyvesboltokban) spanyol kiadását láttam. Nagy volt a kísrétés, de végül nem vettem meg mert kicsi betűkkel volt írva.
(Közelre nem látok olyan jól, mint kellene vagy lehetne, viszont ebookban majdnem mindent lehet kapni -sajnos csak majdnem mindent.)
A gyógyszertárban beszereztem egy adag vitamint, remélem jó lesz.
Mint érdekesség: van a Magyarországon is kapható Supradyn vitamin, amit szerintem mindenki ismer. Viszont Spanyolországban komplett termékcsaládja van a reggelitől kezdve mindenféle italokig. Engem mindig meglep az ilyesmi. Vajon miért nem lehet kapni egyes országokban azt, amit a másikban igen? Az a válasz nem jó, hogy mert az egyik EU, a másik meg nem.
Vagy például, a kedvenc orrcseppem amit Kuala Lumpurban vettem, amikor megfáztam. Betadine márkájú. És sokkal jobb, mint amit előtte bármikor vásároltam. Miért nem lehet kapni ilyen Európában?
Sétáltunk egy jót a városban, láttuk, ahogy kiteszik a karácsonyi díszeket tömegével. Biztos szép lesz majd esténként!
Egyébként elég furcsán hat a sok karácsonyi dísz a pálmafák árnyékában, a 25 fokban.
Merthogy 25 fok volt amikor Málagában jártunk (november végén.)
Aztán a másik feltétlen felkeresendő hely a 100 Montaditos nevű spanyol franchise gyorsétterem volt.
Egyrészt nagyon tetszik a rendszere, másrészt pedig az ott kapható Ladrón de Manzanas (almatolvaj) nevű bor a sok jéggel az egyik kedvencem.
Még mindig úgy gondolom, hogy ha egyszer le akarnánk telepedni valahol és olyan befektetést / vállakozást keresnénk, ahol naponta ott kell lennünk, akkor egész biztos, hogy egy ilyen bizniszbe szállnék be.
Szóval ettünk egy csomó mindent a 100 Montaditosban, aztán felkerekedtünk és mentünk vissza a buszunkhoz, ami visszahozott a hajóra.
Az egyik bódéban még felszereltem magam egy kis olvasnivalóval, ahol meglepetten tapasztaltam, hogy az általam gyakran olvasott Muy Interesante (Nagyon Érdekes) magazin úgy terjeszkedik, hogy témánként szétszedte magát. Muy Interesante pszichológia, történelem, kérdések és válaszok, stb. Egy kérdések és válaszok újságot vettem meg egy hagyomámnyosat és a kérdések és válaszok letehetetlenül érdekesnek bizonyult. Szerintem meg fogom rendelni magamnak Berlinbe, ha lehetséges.
Az utolsó európai naplemente csodás volt, volt jó sok sirály is 🙂
Elindultunk az óceán felé.
Sajnos amikor a Tarifa melletti homokdűnékhez értünk már nagyon sötét volt, így nem láttam őket, pedig megnéztem volna a távolból.
Oh, azok a homokdűnék! 🙂
