Vannak azok az utazások, ahol a kényelem a lényeg. Ezek nagyobb meglepetések, érdekességek, „wow-faktor” nélkül telnek.
És vannak azok az utazások, amikor olyat látunk, és olyan helyeken mászkálunk, ahol nem minden nap fordul meg az ember. Szerintem mindkettőből kell, és jót is tesz az embernek, ha látja, hogy máshol teljesen máshogy élnek, más számít higiénikusnak és elfogadottnak.
Jó ez így. Kell a szellemi torna, hogy ne gyöpösödjön be az ember. 🙂
Marrakeshbe azért jöttünk, mert régóta el akartam már jönni ide; valamiért nagyon vonzott.
A Ryanair akciójában jó áron volt a jegy, így nem sokat gondolkoztunk azon, hogy jöjjünk-e. A helyzetet már csak könnyítette a január végi kellemes, 20 fokos ígéret és a napsütés – a jó kajákról nem is beszélve.
Nem azért jöttünk, hogy az ország és a város minden centiméterét felfedezzük (bár nem lenne rossz), hanem főleg a nem turistás helyekre voltam kíváncsi. Így amikor ma olyan helyekre tévedtünk, ahol normál turista nem jár, és amikor a helybéliek kéretlenül is mondták, hogy „Hé, a tér a másik irányban van!”, akkor tudtam, hogy jó irányban haladunk. Nem a turistás bazárt, nem a kitaposott ösvényt és nem a megszokottat kerestem.
Mit láttam? Fuhh… micsoda élet!
A cataniai halpiac ehhez képest… semmi. (Cataniában 4-5 éve voltunk. Arról sem született beszámoló, de majd ha újra elmegyünk, lesz.)
A Jamaa el-Fna téren kezdtük a mászkálást, ami főleg este népszerű és zsúfolt.
Most meglepően üres volt, olyannyira, hogy messziről kiabáltak az árusok: „Madame, madame, ugyan jöjjön már ide, vegyen az árumból!” Persze nem sejthették, hogy nem én vagyok az emberük.
A kígyóbűvölőre kifejezetten kíváncsi voltam, de az is kiszúrt messziről, és rögtön jött felém a kígyójával. Persze én ismerem a módit: a „gyanútlan” turista nyakába teszik a tekergőző állatot, majd jön a fotózás, aztán persze a fotóért fizetni kell. Nem tudhatta, hogy én már túl vagyok a „de jó, kígyó volt a nyakamban” élményen.
Volt sok cipőpucoló is a téren – és mindenki más. Mi csak egy frissen facsart narancslevet ittunk. Jó volt, és jól is esett.
Majd következett a bazár. Ott tényleg mindent árultak, de főleg turistáknak, és egyáltalán nem érdekelt a dolog; ennél sokkal eredetibbre vágytam, így csak futó pillantást vetettem az árujukra. Venni sem vettem semmit, pedig lett volna szebbnél szebb bármi. A kendők 1 euróért kifejezetten tetszettek volna, de annyi volt belőlük, hogy egyszerűen nem lehetett választani. 20 darabot meg mégsem vehetek…
Az érdekesebb rész akkor kezdődött, amikor kiértünk a turistás részről.
Ezt először onnan tudtam meg, hogy a helyiek kiabáltak: „Mádám, mádám, a tér arra van!” Persze nekem nem kellett több – tudtam, hogy az irányom a lehető legjobb.
Eleinte még volt egy-két eltévedt turista, de aztán már csak mi voltunk egyedül idegenek.
Hogy mit árultak arrafelé?
Konkrétan mindent.
Volt sok pék és pékség, ahol kerek, lapos kenyereket árultak. A kenyerek többsége szezámmal volt borítva. Meglepően sok volt a bagett is – tök jól néztek ki.
Volt hentes is (egész konkrétan a legjobban az tetszett volna, ha birkafejet is látok kitéve, de azt sajnos nem láttam), ahol egész állatokat vagy csak részeket árultak. Volt, ahol máj lógott, mellette egy jó adag pacal – nem tudom, milyen állatból.
Aztán láttam rengeteg építőanyag kereskedést, ahol a szamár volt a szállítóeszköz, így a csacsik egykedvűen ácsorogtak az udvarban.
Hihetetlen volt az egész, nagyon tetszett ez a „keleti” nyüzsi, a forgalom, a zaj, a kiabálások. 🙂
Nem tudom, miért épp ilyen színűre festik a házakat, de nekem nagyon tetszik.
Az egész városnak ilyen a színe; csak árnyalatokban különböznek egymástól a házak.
Nézd meg jól a fenti képet – érdemes!
Persze csak annak, aki egy kicsit is nyitott a világra, és képes (vagy hajlandó) elfogadni azt, hogy az élet, az öltözködés, a hitrendszer nemcsak egyféle lehet. Hanem sokszínű, és miért ne lehetne másnak más a szép, a jó és az elfogadható?
Hihetetlenül érdekes ilyen helyeken mászkálni!
Jó látni, ahogy a helyiek alkudoznak és mindenfélét vásárolnak 🙂
A fenti képen például egy csirkebolt látható.
A dolog úgy működik, hogy odaballagsz a csirkéshez, kiválasztod a háttérben lévő egyik állatot, ő pedig kiveszi a ketrecből, és ott helyben levágja előtted.
Kicsit horror, ha az ember nem ehhez van szokva, de ha jobban belegondolunk, ennél frissebb soha nem lesz egy vágás. És mikor választhat az ember magának 50 csirke közül?
Oké, most ne boncolgassuk az állatok jogait. Valószínűleg egy marokkói is találna egy csomó szadista értelmetlenséget a mi kultúránkban.
Ha már szárnyasoknál tartunk…
A fenti képet hazafelé, a buszból lőttem – jól meg is mosolygott érte egy hijabos néni. Valószínűleg tudta, hogy először látok olyat, hogy egy emberen ennyi fellógatott állat van.
Nem tudom, mennyiért árulhatta a kakasokat, de gyönyörű példány mindegyik.
Aztán hazafelé jól eltévedtünk, aminek nagyon örültem, hiszen az ilyen eltévedések mindig érdekes helyekre viszik az embert.
A fenti kép Marrákesh egyik külvárosában készült, a helyi turkálóban.
Ez egy elég érdekes és lazán működő dolog, hiszen ez a ruhakupac kb. száz méter hosszan húzódott. Nyilván voltak standok is, de végeláthatatlannak tűnt a sok használt ruha.
De nem csak ruha, hanem cipő is volt – némelyik igencsak agyonnyűtt állapotban.
Ha nem tévedünk el, nem eszünk itt…
Nem, nem féltünk a hasmenéstől. 🙂
És amellett, hogy az étel hihetetlenül olcsó volt, elmondható, hogy az egyik legjobb, amit mostanában ettünk!
Nagyon egyszerű recept volt: fél kiló kurkuma, negyven tonna hagyma, egy hektoliter olaj (valószínűleg olíva), és egy nagy darab csirkemell.
Az ára mindössze 4 dirham, ami megfelel 0,4 eurónak, vagyis kb. 130 forintnak. Ehhez még kenyér is járt.
Azt kifelejtettem, hogy a sárgaságát a kurkuma adta, ami a modern tudomány szerint az egyik legegészségesebb fűszer manapság.
Megjegyzem, hogy kézzel evős hely volt. 🙂 A kanalat akkor kaptuk meg, amikor már megettük az étel felét. (Ez a fele volt az ételnek.)
Az utcákat nem mondanám szélesnek, viszont mindkét oldalon van mit javítani szinte mindenhol a házakon. Az ilyen szűk utcákon halad a forgalom, ami emberekből, szamarak által húzott kocsikból és száguldozó motorokból áll.
Amikor kimentünk, láttuk, hogy a kapuval szemben rengeteg kiskocsi és motor parkol. Gondolom, ha árut kell hozni, rögtön szalasztják Abdult érte.
Persze nem minden utcarészlet teljesen lepukkant, van, ami kifejezetten szép volt, mint ez. Filmbe illő 🙂
És nem koszosak az utcák, azt is vedd észre!
Oké, a szemetelés bevett szokás, de pont úgy, mint Pekingben, rengeteg a takarító.
Már amikor eltévedtünk, láttuk, hogy nem mindenkinek van standja. Ez a fűszerárus a földről árulta a dolgait.
Ez a mű pálmafa este kicsit feltűnőbb, mert a tetején pirosan világítanak a berendezések.
Mondjuk igen, egy fenyőfával talán még nagyobb feltűnést aratnának.
Lényeg a lényeg: Marokkó szuper hely, és az ember ne ragaszkodjon mindig a kitaposott ösvényhez, mert az néha rohadtul unalmas tud lenni. Ráadásul így egy csomó mindenről lemarad közben, és pont nem azt látja meg, amilyen az adott ország vagy település valójában.
A turistáknak mindenki ki tudja cicomázni a legfrekventáltabb részeket, de a valódi érdekesség és szépség nem ott van.
Merjünk letérni az útról, merjünk újat látni és tapasztalni!
