Valahogy kimaradt a kalandok elmeséléséből ez a francia sziget mert eddig nem éreztem különösebb késztetést arra, hogy meséljek róla. Pedig…
Martinique… Szép a neve és állítólag szép a sziget is, de mint majdnem minden Franciaországhoz tartozó sziget, ez is nagyon magán viseli az anyaország legfontosabb jellemvonását: a megfoghatatlan felsőbbrendűséget, a „fuh, mi franciák vagyunk, a világ többi 200 országa hozzánk képest összesen és egyenként is csak egy darab szar.”
Érdekes módon a fehér franciák a tahóbbak és minél sötétebb a bőre a franciának, annál értelmesebb, annál több kultúra szorult bele.
Fort-de-France első látásra egy nagy, nyüzsgi város, félig Európa, félig karib.
Látogatsunkat egy nagy parkban kezdtük, próbáltuk felvenni a ritmust. Nagy zöld terület volt a parkban, ami igen furcsán hatott mert túl zöld, túl gondosan vigyázott, túl szabályos volt.
Aztán elindulunk a hely felfedezésére. Láttunk mindent, ami egy karibi szigetre kell. A kóbor ebek nagy száma egészen döbbetenetes volt. Úgy látszik, az állatvédelem ilyen messze már nem terjed.
Egy útmenti, amúgy gyönyörű parkban tíznél megálltam a kutyák számolásával mert mindet legszívesebben hazahoztam volna. Nagyon féltek az embertől, nyilván rossz tapasztalataik voltak.
Aztán mászkáltunk a városban, bementünk a helyi plázába mert mindenképp szerezni akartunk helyi fűszert.
Akinek nem jutott még eszébe: érdemes az érdekes helyekről fűszert és fűszerkeveréket hozni mert tök jól jönnek a hideg téli napokon, amikor az ember visszaemlékezik arra, hogy „jaj, ezt X helyen vettük” és milyen jó volt ott. És mindig valami meglepetés van bennük. Valami új ízkombináció.
A fenti képen látható Paul nevű pékkel már találkoztunk Prágában. Imádtam a spenótos cuccukat. (Meg a többit is.)
A plaza boltjában beszereztük a fűszert, de olyan nagyon extra nem volt. Inkább az európai cuccokat árulták, de vettünk egy adag jamaikai csirkefűszert, ami tényleg elég extra, merthogy édes. 😀
Fort-de-France felfedezését a karácsonyi kínálat figyelésével töltöttük (decemberben jártunk ott) és csodálkozó tekintettel figyeltük a giccsesnél is giccsesebb műanyag karácsonyfákat.
Voltak viszont fantasztikus ruhák, de nem vettem semmit. Majd legközelebb ha arra járok.
Voltak viszont hatalmas és gyönyörű falfirkák. A fönti példány olyan nagy, hogy a „szájába” simán befér egy ember.
Láttunk viszont érdekes állatokat mindenfelé.
Ez a zöld szépség legalább egy méteres volt és egy csatorna másik oldalán pihent az árnyékban.
Itt pedig a fa egyik ágán zajlott épp a déli pihenés. Még jó, hogy kapaszkodnak és nem pottyannak az ember fejére.
Jártunk még piacon és láttunk helyi tüntetést is, ami inkább hasonlított egy karneválra. Foggalmam sincs, miért vagy mi ellen tüntettek. Sokan voltak, volt zene és tánc is, meg valamit skandáltak. Nagy tacepaók is voltak.
Ennyi volt a martiniquei látogatásunk. Visszamenni csak akkor szeretnék Martiniquera, ha nincs jobb ötletem vagy épp útba esik. Vagy ha hajótörést szenvedünk.
Ha szeretnél mást is látni, nézd meg ezt a videót a szigetről.
