Megtaláltam az egyik legjobb helyet a bolygón. A poszt 2020 augusztusában íródott Fuerteventurán, csak elfelejtettem kitenni, hogy megtaláltam, amit kerestem.
_____________________________
És akkor hirtelen megvan. Megtaláltam!
Bejártam a fél bolygót érte, de megtaláltam.
Jártam görög, és olasz lakatlan szigeteken, jártunk Magyarországon kevésbé lakott helyeken, és még sok más helyen, de valahogy nem volt az igazi.
Valami mindig hiányzott.
Nem az a fajta “lakatlan sziget” volt, amit kerestem. “igen, igen, jó, de …”
Azt mondják, a békét és nyugalmat az ember belül találja meg, ami igaz is, de én ennél egy sokkal összetettebb dolgot kerestem.
Mert ott vannak azok a fránya külsőségek.
Hogy ne legyen zaj, ne legyenek autók, ne legyen a feltétlen szükségesnél több civilizáció.
Ráadásul akkor ne legyen, amikor az ember pont nem akarja.
Viszont akkor legyen ott a civilizáció, amikor az ember akarja, amikor feltétlen szükséges. Különben nem kell.
Mert azért valljuk be, jó az, ha van bolt, ahol lehet husit, zöldséget, vagy valamit venni, de ne legyen a szomszédban egy óriási Tesco.
Jó az, ha van valami civilizáció, de ne a szomszédban legyen egy dizsi, egy forgalmas utca, játszótér naphosszat visító gyerekekkel.
Talán a legjobb az, ha a nincs is szomszéd.
És ez rólam szól mert egész biztosan van olyan ember, aki meg egy ilyen helytől mászna falra három másodperc alatt.
Mások vagyunk.
Igen zsenge korom óta, szerintem idestova 40 éve fűt a vágy, hogy egy lakatlan szigeten éljek.
Hogy elég távol legyek mindentől és bárkitől, hogy úgy élhessek, ahogy akarok, hogy semmiképp ne legyenek váratlan látogatók, hogy lehessen otthon pucéran mászkálni, hogy végtelen csönd legyen, hogy ha akarom, akkor naphosszat csak bámulhassak ki a fejemből háborítatlanul, és ne legyen nínó-nínó a ház előtt.
Legyen Csönd. Az a fajta csönd, amit a mai, modern ember szinte sosem hall, ami elől a többség menekül.
Emlékszem, amikor sok éve megérkeztünk az akkoriban 280 fős Iraklia nevű szigetre és meghallottam, hogy nem hallok semmit, az egészen érdekes érzés volt.
Amikor az ember nem hall civilizációt, nem hall másik embert, közlekedést, vagyis a “szokásos” háttérzajokat az nagyon érdekes érzés.
Mit hall az ember, amikor hirtelen kikerül a nagy büdös civilizációból?
A természetet és saját magát.
Aztán rögtön érzi a bőrén, hogy fúj a szél. Érzi az arcán, ahogy süti a nap.
Hallja a saját gondolatait.
Aztán ahogy a külvilágra figyel, szépen lassan már gondolatai sincsenek. Minden elcsendesedik.
Mikor volt utoljára olyan érzésed, hogy üres a fejed?
Mikor volt utoljára olyan, hogy csak néztél ki a fejedből és közben nem gondoltál semmire?
Néztél ki a fejedből és azt gondoltad, hogy ha most bekapcsolnál valami zenét vagy elővennél egy könyvet, akkor az zavaró lenne. Túl sok lenne.
Csak a csönd van, a szél és te.
Pár éve egy malajziai pici szigeten voltunk, ahol volt ugyan civilizáció, de az még elviselhető volt. Az élet roppantul egyszerű volt, pici házak, benne a legminimálisabb felszerelés: ágy, asztal, szék, függőágy formájában.
A főút pont olyan széles volt, hogy ott csak egy oldalkocsis motor fért el és ha éppen jött, akkor az embernek félre kellett állnia.
De nem volt az igazi, hiába volt a sziget nagy része érintetlen és lényegében egy áthatolhatatlan trópusi dzsungel.
Nem volt wifi!
Igen, lehet mondani, hogy minek a wifi, de a mai modern élethez nélkülözhetetlen ez a kis apróság. Valamiből élni kell, és ehhez meg szükséges a jó internetkapcsolat.
Olyan ez, mint a pénz. Manapság pénz nélkül elég nehéz élni.
Sokan mondják, hogy “csak szeretet legyen, a többi nem számít” de szeretetért cserében nem adnak a boltban kaját, nem lesz világítás és víz sem a házban.
Modern korunk egyik legfontosabb eszköze a pénz és a wifi. Nincs ezen mit szépíteni.
Szóval sokkal bonyolultabb dolog a “lakatlan sziget” megtalálása, mint ahogy az ember elsőre gondolja.
Évek óta úgy alakítom az életemet, hogy bármikor menetkész legyek. Ha jön a nagy lehetőség, azt ki tudjam használni. Mert ahogy mondják, a szerencse a felkészülés találkozása a lehetőséggel.
Bár még nem vagyunk teljesen szabadok, de ami késik, nem múlik. Addig úgysem dobom fel a pacskert, míg nem tapasztaltam meg, amit akarok. 🙂
A lakatlan szigetek alapvető jellemzője, hogy tenger vagy óceán veszi őket körül. Legalábbis eddig azt hittem.
Aztán megérkeztünk ide, Fuerteventura kellős közepére és kiderült, hogy itt van, amit kerestem. Leszámítva a tengert.
Tenger helyett viszont van tengernyi sok hegy a környéken és még ennél is több nyugalom és csönd.
És pont annyi a civilizáció, amennyit szeretnék.
A ház a “semmi közepén” épült, a legközelebbi település körülbelül 6 kilométer, a nagyobb bolt meg 7.
Mellettünk 200 méterre húzódik egy autóút, ami két falut köt össze, A terasz nagy, a nap minden szakaszában árnyékos, de kellemesen szeles és mivel kevés az eső errefelé, a kertben főleg kaktuszok és pozsgások nőnek.
Szomszéd nincs.
A semmi közepén vagyunk nagy hegyekkel körbevéve.
És jó itt.
Nagyon is!
A közeljövőben jó lenne itt tölteni egy (több) rövidebb-hosszabb időt. Mindig csak annyit, amennyi éppen jólesik.
Megtaláltam!
