Az első hajózásom a fos covid kitörése óta. Konkrétan tavaly január óta nem hajóztam semerre. (A 2020 januári hajózásról itt olvashatsz.) Borzasztó! Nem mintha annyira jártak volna a hajók, de hiányzott a hajózás. Most az MSC Seaview hajóval mentem egy kört.
Az írás 2021 október 27-én született.
Hogy bizonyítsuk a vonzás törvényét a gyakorlatban, elmesélem, hogy egy hónappal ezelőtt, amikor a szépséges Siracusa városában voltunk, annak a hajónak a testvérét láttam, amin most utazok. Csak ez egy újabb és javított verzió. Elvileg. De majd lecsekkolom és összehasonlítom őket, melyik a jobb. Szóval egy hónapja csak áhítoztam és ábrándoztam arról, hogy újra és megint egy hajóra tehetem aprónak nem mondható női negyvenkettes tappancskáimat. Aztán most itt fekszem az indulás napján az ágyikómban, éppen haladunk Civitavecchia felé, az erkélyem ajtaja tárva-nyitva van, nincs hideg pedig október vége van, dolgoznak a hajó motorjai, hallom a morajlásukat és a hullámokat is, amint távolodnak a hajótól. Idilli állapot.
Jobb csak úgy lehetne, ha az enyém lenne a hajó vagy ha több körre fizettünk volna be. De így utólag nagy marha vagyok mert jöhettem volna 2-3 hétre is, és ha nem ragaszkodtam volna a kis luxusomhoz, akkor az ár is körülbelül azonos lett volna. Ez van. Majd legközelebb okosabb leszek.
Mert legyen legközelebb is, hajózni jó! Meg olcsó a többi utazási módhoz képest és még kényelmes is. Imádom, ha kiszolgálnak, hogy csak kiválasztom, mit egyek és már kapom is tökéletes és guszta tálalásban. Meg a takarítás. Meg a figyelmesség.
Na, nem szaporítom a szót, elmesélem mekkora szívás volt felszállni a hajóra. Előre szólok, hogy hiába ma történt a dolog, annyira katyvaszos és lassú volt, hogy sikerült a becsekkolás amúgy nem bonyolult műveletsorát NÉGY ÉS FÉL óra alatt lebonyolítani. A bonyolítást szó szerint értsd.
A dolog onnan indult, hogy az olasz vasút késett 12 percet, mire nekem futnom kellett, hogy Milánó Centrale állomáson elérjem a vonatomat Genovába. Nem voltam boldog. Meg maszkban futni bőrönddel a kézben, hátizsákkal a hátamon nem volt olyan kellemes.
De túléltem.
Genova a kedvenc olasz városom. Mióta nem jártam itt (ami tavaly januárban volt) lepukkantabb lett, több lett a fekete és rengeteg afrikai élelmiszerbolt nyílt, a kínaiak meg kezdenek eltűnni.
A kedvenc kínai pékem kínálata sem volt olyan jó már, pedig jó lett volna enni egy kis pink vagy lila piskótát. (Ez kínai perverzitás: mézes piskóta mindenféle színekben és ha itt járunk, mindig veszünk. Szóval most csak sima volt meg vajas. Jó lesz az is.
Azzal kezdtem az ittlétemet, hogy feladtam a bőröndömet. Ez így egyszerűen hangzik, de az új covid szabályozás miatt ez vagy fél órát vett igénybe. Én kis naív akkor még azt hittem, hogy ennyi lesz az egész és most, hogy a bőröndömtől megszabadultam és a nemzetközi oltási bizbaszomat is lecsekkolták, szabad a pálya, csak vissza kell jönnöm háromra és beengednek.
Aham…, persze. A mesében.
Először is kicsit álljunk meg az oltási akármim lecsekkolásánál. Nem ment egyszerűen. Az a QR-kód, amit eddig simán mindig beszkenneltek és mindenhol elfogadták Olaszországban, itt nem volt jó valamiért. A csaj elő sem vette a masináját, manuálisan kezdte ellenőrizni, de nem tudta. Hozzáteszem, hogy azt az appot töltöttem le, amit -szerintem- a legtöbben használnak Németországban. Ez cirka 70 millió embert jelenthet. Oké. Nem jó az app amit használok. Erre azt kérte a csaj, hogy mutassam meg a sárga oltási könyvemet.
Itt is álljunk meg egy pillanatra mert egy csomó embernek nincs ilyenje. Pénzbe kerül kiváltani -Berlinben kemény 1 euró volt amikor az ázsiai úthoz szükséges mindenféle oltásokat megkaptuk- és nem volt kötelező abba ragasztatni a covid-oltás matricáit. Az a mák, hogy nekem ott volt.
Ekkor a következő fennakadást az okozta, hogy a csaj megkérdezte, hogy mivel vagyok beoltva. Mondom neki, hogy Pfizerrel. Oké. Akkor miért az van a két matricán, hogy Comirnaty?
Itt erős facepalm következett részemről mert milyen már az, hogy nem tudja, hogy a Comirnaty az bizony a Pfizer-Biontech oltását jelenti?
Mindenesetre gyorsan elszaladt megkérdezni a kollegáit is, hogy most ilyenkor mi van. Oltott vagyok-e és beengedhet-e a hajóra. Pf…
Hozzátszem, hogy az ilyen esetek elkerülése végett van nálam minden, ami az oltással kapcsolatos, még az ott aláírarott 2x 20 oldalas “szerződés” is nálam van pecsétekkel és aláírásokkal meg persze az alap A4-es oldal izé, amin nagy betűkkel áll, hogy az EU által elfogadott oltással vagyok beoltva sok nyelven, QR-kóddal meg mindennel ellátva, és mindkét behívóm is ott volt. Nem mondhatjuk, hogy nem készültem.
Agyfasz, na!
De végül elfogadta. Kicsit érdekes lett volna a történet, ha az EU legnépesebb országának fővárosában, a legnagyobb oltóponton beadott két oltás után nem engednének be a hajóba mert Comirnaty és nem Pfizer szerepel a matricán. Mindegy. Pár ideges perc után rendeződött a dolog.
Azt a “fölös” 3-4 órát napozással töltöttem Genova kikötőjének másik felén, ahol a Burger King van. Azért éppen ott mert ott lehet a vízparton ücsörögni normális körülmények között.
De térjünk vissza ahhoz a bizonyos naív ábrándhoz, hogy majd visszamegyek 3-ra “oszt annyi”.
Mivel tűkön ültem és irtóra szerettem volna mielőbb a hajóra felmenni (éhes voltam, szomjas és még pisilni is kellett) azt találtam ki, hogy majd 3 előtt egy picivel odaslattyogok és akkor milyen jó lesz mert hamarabb beengednek, irány az MSC Seaview!
Aham…
Odamentem ugyanabba a sorba, ahol reggel feladtam a bőröndömet és lecsekkolták a védettségemet.
Rövid – mondjuk 5 perces- várakozás után közölte egy alkalmazott, hogy mehetek fel a hajóra. Ekkor nagyon megörültem mert “fú de jó, végre pisilhetek”…
Intette, hogy induljak el a hajó felé és ott lesz egy csomó ember, mindjárt bejutok.
Itt rövidnek nem mondható, körülbelül másfél órás tűző napon ácsorgás következett abban a reményben, hogy a kanyar után már ott van a terminál és ott majd letesztelnek és aztán mehetek és annyi.
Persze… reménykedjek csak.
Szóval miután kiálltam az első 100 méteres sort, kiderült, hogy a sor kanyarodik. Itt rögtön felsejlett az emlékeim közül az a kellemetlen eset, amikor Kínában a nagy falhoz álltunk sorba. Ott is volt egy kanyar és ott is az derült ki, hogy az a két óra amit addig szintén a tűző napon töltöttünk, csak a bemelegítés volt.
Nehezítésként itt Genova kikötőjében pont előttem volt egy tíztagú olasz család hat gyerekkel. Hat ovis gyerekkel. Körülbelül fél óra után szakadt el a cérna náluk és kezdtek el bűn rosszak lenni, mást nem lehetett hallani, mint “Alessandro, gyere ide” meg “Victorio, bírjál már magaddal” “Davide, ne szaladgálj!”
Hogy a covidnak is adjunk egy esélyt, a gyerekeknél volt egy csomó pókember figura (annyira pókember mánia uralkodott, hogy az egyik gyerek kabátja pókemberes volt) na most, a pókember ugye úgy közlekedik, hogy kilő magából pókfonalat, de ennek hiányában a kissrác pöfögve köpködött és mellette köhögött. Ne felejtsük el, hogy ilyen pici gyerekre nem kell maszkot tenni és oltani sem lehet őket, mi több tesztelni sem nagyon. Kész veszélyforrás egy ekkora hajón!
Na, térjünk vissza a sorakozáshoz.
Kiderült, hogy a kanyar után annyi történik, hogy megmérik hány fokosak vagyunk. Itt mindenkiről kiderült, hogy normális a hőmérséklete. Nahát.
Aztán beengedtek minket (újabb sorakozás) az épületen belülre. Itt is reménykedtem abban, hogy kész, ennyi lesz, de nem.
Leülni továbbra sem lehetett, ácsorogtunk. Most már két órája.
A következő feladat az volt, hogy mindenkire ragasztottak egy számot. Rajtam magesett a két ragasztóember szíve, így egy számmal alacsonyabbat kaptam, mint a többiek. Innentől megszabadultam a köpködő pókemberektől. Ujjé, haladás!
Miután megkaptam az élet értelme számot (42) elkalauzoltak egy hosszú széksor végére, ahol leültettek.
Lótúrót!
Még előtte külön fülkékhez kellett sorakozni, hogy lecsekkolják, hogy kitöltöttük-e az egészségügyi kérdőívet. kitöltöttük. Aki nem, az meg kapott egyet, amit tüstént kitöltettek vele. Erre a papírra ragasztottak két hosszúkás matricát, ami a tesztelőnek kell. Mondták is, hogy vigyázzunk rá mert ragad és fontos, kell, névre szól.
Ez után újabb ücsörgés következett a fent említett hosszú széksor végén.
Ekkor kezdtem számolgatni.
Az embereket csoportonként engedték be a tesztre, körülbelül 50 ember volt egy csoportban. A 35. csoportot vitték be, amikor leültünk. Itt már nagyon látszott, hogy nem lesz időben indulás.
Itt a jó az volt, hogy már nem ácsorogni kellett a tűző napon, hanem legalább fedett helyen voltunk és lehetett ülni. Még vizet is kaptunk, amin csodálkoztam mert tesztelés előtt -eddig így volt- nem lehet inni meg enni mert eltolja az eredményeket. Itt ilyen apróságokról nem esett szó.
Elég sokáig ültünk ott, majd szóltak, hogy mehetünk tesztelni. Ez meglepően gyorsan sikerült.
Egy tiszti egyenruhás valaki tesztelt le, de csak egy orrlyukba dugott pálcát és ahhoz képest hogy vélhetően aznap én lehettem az ezredeik akit leteszel, összességében pedig a milliomodik, igen kellemetlen volt.
De állítólag a szépért meg kell szenvedni. (Micsoda hülye gondolat ez!)
A tesztelés után meglepően felgyorsultak az események.
Nem kellett megvárni az eredményt, hanem rögtön mehettünk tovább.
Meglepő módon szintet léptünk fizikailag is mert egy mozgólépcsőn kellett felmenni egy hatalmas csarnokba. Itt több fülkében folyt a becsekkolás. Végre!
Itt következett az a szakasz, amikor az embert lefotózzák. Úgy vigyorgok az elkészült képen, mint egy vadalma. Nem véletlenül. 🙂 Akkor már vagy négy óra ment el az ácsorgással és a sorakozással.
Aztán megint várni kellett. Ülve. Kiderült, hogy tényleg az utolsó szakaszhoz értünk, már csak a biztonsági ellenőrzés volt hátra. Végre! Amikor szóltak, hogy mehetünk újra felsorakoztunk, de látszott hogy ez nem az a szigorú ellenőrzés, hanem egy tessék- lássék dolog csak.
Csipogott mindenki mint a kukásautó reggel.
Nekem is sikerült gond nélkül mobiltelefonnal átsétálni a kapun, a táskámban meg minden is volt. Oké.
Aztán mehettünk az MSC Seaview hajóra.
Itt egy fontos mozzanat következik mert hideg volt kint naplemente körül. Ekkor kapcsoltam hogy a ponchómat elhagytam a biztonsági ellenőrzésnél.
Odamentem az egyik dolgozóhoz és mondtam, hogy fönt hagytam a cuccom. Ő mondta, hogy no problem, menjek vele. Beszálltunk a liftbe, ahol egymásra néztünk. Jeleztem neki, hogy kicsit hosszúra sikeredett ez a nap, mire mondta, egy reggel 8 óta ott áll és egy tragédia ez a nap. Legalább tudom, hogy valószínűleg nem mindig így megy.
A szobafiúm egy cukorfalat! Annyira tökéletesen tiszta és rendezett a szobám, hogy egy szavam sem lehet.
Az MSC Seaview hajón a mentési gyakorlat úgy zajlott hogy a tévében meg kellett nézni egy filmet arról, mit is kell csinálni ha gáz van, majd felhívni egy számot, ahol automatikusan rögzítették azt, hogy jeleztem, hogy megnéztem.
Rögtön utána bemondták, hogy akkor most szépen gyalog -a 15. emeleten lakom- sétafikáljak le a 7- emeletre hogy tudjam, mégis hol van az a pont, ahova kell mennem gáz esetén.
Nem voltam boldog a dologtól.
Az extra az volt, hogy nem kellett felvenni a mentőmellényt. Kár, mert azt szeretem.
Éhes voltam és rohadtul fáradt.
Először össze kellett szednem minden erőmet, hogy elmenjek kajálni. Nehéz volt, de egy reggelivel nehezen vagyok el egy napot.
Miután visszasomfordáltam a szobácskámba, rájöttem, hogy ennyivel nincs vége a napnak mert el van valami rontva a következő napi kirándulásommal.
Elvileg nem indul az, amire be sem vagyok fizetve. Hm… oké. Vagyis nem mehetek arra, amire nem is akartam. Oké.
Lecaplattam a kirándulós irodába, ahol irtó nagy sor volt. Ácsorogtam egy darabig, majd úgy döntöttem, inkább a szobácskámban heverek fél órát és majd utána visszajövök. Bejött a trükk mert 10 előtt picivel már csak 3 percet kellett várni.
Az irodában kiderült, hogy elcsesztek valamit (nahát) és az nem indul, amire befizettem. Választhatok francia nyelvűt. Ez a lehetőség nem villanyozott fel annyira, így inkább abban maradtunk, hogy maradok a seggemen.
Rendben. Hozzáteszem, hogy szerintem ez egy szuper döntés mert ennyi kalandos és mászkálós nap után jól jön egy kis pihenés. Végül is pihenni jöttem, nem minden nap aktívkodni ezerrel.
Eleinte nyitott erkélyajtónál akartam aludni, de elkezdett fújni a szél és inkább bezártam. Hajnalra jó hideg lett.
AZ MSC Seaview egy gyönyörű, hatalmas hajó. Nyilván az első este, az eddigi hajós napokkal ellentétben nem indultam el a hajó minden zugának felfedezésére mert borzasztó fáradt voltam, de elhatároztam, hogy majd másnap reggel amikor mindenki alszik, majd jól megnézem magamnak, de ez a következő napokon sem jött össze.
Milyen az MSC Seaview hajó?
Elsőre gyönyörű, csillogó-villogó, hatalmas, tágas ahhoz képest, hogy milyen sok embert tud szállítani és ellátni. Ha az ember jobban megnézi az MSC Seaview -t, akkor inkább a takarékosságot, a praktikusságot és a könnyen takaríthatóságot fedezi fel, a nyilvánvaló olcsóságon kívül.
Az MSC Seaview hajón íródott több posztot itt találod, bővebb ismertető pedig itt van róla.
