Reggel gyorsan összeszedtük magukat, ami nem volt nehéz mert alig egy napot töltöttünk otthon így kupit sem csináltunk, bár utólag felmerült bennem, hogy nem locsoltam meg a növényeimet. Még az a szerencse, hogy nincs nyár és ezer fok otthon.
November van és erre a hajózásra úgy és azért jöttünk, hogy Bálnácskánk pihenjen mert embertelenül sokat dolgozott az utóbbi hetekben. Annyira sokat, hogy a HR kiakadt rajta, de nagy úr a muszáj.
A berlini főpályaudvar továbbra is a szerelmem. Annyira érdekes hely, hogy el tudnám nézegetni nagyon sokáig. Egy mérnöki mestermunka, ráadásul még viszonylag új is, mindössze 12-13 éves lehet. Még a covid előtt volt a tizedik szülinapja.
Hamburgba már reggel fél 9 körül megérkeztünk. Az MSC pályaudvar melletti sátra még nem volt felállítva így beültünk a szomszéd kávéházba. És micsoda szendvicset ettem! Magyar fejjel perverznek hangzik, de a savanyú káposzta egy szendvicsben isteni dolog. Ez a szendvics meg csemege uborkás is volt ráadásul meg husis is. Imádtam.
Aztán tíz körül megjelent a sátor. Odamentünk és nem szőröztek semmivel, még azzal sem, hogy nekünk 12:00-ra volt az időpontunk. Mondták merre kell felszállni a buszra ami kivisz minket a kikötőbe, felszálltunk és rögtön ott is voltunk. Csak körülbelül százan lehettek a hatalmas pavilonban, így a becsekkolás sem volt olyan tragikus, mint az olaszoknál egy évvel ezelőtt. Mondjuk az tragikusan pocsék volt.
Rögtön mehettünk is a hajóra.
Az MSC Virtuosa hatalmas. Nem kicsit nagy hanem nagyon és csillogó villogó kellemes hely. Ahhoz képest, hogy annál sokkalta több ember lehet (vagy van) rajta, mint amennyit szeretnék magam körül, nincsenek sokan.
Mivel ez a sokadik hajó, amivel megyek, túl sok meglepetés nincs, hacsak nem az hogy végre tettek elég sok jakuzzit a hajóra és ráadásul ezek még érdekes alakúak is, hogy jó sokan, egész pontosan maximum húszan elférhetnek benne. Eddig legalább hatot láttam ilyenből.
Először a hatodik emeleten lévő Jean Philippe csokizóba ültünk be. A dolog előzménye, hogy Las Vegasban is ki szerettem volna próbálni a világ legjobb cukrásza által készített bármit, de nem jött össze. Itt nem nagy dolgot, bármilyen kávét és csokoládét tartalmazó italt szerettem volna inni de nem sikerült mert elfogyott a csoki. Hát jó. Ettől függetlenül ittunk valamit de csalódás volt az első alkalom.
Aztán meg volt egy kis időnk, így kiültünk a medence partjára, majd lementünk a szobácskánkba.
Megint belső kabint foglaltam, egy luxus belső kabint, bármit is jelentsen ez.
A szoba nagy és annyira tökéletes választás, hogy felmerült bennem, hogy ha sokkal többet szeretnék költeni óceánjárós utazásra, akkor is csak ilyen belsőt foglalnék. Ez a szoba tökéletes. Nekem tökéletes. Messze van minden zajforrástól ÉS tökéletesen sötét van. Remekül lehet aludni a pont jó ágyban.
Ebédre a büfét választottuk. Szerintem nem sokat fogunk ott enni most sem, viszont itt rengeteg a zöldség és a gyümölcs.
Ebéd után mint az oviban, lefeküdtünk aludni és egész sokat aludtunk.
Ébredés után a legfelső fedélzeten kolbászoltam és megállapítottam hogy ez a hajó hatalmas, majd a kabinba visszatérve várt egy szép adag csokiba mártott eper. Nyami!
Vacsizni az Opera nevű étterembe voltunk hivatalosak, ahol rengeteg ember és nagy zaj volt, körülöttünk mindenhol emberek, de olyannyira, hogy amikor végeztünk az amúgy jó vacsorával, meg is kértem a menedzsert, hogy légyszi tegyen át minket máshova mert rettenetes a nyüzsi. Így kaptunk egy másik asztalt, de még csak a számát tudjuk, az elhelyezkedését nem, de remélem, hogy csönd lesz ott és nyugalom.
A kabinunkban újabb meglepetés várt: egy meghívó! Mivel olyan sokat utaztunk már az MSC-vel, másnap találkozhatunk a kapitánnyal és megihatunk „együtt” egy koktélt. Micsoda meglepetés ez! 🙂
Ja, a lényeget nem is meséltem. Olyan csodás dolgok történtek, hogy el sem hiszem! Megnézhetem a hajó belsejét, mármint azokat a helyeket, ahova normál emberi halandó nem jut be. De a lényeg: a kapitányi hídra is bemehetünk és a gépház irányítóhelyébe is. Meg persze a szokásos helyekre, mint például a konyha, raktárak, satöbbi. Csemege ez nekem, hatalmas!
Este 9-kor indult a hajó Hamburgból és olyan érdekes volt látni a fölénk magasodó hatalmas kivilágított darukat.
Mivel nagy volt a szél, a kikötő elhagyása után visszamentem a kabinba és aludtam.
Ami kimaradt a mesélésből az az, hogy végre találkozhattam Rob-bal. Rom egy robot. Járja a világűrt és remek koktélrecepteket tanul, és a tanultakkal itt kápráztatja el a népet. Tényleg jók a koktélok.
