Ez egy érdekes nap volt! Reggel egész korán ébredtünk, majd kitaláltuk, hogy el kellene menni valahova. De hova? Potsdam? Magdeburg? Tengerpart?
A környéket az elmúlt másfél pandémiás évben csudára meguntuk, sőt mostanában odáig fajult a helyzet hogy az anyósnak tartok videós idegenvezetést a környékről. (Nem publikus videók, ne keresd.) Szóval reggel megnéztük, hogy milyen Kicsikocsi van a környéken, és a We Share-től volt is egy elektronyos autó. Ki is kalkuláltuk, hogy mennyire éri meg menni vele mert helyi BKV bérletünk már nincs (mert minek, ha mostanában évente 4x szállok tömegközlekedésre, úgy lecsökkentettük a kimozdulások számát). Így nyilván rövid távra érdemes menni közautóval, vagy jó messzire. A jó messzire az most nyilván kimarad mert vasárnap reggel az ember nem pattan ki az ágyból, hogy „ugorjunk le a tengerpartra!” Vagyis a mi esetünkben ugorjunk fel a tengerpartra mert az biza’ tőlünk északabbra van.
Szóval addig agyaltunk, míg kiderült, hogy ha már homár, legyen egy teljes napra miénk a kocsi, így elmentünk Potsdamba. Is.
Oké, utóbbi nem olyan hatalmas messzeség, főleg hogy férjecském Potsdamban dolgozik (elvileg, de home office van lassan ősidők óta) szóval neki sem ismeretlen a terep, meg én is majdnem mindenkivel kimegyek Potsdamba, akit érdekel a sok világörökség, ami ott van.
Na de most… most „csak úgy” lófrálni mentünk és ha már ott jártunk, akkor elmentünk a holland negyedbe meg az orosz negyedbe is a faházakhoz mert ott még csak egyszer jártunk. Potsdam még mindig jó hely!
Meg persze ettünk is egy répatortát az egyik kávézóban.
Ami újdonság volt, az az orosz ortodox templom felkeresése az egyik dombon. Wow! Ráadásul mise is volt, így aztán külön csemege volt számomra.
Szerintem egy csoda így ez a templom!
A templom melletti házból épp kijött egy nénike, aki oroszul beszélt valakihez, a fején kendő volt, és pont olyan volt a jelenet, mintha valamelyik filmből csöppent volna ki. Teljesen meseszerű volt, ahogy a bábuska Németország Brandenburg tartományában pont úgy néz ki és pont olyan házban lakik, mintha valahol Oroszországban lenne.
Ez a rózsaszín templomka egy erdőben van, egy kellemes dombon, így aki misére megy, az megérdemli, hogy leülhessen bent. 🙂
Miután megnéztük a templomot meg a házakat, fogtuk magunkat és elmentünk a Glienicke palotáig. Az az igazság, hogy a 24 világörökség palota és épület közül már elég sokat láttunk a környéken, így volt némi feltételezésem, hogy ez is nagyon szép lesz. És valóban! A palotába nem mentünk be („we love covid”) de a parkját megnéztük. És egy csoda!
Már maga a kapu is egy remekmű!
Miután megnéztük a parkot, odasétáltunk a Glienicke hídhoz, ami több filmben is szerepelt, például Spielberg Kémek hídja című filmben is. Nekem ez a híd már nagyon régóta szerepelt a bakancslistámon, így nagyon örültem annak, hogy végre közelről is láthatom és átmehetek rajta. Szuper pontja a napnak! 🙂
A hídon elég sokat mászkáltunk, majd a berlini oldalán lévő oszlopsornál pihentünk egy kicsit és kitaláltuk, hoy merre tovább. Ekkor már kezdtünk éhesek lenni, így kugli barátunktól megkérdeztük, hogy hol lehet valami jót enni a környéken. El is kalauzolt minket egy Grunewaldban lévő, erdei étteremhez, ahonnan lepattantunk, bár nagyon szimpi volt a hely, de épp rendezvényre készültek és kártyát sem fogadtak el. Így jártunk. Mindesenstre a hely tényleg kellemes lett volna.
Ezt követően elmentünk a Wannsee megállónál lévő olasz étteremhez, ahol egyszer még a pre-covid életben ettünk jót, de az meg teljesen zárva volt, szóval gurultunk tovább.
A Grunewaldban (Zöld erdőben) találtunk egy erdei éttermet, ami nagyon szép volt, be is ültünk, enni is lehetett és kártyával is lehetett fizetni. Főnyeremény!
Míg ott ültünk, elkezdtek gyülekezni a felhők, pedig a monszun időjárást csak későbbre jósolták. Hát, elrontották. Innentől felváltva esett vagy felhős volt.
Az étel finom volt, én rókagombát ettem rántott husival, az aranyos férjem meg szarvaspörköltet.
Miután megmenekültünk az éhhaláltól, a közelben lévő, szintén bakancslistás Grunewald tornyot is megnéztük, de mivel pont akkor kezdet el szakadni az eső, amikor odaértünk, nem szálltunk ki a kocsiból.
Mivel nem volt túl sok választásunk mert a kocsi már nálunk volt, az eső meg szakadt, így azt találtuk ki, hogy elmegyünk Spandauba. Spandauban is sokszor jártunk már, és amikor ott vagyunk, akkor bemegyünk az olasz fagyizóba. Ez a a hely nagyon jó, igazi olaszok csinálják, ami azért fontos mert nem németes a kávé (értsd: nem pocsék) és a sütik is finomabbak.
Szóval a desszert is megvolt.
Mivel vasárnap volt és az anyóst is fel szoktuk hívni délután, így kerestünk egy nyugis helyet, de vasárnap lévén nem találtunk a kiszemelt helyen parkolóhelyet, egészen sokáig tekeregtünk.
Egészen addig, míg átmentünk a Havel folyón, egy szigeten és még ki tudja min, míg végül egy eddig ismeretlen helyre jutottunk, ahol találtunk egy kellemes partszakaszt, ahol már nyugiban lehetett telefonálni.
Nem beszéltünk sokat mert a fekete felhők gyorsan közeledtek, így hazamentünk.
Este 8-9 körül értünk haza. Jó sokat tekeregtünk a környéken 🙂
Legközelebbre, amikor majd így hirtelen kipattan a fejünkből, hogy menjünk el valahova, előre ki fogok találni valamit, hogy célirányosabban közlekedjünk, de így is jó volt.
Így volt a Potsdam, Spandau, Grunewald kör. 🙂 Jó volt végre kimozdulni akkor is, ha nem mentünk messze.
