Reggel 6 körül értünk a berlini ZOB-ra, ami a „központi omnibusz pályaudvar” német rövidítése. Végre befejezték a felújítást, de az is igaz, hogy körülbelül másfél éve nem indultunk onnan sehova. (Akkor Warnemündébe mentünk télen.) A buszunk pontosan indult és körülbelül tizen lehettünk rajta, amit soha nem bánok. Plusz öröm, hogy a kiírt érkezési időnk előtt fél órával megérkeztünk, így 10 körül már a rogalomat ettem a pályaudvarral összeépített plázában.
A rogal egy helyi specialitás, amit csak Poznanban készítenek, és a receptje évszázadok óta változatlan, akkora kincs ez. Amikor először jártunk Poznanban – és az legalább tíz éve volt – még be is fizettünk egy workshopra, ahol megtanultuk a készítését és néhány lengyel szóval is gazdagodtunk. Persze a lengyel nyelv nem ragadt meg a fejünkben, de az igen, hogy a rogal finom.
Emlékszem, hogy a pláza aljában mindig ott volt a cukorkabolt, de most jutott el az agyamig, hogy mindenféle ízesített és natúr vajkaramellát árulnak. Mondjuk, mi mást árulnának a vajkaramella országában? Most viszont vettünk is belőle, a lehető legfurcsább ízesítésűeket. Még nem kóstoltuk meg, de ami késik, nem múlik, és majd valami jeles dátumon szépen elfelezzük a zsákmányt. A chilisre nagyon kíváncsi vagyok.
A rogálevés után mentünk tovább a főtérre, mert délben meg akartam nézni a kecskéket a városháza tornyában. Itt arról van szó, hogy fent, magasan, a városháza tornyán minden délben két vaskecske „összeverekszik” már évtizedek vagy évszázadok óta, és mindezt élő trombitaszó mellett nézhetjük végig. Amikor először láttam, nagyon tetszett, de most, hogy nyolcvankettedszerre láttam, nem volt már rám olyan hatással, de még így is tetszett. Annyi tűnt fel, hogy a trombitás bácsi helyett már egy fiatalabb verzió fújja a hangszert, illetve hogy borzasztóan sok a turista.
Mondjuk az is igaz, hogy miért ne lenne rengeteg turista, ha ennek a kisvárosnak van reptere, és onnan közvetlen járatok vannak mindenfelé. (Egyszer mi is ide érkeztünk Párizsból, de az sem tegnap volt.)
Most mázlink volt, mert pont a városháza mellett sikerült beülni egy olyan vendéglátóipari egységbe, ahol az asztalunktól tudtuk megnézni a kecskéket.
Itt nem ettünk semmit mert a szokásos éttermünkben akartunk enni, de az teljesen átalakult vegán hellyé, így a kolbászos, szalonnás, tojásos levest hiába kerestük volna. 🙁
Persze attól még nem haltunk éhen, de elkeserítő hogy már csak indiai meg ázsiai éttermek vannak, kiegészítve pár ukránnal meg mexikóival.
Találtunk egy olyan indiai éttermet, hogy azóta is emlegetjük. Olyan finom volt minden és akkora adagot adtak, hogy nem tudtuk megenni. Viszont mivel így megragadt a fejünkben, vissza fogunk majd ide térni ha Poznanban járunk megint.
Ebéd után már borzasztóan meleg volt, így árnyékot kerestünk. A lengyelekél is nagy átalakítások vannak, plusz Poznanban folyik a Warta folyó, így a partján heverésztünk jó darabig és olvastunk. Egész kellemes lett az a park, amit most rendbehoztak, kreatív módon volt benne több helyen párakapu, hihetetlen mennyiségű virág és árnyékok. Az egyik sarkába betelepült egy vendéglátóipari egység, ahol rengeteg fiatal volt.
A folyón kisebb-nagyobb hajók mentek, jó volt nézni őket.
Visszafelé már megint gubanc volt mert nem működött a jegyautomata, jegy nélkül meg nem jó utazni, így elindultunk gyalog hazafelé, de 200 méter után rájöttünk, hogy 35 fokban nem annyira jó buli ez 45 percig, így inkább hívtunk egy taxit, ami egyrészt hamar jött, másrészt pedig a villamosjegynél csak egy icipicit volt dárágább. Legközelebb sem tökölünk hanem taxizunk majd.
Utazásunk fő célja nem az volt, hogy jól megnézzük magunknak Poznant ezredszerre, hanem hogy a kedvenc szállodánkat leteszteljük a tulajdonosváltás és felújítás után. Jelentem, jó lett és ez a szövet hatású tapéta nagyon tetszett. Valami hasonló volt pár éve Athénban a szobánkban.
(És akkor rájövök, hogy ezt nem is meséltem, hogy … pedig érdekes lett volna frissiben megörökíteni a dolgot, de így jártam. Mindegy, pár éve, talán 3-4, jártunk kétszer is Athénban átutazóban, de a második alkalommal a kétfős csapatunk másik tagja elkapott valami fosókát, de a szörnyűbbik fajtából, amikor a klotyóról nem tud leszállni és járni is alig bír az ember. Akkor az volt a feladat, hogy a kvázi nullára apadt görögtudásommal magyarázzam el a gyógyszertárosnak, hogy mi a probléma és szerezzek bármit, ami hatásos. Jelentem, sikerült, a beteg meggyógyult mire hazaértünk.)
Szóval abban a szállodában volt ilyen szövet hatású tapéta, amit most felvettem a képzeletbeki listámra mert nagyon tetszik. De szerintem látszik a fenti képen is, hogy tök jól néz ki.
Bár nem voltunk éhesek és vacsorázni sem szoktunk, de muszáj volt letesztelni az új séfet, akiről kiderült, hogy egy zseni és roppant kreatív is.
Másnap egy kellemes reggeli után elmentünk múzeumba, de ezt egy másik posztban mesélem majd el. Addig ezt hallgassátok meg: Enigma.
