Prága gyönyörű!
Kb. 25 éve voltam először Prágában, azóta vissza szerettem volna menni és most végre sikerült.
Busszal mentünk, a RegioJet-tel, amit nem bántunk meg.
Nem is értem, miért nem reklámozzák jobban és többet ezt a társaságot. Tiszta, kényelmes busszal mentünk, adtak ingyen meleg italokat, amilyet kértünk, volt szórakoztató egység az ülésekbe építve, így az úton megnéztem két filmet is, ráadásul játszani is lehetett a masinálval, zenét hallgatni, netezni, tévét nézni. Aki profi cseh nyelven, az kapott újságot is. Ráadásul pontosan indultunk és érkeztünk mindkét irányban. A jegy 15 euró volt fejenként, a menetidő Berlin és Prága között kb. 4 óra volt. Ha választani kellene a Flixbus és a RegioJet között, akkor az utóbbit választanám.
Indulás: és itt látható, mivel jár az, ha valaki rendszeresen utazik, teljesen elkényelmesedik és nem kattog már napokkal az indulás előtt, hogy fú, ezt is meg azt is viszi, meg ez is kell, az is kell.
Reggel 6-ra tűztük ki az indulást, pontban 6-ra, különben lekéssük a buszt. Én 5-re állítottam az ébresztőmet mert még be kellett pakolni a mosogatógépet, kicsit összeszedni a lakást, stb. Na, ebből az lett, hogy 5:55-kor álltam neki bepakolni a tatyimat, keresni a fürdőruhámat, amit nem találtam, így az egész szekrény tartalmát kiszórtam a földre, ráadásul nem találtam meg így sem csak a trogyogábbik fürdőrucit.
Sikerült 6:05 körül bezárni magunk mögött az ajtót, majd valószínűleg igen lassan jutottunk el a metróhoz mert 6:20 kor ott álltunk a megállóban a metró meg csak 10 perc múlva jött volna.
Az egyszerűbb és biztosabb megoldás az lett – mert ha jön a metró és odaérünk a ZOB-ra (távolsági buszpályaudvar) és futunk mint a nyúl, na akkor értük volna el a prágai járatot – hogy taxizunk.
Itt tök jó taxis megoldások vannak, így körülbelül 2 perc alatt ott volt a taxink, ami repített is minket a buszhoz.
A ZOB-on vettünk egy kávét, de annyira bűnrossz volt, hogy nem ittuk meg, majd begördült a buszunk, bemutattuk a jegyünket, leültünk és indultunk is.
Prága első élményre csalódás volt.
A Florenc megállónál lévő turista információ semmiféle infóval nem szolgált, nem voltak a szokásos „vidd el, nézd meg, használd, jegyezz meg minket, majd gyere velünk” prospektusok.
Értem én, hogy … de basszus. Tök alap, hogy egy város képvéselje magát rendesen és a turisztot lással el térképpel, látnivalókról szóló infókkal ingyen. Ez így működik mindenhol.
Félreértés ne essék, nem az 50 centet sajnáltam a térképért, hanem maga az elgondolás volt furcsa.
Másik hátránya (?) a gyakran utazásnak, hogy az ember megtanulja magáról, hogy BÁRHOL feltalálja magát, nem téved el rettenetesen, mindent megtalál amit meg akar nézni. Így minden pánik nélkül érkeztünk Prágába. Konkrétan egy percet nem készültem az útra, épp csak azt a 2 percet míg bedobáltam a tanyiba azt a néhány ruhadarabot ami kellett. Ennyi. És ugyanígy volt az utóbbi utazásoknál. Sem Krakkóból, sem Varsóból nem készültem, de Santander és Bilbao is erre a sorsra jutott.
Második pofára esés, az az, hogy a helyi BKV automata nem fogad el papírpénzt. Persze amikor pénzt vált vagy pénzt vesz ki az ember egy automatából külföldön, mindent kap, csak fémpénzt nem. Így tessék ügyes lenni! 😀 Ja, kártyával fizetni? Ugyanmár királylány! 😀
Hamar feladtuk a próbálkozást és elindultunk gyalog. Prága szerencsére kicsi, itt Berlinben elég meredek vállalkozás lenne begyalogolni a „belvárosba”.
Körülbelül másfél km. az óváros onnan, így semmiféle nehézséget nem okozott, ráadásul közben beugrottunk egy McDonald’sba pisilni és ha már ott jártunk (10 koronáért lehet pisilni) akkor megkóstoltam a guacamolés hamburgert, ami szerintem nem a legjobb próbálkozása a láncnak. Tökéletesen felejthető élmény volt.
Viszont közben elmentünk egy régimódi bevásárlóközpont előtt, amit épp bezárásra készítettek elő, a benne található túrabolt is költözött, így be is mentünk mert kell az ázsiai úthoz még egy csomó minden.
Például táska.
Volt egy tök jó hátizsák, 25 literes, szürke, több rekeszes, így megvan a hűséges társam a következő pár évre. Remélem legalábbis.
Gabi lett a neve mert nem tudom eldönteni, hogy ő most fiú vagy lány. A Gabi meg minden lehet. Gabi elég kicsinek néz ki, de nem is kell nagy.
Minél többet agyalok azon h mit viszek magammal majd arra az egy hónapra, egyre csak redukálódik a dolgok listája. Minek cipeljek egy csomó cuccot? 30 napra úgysem tudok elég ruhát vinni és nem is akarnék akkor sem, ha lenne.
A shoppingolás után mentünk tovább az óváros főtere felé és egyre több és több lett a turista. A főtéren már az elviselhetetlenségig sokan voltak, nem látszott ki tőlük a város 🙁
Igen, én is egy vagyok közülük, de én (mi) kifejezetten nem szeretjük a tömeget.
Beültünk egy helyre kajálni az egyik óvárosi utcában. Egy sürfőzdét képzeljetek el, ahol van kajálda rész is, vagy fordítva. Nem tudom meilyik volt előbb, ha egyáltalán…
A kaja jó volt, szeretjük a cseh ételeket, italokat. 🙂
Utána az egyik nem túl forgalmas utcácskában találtunk egy csokizót. Olyan igazit, ahol kakaóból van a csoki, és ahol nem csokipasztillákból készítik a dolgokat. Így ettünk, ittunk csokikat 🙂 Jó volt!
Ebédelés után átmentünk a Károly hídon, ahol annyira de annyira sok volt a turista, hogy lépni is alig lehetett.
Rögtön el is határoztam, hogy olyan látnivalókat keresek, ahol kevesebben vannak.
A szállásunk egy jó szálloda volt, ahol valami rejtélyes oknál fogva a foglaltnál magasabb kategóriájú szobát kaptunk, a teljesen, frissen felújított szárnyban.
Oké, nem egy Sheraton, de azért jó volt. Átlagos négycsillagos szálloda volt.
A reggeli másnap a szokásos volt, svédasztalos rendszerű, mindenféle ételekkel. Hal nem volt, pedig jól jött volna, (mostanában halat eszek hallal) de megértem, hogy nincs hal, a nagy cseh tengerek száma elég alacsony. 😀
A második nap elég pocsék volt az idő. Szemerkélt az eső és az előzetesen beígért 21 fok helyett volt vagy 5, amire persze mi nem készültünk fel.
Ettől függetlenül becserkésztük a magyar nagykövetséget, ahol sor volt a szavazáshoz.
A berlini magyar nagykövetséghez viszonyítva ez egy kis szolid, nem túl nagy épület, de nyilván ha Csehország lenne Magyarország legfontosabb gazdasági partnere ez is nagy lenne.
A szavazás után becserkésztük a Vencel teret, ahol találtunk egy C & A-t ahol vettünk egy pulcsit.
Mákunk volt mert egyrészt nem volt túl nagy a választék, másrészt pont az ami tetszett, le volt értékelve 50 koronára, ami körülbelül 500 forintnak megfelelő összeg. Így már egyikünk sem fagyott meg a nagy prágai tavaszban. 🙂
Aztán mászkáltunk tovább az óvárosban. Egy helyen megálltunk kávézni. A hely olyan kijevi stílusú volt: egy bódé az utcán, viszont minőségi kávét készítetek. A barista lányoktól megkérdeztük, hogy mit ajánlanak, hol lehet valami jót enni, ők pedig tök rendesek voltak mert egy post it-re ráírták hogy „a főtéren balra, menj tovább az utcán míg ki nem jutsz a …, majd … ” És a hely amit ajánlottak… úúúú
Lokál a neve. Helyieknek készült, de nyilván már a turisztok is felfedezték mert egy ilyen helyet nem lehet sokáig titokban tartani. Egy olyan hely ez, mint egy menza, de pincérrel, gyors kiszolgálással és egyszerű, de finom ételekkel.
Ha elmegyünk valahova igyekszünk helyit enni, mert tök jó dolog belekóstolni egy másik ország ízvilágába, most is így történt.
A Lokál nagyon bejött nekünk, nagyon finomakat ettünk, ittunk (a saját sörüket nem kóstoltuk) és másnap is visszajöttünk. Sőt, megkockáztatom, hogy ha legközelebb Prágában járunk, akkor ugyanide jönnénk.
A menü azon kívül, hogy nagyon egyszerű volt: 4-5 féle főétel, egy leves, néhány desszert, stb, de … minden nap más a kaja, így nem lehet megunni elvileg.
Kajálás után kis eltévedéssel tarkítva (rossz villamosra szálltunk) sikerült hazaérnünk, majd lementünk a medencéhez, ahol nem voltak olyan sokan, de mégis annyian, hogy egy kicsit heverésztünk a medence partján, várva hogy kicsit kevesebben legyenek, majd amikor ez megtörtént és a visítozó gyerekek többsége távozott, bedugtam a lábam a medencébe és kiderült, hogy a víz nagyon hideg.
Én meg utálom a hideg vizet, így felmentünk. A nap további része olvasással telt. Vártuk a választási eredményeket.
Harmadnap reggeli után felkerekedtünk és elmentünk villamossal a várba. Oda épp időben érkeztünk mert épp akkor szálltak ki a buszokból a főleg kínai turisták, akik nagyon sokan voltak. A váron átsétáltunk, megnéztük a székesegyházat, fotózkodtunk, majd a szőlőskerten keresztül kimentünk a várból. Lent, a folyóparton ücsörögtünk egy kicsit a kellemes tavaszi napsütésben, majd elhatárzotuk, hogy keresünk egy parkot, ahol nyugi van. A park tőlünk pár száz méterre lett volna, de jobban vonzott az a variáció, hogy átmegyünk a hídon, a másik parton sétálva a másik hídhoz megyünk és így jutunk vissza. Így is tettünk. A Letenske park egy dombon van, így gondoskodtak az edzettségünk fenntartásáról is azzal a 200+ lépcsővel 🙂 A kilátás viszont mindenért kárpótolt.
Fent, egy pici szecessziós épület előtt ittunk egy bűnrossz kávét, majd mentünk tovább.
A királyi kertekben is kevés volt a turista, nem is értem miért, mert szerintem legalább olyan szép hely, mint a többi, csak kicsit messzebb van a fő látványosságoktól gyalog, persze ez minket nem zavart.
Egyrészt a kilátás is jó volt, másrészt a hely eszméletlenül gyönyörű. A labdapavilon kifejezetten tetszett a sok sgrafittójával együtt.
A kert után a villamossal mentünk pár megállót mert egy kolostor könyvtárát akartuk megnézni, ami messzeföldön híres.
Ez a hely Prága régi városfalának végében van, sokkal kevesebb már a turiszt, nagyobbak a terek és régebbiek a házak. Nagyon tetszett ez a rész is 🙂
A könyvtár pedig…
Állítólag a világ legszebb könyvtára:
A könyvtárazás után visszaültünk a villamosra és elmentünk a Lokálba kajálni, utána pedig a teljes óvároson átgyalogolva keresztbe, elmentünk, hogy béreljünk vizibiciklit egy órára.
Pont egy óránk volt az indulásig szabadon, tehát tökéletes volt az időzítés, ráadásul az idő is gyönyörű volt, a vízen viszonylag nyugi volt, egyszóval szuper volt!
Vissza a buszmegállóhoz metróval mentünk, majd begördült a busz, felszálltunk és dög fáradtan éjfélkor haza is értünk.
Hát, ennyi volt.
Jó hely Prága, de rengeteg a turista.
