A Rausch egy olyan hely itt Berlinben, amit szerintem minden helyi csokiimádó ismer.
Sajnos a pandémia miatt már fájdalmas hónapok óta zárva van, pedig nagyon szívesen megnézném, mit csináltak az épületükben, ami ráadásul a város legszebb terére nyílik és három emeletes.
Júliusban jártam náluk utoljára, akkor igen mérsékelt volt a bent tolongók száma, ami nagyon furcsa volt mert itt aztán mindig vadászni kell a helyet, a csokiétterembe előre bejelentkezni de ha ez nem történt meg akkor sokszor elküldték az embert mert hiába volt egy emeletnyi asztaluk, sosem volt elég hely. Imádták a turisták és a helyiek is. Legalábbis én.
Nem, nem arról van szó, hogy olcsó. Mert olcsónak aztán nem mondható, viszont ha már 5 euró körül van egy tortácska, akkor az a létező legjobb minőség volt mindig és akkor a kinézetet még nem is említettem.
Aztán jött a ki tudja hányadik lezárás és minden bezárt. Különösen a cukrászdák és a bármiféle édességet árusító helyek húzták le a rolót és ha az ember a péknél kapható tucatsütiken túl bármi mást akart, akkor annak beszerzése komoly feladat volt mert vagy szorgosan otthon kellett elkészíteni a kívánt édességet, vagy szétnézni a fagyasztott torta részlegen (amúgy nem olyan rosszak, sőt) vagy maradt az a nagyon kevés, ami elérhető hely a Lieferandón.
A desszerteket árulók közül először a Starbucks költözött az online kajarendelős oldalra, aztán követte a fánkos, majd a WonderWaffel, amiről itt írtam. És most, hogy a harmadik hullámnak lassan vége és az oltásokkal is jól haladunk, tehát lehet arra számítani, hogy hamarosan megnyílnak a helyek (jó, oké, erre még azért várni kell mert itt nem az oltások száma számít, hanem az, hogy valójában hány új fertőzött lett) szóval így a vége felé feljött a Rausch is a rendelős oldalra.
Amikor megláttam a nevét, nem is volt kérdés, hogy honnan rendelek édeset magamnak. 🙂
A futár egy ázsiai fickó volt, aki jó berlini szokás szerint úgy tekerte a bringát, hogy közben nem fogta a kormányt (ez helyi sport, és már olyat is láttam, hogy tekerés közben bendzsózott a bringás, ami nyilván „teljesen veszélytelen” mert keze nem maradt, amivel a kormányt is foghatta volna) de ez egy mellékszál.
A süti teljesen pöpecül volt csomagolva. Nem gondoltam volna, hogy egyesével dobozolják, majd a dobozokat egy csinos szatyorba helyezik és a fennmaradó helyet papírral töltik ki, hogy ne sérüljön, ne boruljon a bennük található csoda. Így aztán, amikor itthon kivettem a dobozból, pont olyan volt, mint a boltjukban.
Egy csoda volt mind!
A minőségük a szokásos tökéletes, és a kinézetük is.
A legfinomabb az a kis piros a tányér jobb oldalán. Egyébként az egy feketeribizlis csoda és ha egy vödörrel adtak volna, akkor is kevés lett volna. A teljesen csokis kinézetű csokis töményen csokis volt és a külsején az a fajta csoki volt, ami ropog, amikor belevágod villádat. Kész food porn az ilyen. A bal hátsó is isteni volt, de a feketeribizlis volt a nyerő. Egyébként itt szerintem sokkal több ribizlit esznek az emberek, mint Magyarországon.
Na, nem mesélek tovább róla 🙂
A Rausch jó!
