Minden még előző év decemberének végén kezdődött, amikor az Urlaubspiraten.de oldalon kitettek egy 11 napos görög utat 103 euróért amiben benne volt a repülő oda-vissza, a szállás egy szép, medencés, pálmafás szállodában és a reptéri illeték is.
Igen, a reptéri illeték, kerozin pótdíj, egyéb faszság amivel a magyar utazókat szokták arról meggyőzni, hogy az utazás drága, szóval ezzel együtt volt 103 euró. Oké, kötöttünk hozzá biztosítást, de még így is annyiba került ez az út, mint Magyarországon a kifizetett illetékek.
Na, itt nem akartunk mi 11 napig feküdni.
Azt már a foglalás pillanatában tudtuk, hogy Faliraki tengerpartja nem az a part, amire mi vágyunk, ezért úgy voltunk vele, hogy köszönjük az alap utat, erre kell majd valami nekünk valót szervezni. Majdnem 20 évvel ezelőtt is olyan nyüzsis volt már az a part, hogy akkor is kerestünk magunknak egy nyugis szakaszt, akkoriban ez még az Anthony Quinn öböl volt. Már az sem az! Na, lényeg az, hogy végeztem egy kis nyomozást és Tilosz szigete mellett döntöttem. Nem is csalódtunk!
De nézzük sorjában a dolgokat.
A repülő menetrendjét még februárban megváltoztatták egy sokkal barátibbra: kedd hajnalban indult Nürnbergből és következő pénteken este jött vissza, szintén Nürnbergbe.
De hogy kerültünk mi Nürnbergbe? Fondorlatos módon addig vártam a buszjegy megvételével míg a Megabus végre adta 6 euróért őket, visszafelé pedig a Meinfernbus volt olyan kedves, hogy 8 euróért hazahozott minket ezen a 440 kilométeres szakaszon. Köszönöm nekik!
Odafelé valamiért minden bokorban megálltunk kétszer, végül 45 perces késéssel értünk Nürnbergbe, majd taxit fogtunk hajnalok hajnalán és kimentünk a reptérre.
A repülőút 2 óra 15 percig tartott, az általam még épp elviselhető menetidő, de mivel a nyaralni induló ovis korú gyerekek végig randalírozták az utat, – konkrétan 6 kicsi szaladgált az üléssor között a gép teljes hosszában másfél órán át üvöltve, – sikoltozva, na, szóval örülök, hogy csak ennyi volt az út!
Rodoszon a transzfer várt ránk és elvitt a szállásunkra. Semmi extra nem volt benne, olyan görög turistaszállás, az átlagnál nagyobb szobával, fürdővel, konyharésszel. A körülbelül 80 szobás komplexumhoz tartozik egy szép kilátású elég nagy medence, körülötte napágyak meg egy bár, étterem, reggeliző sarok vagy minek nevezzem. Mellettünk egy olajfa liget volt, ahova esténként kecskéket hajtottak legelni. 🙂 A görög romantika 🙂
Megérkezésünk után rögtön fogtuk magunkat és elmentünk Rodosz városba megvenni a hajójegyet meg enni valami jót.
A város a majdnem 20 évvel ezelőttihez képest csak lepukkantabb lett, látszott a görög pénztelenség, az emberek pedig már nem voltak olyan kedvesek, mint akkoriban, inkább csak a pénzt látták a turistában.
Ami feltűnt, hogy minden létező centimétert a turistáknak épült mindenféle létesítmény tölti ki. Éttermek, bóvli boltok, satöbbi. Szerintem kicsit visszataszító az egész, főleg a hömpölygő turistaáradat miatt. De persze megértem a dolgot, ha görög lennék, vagy valamelyik turisták által gyakran látogatott helyen laknék bennszülöttként, tuti én is megpróbálnék megélni belőlük.
Hajójegyet a kikötőben lévő Dodekanisos Express kirendeltségén vettünk, közben pedig „összefutottam” egy kedves régi ismerőssel, a Wind Star nevű csodálatos hajóval.
A következő napot a fenti medence mellett töltöttük, én végigdolgoztam (kreatívkodtam) a napot, és anyagot gyűjtöttem a Nagy Világmegváltó Terveim megvalósításához.
A következő napon indultunk el hajnalok hajnalán Tiloszra. Reggel 6:45-re kértünk egy taxit a szállodánkba, az még idő előtt meg is jött, így simán elértük a 8-kor induló hajót. Sajnos katamarán volt, én meg utálom a gyorsan mozgó hajókat, mert általában egy zárt részben kelll tartózkodni, kijelölt széken, szinte biztos hogy nincs elég levegő és fülledt meleg van. De ez a hajó valahogy más volt, ki lehetett menni a hajó orrába, és a végében is volt egy rész, ahova legalább 20 utas tudott leülni. Nyilván a hajó orrát választottam egy másik szélálló utas társságában. Csak ketten bírtuk a szelet 😀 Nagy is volt! Imádtam!
Út közben érintettük Halki szigetét is, az is tetszett a vízről nézve, de valahogy nekem túl nyüzsis az is.
Tilosz szigetre megérkezésünkkor a régi görög hangulat fogadott: emberek táblákkal a kezükben, amin reklámozzák a szállásaikat, kiabálás, nyüzsgés.
Mivel Tiloszon csak 700-an laknak, tudtam hogy ez múló állapot, és valóban. Azokon a napokon amikor jött hajó, érezhető volt, hogy megélénkül a sziget, hirtelen egymás után akár öt autó is elment az egyetlen úton 🙂 Micsoda szédítő forgalom! :DD
Tilosz egy félig kopár, félig zöld sziget, rengeteg a gyógyövény van itt, és valami bámulatos, hogy az ember minden étteremben, boltban, ház tetője alatt lelógó, száradó gyógynövényeket lát! Amiket igen bőven használnak a konyhában az a zsálya, a kakukkfű, rozmaring, kapor. Eddig nem láttam más görög szigeten hogy a kaporba ennyire szerelmesek lettek volna, de itt… majdnem akkora a kaporimádatuk, mint az ukránoknak. (Jó, ők ebben verhetetlenek.)
A másik gasztro meglepetés a kovászolás volt.
A görögök nem egy kovászolós, savanyúságos nemzet, ezzel szemben itt Tiloszon – nyilván a kalandos történelem során hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodó egyéb nemzetek miatt- nagy kultúrája van ennek. A legextrább amit kóstoltam az a kovászolt, rengeteg kaporral készített káposztalevél volt. Mennyei! Másik furcsaság, hogy nem csak a kapribogyót és egy-egy levelet savanítottak, hanem egész ágakat. Először csak néztem, mi lehet az 🙂
A sziget másik gasztro-csúcsa a kecske és a rák. Konkrétan alig volt más kaja az éttermekben, mint kecske valamilyen formában elkészítve.
A sütőben sült, citromos verzió a helyi kedvenc, de sokszor paradicsomos kecskét is ettünk, jól megfőzve, a sok fűszernövénnyel isteni volt!
A rákból az aprórák volt a helyiek kedvence, simán egészben megpirítva pici olajon, rajta petrezselyem meg egy lehetelnyi pirospaprika.
De Tilosz nemcsak egy gasztronómiai kivétel, hanem ez az első sziget a Földközi-tengeren amely önellátó enegretikailag,
nagy szó ez, de nyilván nem volt más választásuk a helyieknek, mint összefogni és együtt megindulni előre.
Ugyanez az átgondoltság vezetett oda, hogy miután tavaly egy menekültekkel teli csónak érkezett Tiloszra,
rájöttek, hogy ha „importálják” őket a szigetre, megmenthetik az általános iskolájukat és még pénzt is kapnak az államtól az ellátásukra.
Úgyhogy ebben is úttörő ez a sziget!
Egyik este nagy esemény volt a Tiloszon! Szigetnap volt, ami annyiból állt, hogy zenés, táncos estet rendeztek ahol a helyi iskolások bemutathatták a táncukat, és egy felnőttekből álló néptánccsoport is fellépett. Volt minden: zene, tánc, étel, ital, mindez önköltséges áron, vagy icipicit drágábban.
Egy nap autót béreltük, így zajlott a dolog: odamentünk előző nap az autókölcsönzős emberhez, aki épp a verandáján sziesztázott.
Megkérdezte tőlünk, hogy mit szeretnénk, mi felkiabáltuk a verandára, hogy autót bérelni. Visszakérdezett, hogy mikorra szeretnénk, mi meg visszakiabáltuk, hogy holnap reggel 9-től. A válasz egy oké volt. Reggel odamentünk, a pasi megmutatta az autót, mondta hogy tankoljunk majd bele egy picit. Ennyi. Nem volt hosszas bürokrácia, de miért is lett volna, ha az autóval nem tudunk eltűnni egy egyutas kis szigetről a semmibe 🙂 ha valami történik a kocsival, akkor meg a pletyi valószínűleg előbb elért volna a fülébe, minthogy odaértünk volna. 🙂
Azt olvastam mielőtt elindultunk, hogy a sziget belsejében egy zöld fennsík található, és valóban! Amellett, hogy talán egyetlen másik autóval találkoztunk, csak kecskéket, fákat, veteményeket láttunk. A sziget közepén van egy elnéptelenedett város, Mikro Chorio, a lakói leköltöztek Livádiába, a kikötőfaluba még a 40-es években.
De volt a sziget történetében csúnyább népességvesztés is:
1943-ban német csapatok foglalták el a szigetet, majd az egész Dodekaniszosz szigetcsoport csatlakozott Görögországhoz 1948-ban, ami sokaknak nem tetszett, így a lakosok körülbelül fele emigrált Amerikába és Ausztráliába.
Végigautóztunk a szigeten, elmentünk több öbölbe. Az egyikbe rengeteg szemetet sodort ki a tenger, a másik viszont maga a csoda volt! Sehol senki kilométereken keresztül, ráadásul végig egy széles erdősáv volt a tengerparton rengeteg árnyékkal szolgálva, ráadásul homokos part volt, néhol voltak csak benne kisebb kövek. Tetszett, úgyhogy legközelebb, ha megyünk még erre a szigetre, biztosan arra keresünk majd szállást magunknak.
Oké, egy skorpióval is találkoztunk,
ami engem megijesztett mert hiába kutattam az emlékezemetben, mit is kell tenni ha mégsem csak távolról szemléljük egymást, semmi nem jutott eszembe.
A többi napunk teljes semmittevésben telt, reggel felkeltünk, megreggeliztünk, majd ki a partra, délután vissza a szállásra, este megint irány a tengerpart. Ennyi.
A sokadik napon visszautaztunk ugyanazzal a hajóval Rodosz szigetére, ott eltöltöttünk mégegy napot a medence partján, majd hazarepültünk Németországba.
Nürnbergbe délután 6 körül érkeztünk, szemerkélt az eső épp, ezért jobbnak láttuk beülni egy étterembe. Mákunkra az eddig legjobbnak bizonyult németországi indiai étterembe sikerült beülnünk. 🙂 Nem féltek a fűszerektől, minden pont olyan csípős volt, ahogy lennie kellett.
Amikor kijöttünk már jobban esett az eső, de nem bírtam ki, hogy legalább egy picit ne nézzük meg a várost. Nürnberg gyönyörű! Vissza kell majd menni oda, csak ne lenne ilyen messze 🙁