Bakui kalandunk harmadik napjára befizettünk egy kirándulásra, ami sokkal jobb és érdekesebb volt, mint gondoltuk volna. Természetesen fordulatos is volt, mert nem ment simán a nap, de a szervezők nem 100%-ot nyújtottak, hanem legalább 200%-ot. Szóval le a kalappal előttük. A sárvulkánok és az égő hegy pedig szuper érdekesek voltak. A többi azerbajdzsáni kalandunkat itt olvashatod.
Séta Bakuban
A nap azzal kezdődött, hogy jó korán felkeltünk, mert 7-kor már indulni kellett, mivel 8-ra ment értünk a kisbusz a Marriott-hoz. A séta egy ilyen helyen érdekes, olyat lát az ember, amit előtte elképzelni sem tudott, szóval nem bántuk ezt a kis gyaloglást.
A Marriott szálloda roppant elegáns volt, legközelebb ott fogunk lakni. Biztosan visszatérünk még Azerbajdzsánba, mert van még mit nézni ebben az országban, és várnak ránk újabb élmények.
A kisbuszban először csak mi négyen ültünk, majd beálltunk a reggeli dugóba. Ez a „beálltunk” jó szó rá, mert tényleg álltunk. Aztán hirtelen megindult mindenki, majd megint álltunk. Itt nem arról van szó, hogy 2 percet álltunk, hanem fél órát ugyanott; még araszolgatás sem volt, csak állás. Amikor végre kikerültünk a dugóból, fel is vettük a másik két utast, így lettünk hatan. Egy sofőr, egy idegenvezető és egy tanonc is velünk volt, így összesen kilencen utaztunk a kocsiban.
Az idegenvezetőnk nagyon jó volt, egy lelkes fiatal srác. Eredetileg olajmérnök, de hogy őszinte legyek, engem egyáltalán nem érdekelt a dolog. Őt sem érdekelte, de mivel az egész családja az olajiparban dolgozott, így egyenes út vezetett nála is az olajipari egyetemhez. Egyébként Türkmenisztánból származik.
Jön Alijev
Az első megállónk előtt összetalálkoztunk a helyi „Orbánnal”, akinek Alijev a neve. Ő egy nagyon nagy ember, és annyira retteg attól, hogy meglátja valaki, hogy elvonulásakor lezárnak mindent. Semmi bolt, semmi úton flangálás, még az orrodat se dugd ki a házból, viszont 200 méterenként rendőr állt fekete ruhában, POLIS felirattal rajta. Szóval fél. Nem is kicsit, de nyilván sok emberbe rúgott bele az ország mostanában, arról nem is beszélve, hogy itt annyira adnak az emberi jogokra, hogy jobban már nem is lehetne! Alijev is zsinórban nyeri a szavazásokat 85% körüli eredménnyel. Nyilván nagyon népszerű, mivel a népnek más választása nem lehet. Persze a trónt az apjától kapta, örökölte, mert apuci úgy gondolta, hogy a fiánál jobbat nem érdemelhet ez az ország.
Szóval nagyobb volt a készültség, mint amikor Putyin Magyarországon járt, és ezt a készültséget állandóan fenn kell tartani, mert nem csücsülhet egész nap a palotájában az elnök. Tehát elvonult előttünk az elnök konvoja, aztán mentünk tovább. Ekkor még azt gondoltuk, hogy ennyi lesz az egész. Tévedtünk.
Az első megállónk a mecset lett volna, de amikor kiszálltunk a kocsiból, visszaparancsoltak minket, mert a bölcs vezért várták oda, vagy talán csak elsuhant ott. Így megállni is tilos volt. Mentünk hát tovább.
Aztán felhajtottunk az autópályára, amely meglepően jó minőségű volt. Úgy tűnik, a helyi Mészáros tud dolgozni, vagy talán félti az életét, hogy rossz munkát végezzen, amit évente fel kellene újítani, és ezzel atyuskától egy valag pénzt vonna el. Az autópályán szerintem két kilométerenként voltak őrbódék, illetve 200 méterenként állt egy szerencsétlen katona, hogy őrködjön, ameddig kell. Elég látványos volt, ahogy a sivatagban álltak a fekete ruhás „polis”-ok; „cseppet sem volt feltűnő”, de nyilván volt értelme számukra.
Szóval az, hogy Orbán kordonnal körbeveszi magát és csak meghívottak előtt szónokol, ehhez képest kispályás. Lehet ezt még fokozni. Például ha Magyarországon is megtiltanák, hogy kimenj a házadból, amikor ott jár mindenki miniszterelnöke.
Gobusztán
Megnéztük a kőrajzokat, a sziklákat, és a Kaszpi-tengert messziről. Elcsodálkoztunk azon, hogy ilyen régen ott élnek az emberek. Majd megnéztük az interaktív múzeumot is, és végül bepattantunk a kocsiba.
Nem jutottunk messzire, mert az út végén egy sorompó állta utunkat. Nem azért, mert jött a vonat, sín sem volt. Azért álltunk meg ott, először azt gondoltuk, hogy csak 15 percre, mert jött az Atyuska. A szél egyre erősebben fújt, néha már dobálta a kocsit, de mi csak vártunk a bölcs vezér elvonulására. Azt hittem, hogy biztos egy akkora kocsisor fog elhaladni, mint a belvárosban, de tévedtem.
Egy órát kellett várnunk, mire elvonult egy 31 autóból álló konvoj. Aztán csak nem nyitották ki a sorompót. Végül még két ilyen csapat ment el, az egyik sokkal több autóval, és a végén még voltak szállingózó autók. Melyik az a kispályás elnök, akinek a konvoja 100 kocsinál kevesebből áll? Meg kell adni a módját!
Sárvulkánok Azerbajdzsánban
Itt most teszek egy kis kitérőt. Berlinben lassan egy évtizede olyan helyen lakunk, ami mellett elhalad az összes külföldi konvoj. Tudod milyen készültség van? Semmilyen. Onnan tudom, hogy jön valaki, hogy leállítják a forgalmat, amikor a másik sarkon bekanyarodik a fontos személy.
Ha nagyon-nagyon fontos ember jön, akkor szoktak orvosi kocsit is betenni mellé. Egy átlag elnöki konvoj áll 6-9 motorosból, 5-6 kocsiból és a levezető motorosokból. Amikor pár éve a nagy elnöki találkozó volt, és Obama, Macron/Sárkozy, a német Mutti és talán Putyin is ott volt a városban, annyi volt, hogy felküldtek egy helikoptert, és az végig egy helyben állt, míg tartott a nagy elnöki randi. Az mondjuk rohadtul idegesítő volt.
A sárvulkánok nagyon érdekesek voltak. Nem láttam még ilyet, és nem is tudtam elképzelni, hogy néznek ki. Úgy működnek ezek, hogy van egy vulkán, aminek több kürtője van, és ezekből bugyog ki a sár. Ebben az esetben 120-nál is több ilyen kürtő volt. Nyilván belemártottam a kezem, és összekentem magam. 🙂
Az iszap, amit magamra kentem, nagyon kellemes volt, selymes, és hiába egy nappal később írom ezt, a kezem még mindig selymes ott, ahol sáros lettem.
A baleset
Aztán elindultunk Baku belvárosába kajálni, mert ez is a program része volt. Bakuban a szokásos dugó volt mindenhol, úgy látszik, itt ez a normális. Ment a tülekedés, aztán a szőnyegmúzeum előtt egy nagy reccsenést hallottunk, és azt éreztük, hogy a kicsinek nem mondható járművünk odébb kerül az úton.
Belénk jött egy szabálytalanul közlekedő piros Opel, de az ütközés akkora volt, hogy a mellette szabályosan közlekedő ezüst színű autót is összetörte.
Szerencsére senkinek nem esett baja, csak időt veszítettünk, és a kirándulás szervezője az autóját, mert egy törött járművel nyilván nem szállíthat utasokat. Az idegenvezetőnk nagyon ügyes volt, és kb. azonnal szerzett nekünk két taxit, amelyek elvittek minket az étterembe.
A két taxi körülbelül egyszerre érkezett meg, átmentünk az úton, és már ott is voltunk az étteremben. A svédasztalos ebéd nem volt ezer fogásos, de arra bőven jó volt, hogy mindannyian találjunk valamit, amit szeretünk. Mivel a vörös lencse hazájában jártunk, mindenki azt is evett. Hozzáteszem, hogy nekem ez volt a legfőbb táplálékom Azerbajdzsánban.
Az égő hegy Baku mellett
Kaja után mentük tovább, az első megállónk a lángoló hegyek voltak.
Fú, nagyon érdekes volt!
A földből apró repedéseken és hajszálerekben tört fel a gáz, és ezzel párhuzamosan lángolt is. Ez nem egy újkeletű dolog, mert már ezer éve ég itt a tűz. Az idegenvezetőnk elmesélte, hogy régen három helyen is égett a föld, de a gázkitermelés miatti nyomáscsökkenés és a földrengések következtében már csak egy helyen figyelhető meg ez a valóban érdekes jelenség.
A zoroasztriánus vallás szent helye
Ekkorra már sötétedett, mert a 6-7 órás kalandunk az elnöki várakoztatással és a balesettel együtt már 8-9 órára nyúlt. Azt hiszem, végül 10 óra lett belőle, de egy percét sem bántam meg. Még az is érdekes volt, ahogy a katonák sorakoztak a semmiben.
A következő megállónk a zoroasztriánus vallás egyik szent temploma volt, ahol a mai napig ég a tűz, de már nem természetes módon, hanem egy csővezetéken táplálják.
Szerintem este sokkal szebb lehetett a látvány, mint nappal, szerencsénk volt, hogy így láthattuk.
Gyönyörű volt, ahogy a lángok megvilágították a falakat, és át lehetett érezni, hogy amikor az emberek még nem tudták, mi is történik itt, miért hitték az egészet természetfeletti dolognak, egy isten művének.
A központi tűz mellett több szoba is volt, ahol például bemutatták, hogyan sanyargatták magukat a régi emberek. Egyszóval, szuper érdekes volt.
Az egész napra 10 pontot adnék, és ha legközelebb Azerbajdzsánba látogatnék, ugyanennél a társaságnál foglalnék valami érdekes látogatást, mert tényleg 200%-on teljesítettek, messze az elvárt fölött. A balesetnél például az egész szervezője ott volt 10 percen belül, flottul leszervezték a taxikat, és azt ki is hagytam, hogy az egésznapos kirándulás végén még haza is taxiztattak minket, saját költségükön. Szóval le a kalappal előttük! Ezt a túrát foglaltam.
