Alesund

Alesund, Norvégia

Az utolsó napunk Norvégiában, Alesundban telt. (Az előző napok szépségeit itt olvashatod el.) Szintén korán reggel érkeztünk, még napkelte előtt. Ez a város már valahogy más hangulatot árasztott, mint az előző pici falvak, ahol csak 2-300 ember élt az elszórt házakban a magas hegyek között. Alesund hozzájuk képest egy metropolisz már. Alesund a fjord tengerhez…

Részletek
Hellesylt

Hellesylt, Norvégia

Megint egy kellemes napot töltöttünk Norvégiában. Kikötőnk a festői Hellesylt nevű faluban volt, ami különleges helyen fekszik: egy hatalmas vízesés mellett. Mivel északnyugatabbra van, ezért a nap itt sokkal később kel, mint mifelénk megszokott. Amikor reggel fél hét körül felkeltem, izgatott voltam mert ez volt az első nap, amikorra előre befizettünk egy élményre. Felmentem a…

Részletek
Flam

Flåm, Norvégia

Az első norvégiai megállónk Flåm-ban volt, amely egy fjord végében fekszik. Éjszaka vagy hajnalban érkeztünk meg, de igazából semmit nem láttam addig, amíg reggel fel nem mentem a hajó 15. emeleti büféjébe és el nem kezdett egy picit világosodni. Ez a büfé hatalmas: mintegy 150 méter hosszú két oldalon, plusz a hajó teljes szélessége, így…

Részletek
A híd alatt

A híd alatt

2024 októberében megint elmentünk hajózni, ezúttal Norvégiába. Korán kellett kelnünk: 4:45-kor ébredtünk, és 5 órakor már úton is voltunk. Szerencsére mindent előkészítettem előző nap, így csak öltözni kellett és indulni. Lesétáltunk az S-Bahn megállóig, majd néhány perc alatt elértük a főpályaudvart. A vonatunk kerülő úton haladt Hamburg felé, mivel felújítások vannak, így picit hosszabb lett…

Részletek
Norvégia, az ismeretlen

Norvégia, az ismeretlen

Úgy őszintén, te mit tudsz Norvégiáról? Jó, oké, ott vannak északon, és vannak rénszarvasaik meg fjordjaik. De ezen kívül tudsz még valamit Norvégiáról? Jó, télen sötét van, nyáron meg világos, és ott lehet nagyobb valószínűséggel megnézni az sarki fényt. De ezen kívül mit tudunk róluk? Nagyjából semmit.Na, így vágtunk neki ennek az országnak, és jöttek…

Részletek