Tudtad, hogy Magyarország északi része tele van tavakkal? Na jó, lehet, hogy nem tele, de azért van belőlük bőven! Ha vannak hegyek és dombok, és néha még az eső is ráér esni, akkor a fizika törvényei szerint bizony előbb-utóbb kialakul pár tó. Így történt ez a mi kis északi környékünkön is, ahol van vagy egy tucat kisebb-nagyobb vízfelület. Mert tavak Magysarországon mindenhol vannak.
A poén az, hogy ezekről a tavakról szinte senki sem tud. Kivéve persze azokat, akik ott laknak, vagy teljesen véletlenül odatévednek, mert eltévesztették a kanyart. Magyarországon, ha tavakról van szó, a legtöbb ember fejében három ugrik be rögtön: a Balaton (a nagybetűs „magyar tenger”), a Velencei-tó (ami néha kicsit túlszárad, de attól még szeretjük) és a Fertő-tó (ami már majdnem Ausztria). Esetleg még a hévízi termálcsoda beugrik valakinek, de ezzel vége is az átlagos tólexikonnak.
Pedig ha az ember rákattint a Google térképre és elkezd vadul nagyítgatni, hirtelen kiderül, hogy az ország nem is olyan, mint hittük! És ezt nemrég saját szemünkkel is leellenőriztük, amikor elhatároztuk, hogy megnézzük a környékbeli tavakat. (A „nemrég” persze relatív – lehetett ez hetek-hónapokkal ezelőtt is, annyi mindenről kéne még írnom, hogy már torlódás van a sztoriknál, sorry!)
Szóval, tél van, de az idő szép, csak épp annyira hideg, hogy az ember kabát nélkül három percen belül átváltozik jégszoborrá.
A tavakhoz érve az első, ami feltűnt, az az volt, hogy érdekes módon mind magánterület. Komolyan, mintha egy másik országban járnánk! Minden tó partján ott figyelt egy rakás tábla: „Magánterület! Tilos az átjárás! Kamerával megfigyelt terület!” – már azt vártam, hogy valahonnan felbukkan egy lézerágyúval felszerelt robotkutya.
„Tyűha, nehogy véletlenül ránézzünk!” – gondoltam magamban, és már éreztem is, ahogy a tóparti tulajdonosok telepatikus úton figyelmeztetnek, hogy ne merészeljek levegőt venni a birtokuk légterében.
Ettől függetlenül a látvány csodás volt, és a legjobb az egészben, hogy olyan érintetlen helyeken jártunk, ahol tényleg csak az fordul meg, aki kifejezetten oda tart vagy nagyon eltévedt.
És egy másik nagy meglepetés: az oda vezető út! Az erdőn keresztül vezető földút simán jobb állapotban volt, mint a normál közutak – kátyúmentes, sima és kellemes. (Különben is, az ellenzéki falvak útjai olyan állapotban vannak, hogy néha már inkább holdexpedícióra hasonlít egy hétköznapi autózás. Ez persze nem azt jelenti, hogy a „másik oldalon” minden út csupa márvány és selyempárna, de azért na…)
Szóval, ha legközelebb valaki azt mondja, hogy kevés a tó valamerre, nyugodtan tessék előkapni a térképet és ránagyítani! Ott vannak, csak ügyesen elbújtak.
