Tioman 6. nap
Csodálatos nap volt!
Reggel tök későn föltápászkodtunk és elmentünk a szokott helyre reggelizni, csak közben kibéreltünk két helyről 3 bringát, aminek szélesebb a nyerge, hogy ne legyen olyan fenéktörő, mint az itteni.
A Bamboo Hill-hez járó ingyenbringáknak egy kivételével tragikusan rossz a nyerge, konkrétan 10 méter után feltöri az ember popiját.
A bringa máshol 5 ringgit óránként, egy egész napra meg 30 és elég lazán működik. Elviszed, aztán majd visszahozod. Elvinni nem tudod és a sziget egyetlen útján kívül meg úgysem tudod használni, a dzsungelbe meg ki az a marha aki elviszi…
Szóval négyen 4 bringával indultunk neki a napnak.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy egy ilyen maximum 5 kilométeres útra minek bringa, az ember úgyis legyalogolja, de az igazság, hogy hiába gyönyörű a táj, az ember rohadtul megunja, ha naponta 2x végigmegy ugyanazon az utcácskán, ráadásul süt a nap néha bitangul, meg bringával hamarabb eljutunk oda, ahova menni akarunk.
Mi az öböl másik végében lévő Beraya beachet néztük ki magunknak, de addig nem jutottunk.
A bringák borzasztóan rosszak, a gyerekén például nem volt egyik oldalon fék, minek köszönhetően én belehajtottam egy faházba mert nem tudtam vele időben megállni, amikor az övével mentem. 😜
Semmi komoly nem történt, csak röhögtem egy nagyot. Asszem a házban nem volt épp senki, különben tuti kijöttek volna a hatalmas csattanásra.
Kormányozni is nagyon nehezen lehetett, mert rettenet közel volt a kormány az ember lábához. Ugyanerről a bringáról leesett a lánc visszafelé, szerencsére közel a kölcsönzőhöz.
Ráadásul a bringát nem ilyen környezetre szánták, mind szét volt rozsdásodva ezerrel, hiányoztak róluk alkatrészek, de arra megfeleltek, hogy az ember sík terepen tekerje őket. Viszont egy laza, 2 méteres emelkedő már leküzdhetetlen volt velük, és pont ezért nem jutottunk el a Berayáig, mert ahhoz fel kellett volna tolni egy igen meredek emelkedőn.
És akkora mákunk van! Pont ma tartják a Hari Raya-t, ami a helyi ramadán vége, ha jól tudom, ezért ÓRIÁSI zabálást tartottak Tekekben.
A többiek előttem tekertek, a pasik észre sem vették, hogy micsoda kuriózum zajlik épp, a gyereket és engem meg behívtak a helyiek. 😀
Foggalmunk sem volt, hogy mi ez, hogy zajlik, mit csinálnak, az ünnep nevét sem ismertük, hacsak nem annyira, hogy hasonlít a Hare Krisnára. Szóval letettük a bringákat és bementünk a sátrak közé, ahol rögtön elkezdtek kínálgatni.
Kiderült, hogy ilyenkor mindenkit meghívnak, különös tekintettel a nem muszlimokra. 🙂 2 hosszú asztalon voltak kitéve kaják, amiből lehetett venni, amennyit akart az ember, voltak italok is és arra is gondoltak, hogy ha esetleg valaki elvitelre szeretné, akkor összecsomagolnak neki egy adagot.
Több asztal is volt, ahova le lehetett ülni és az árnyékban egy helyi együttes játszott, és aki akart, az odamehetett és énekelhetett.
Egy pasi a mi asztalunktól egyszer csak felállt, mondta, hogy még megeszi később a kajáját és odament az együtteshez. Szörnyen énekelt, de senki nem akadt ki ezen.
Közben mindenki lakmározott, beszélgetett, jól érezte magát.
Jó volt ott lenni és megkóstolni az igazi helyi gasztronómiát, ami “érdekes módon” egy cseppet sem hasonlít arra, amit az ember elé tesznek a kajáldákban.
Volt banánlevélbe csomagolt isteni finom rizs, amihez egy zacsiban valami curry volt csirkével, de a banánlevél volt a tányér valójában. Tök jól ki van ez találva és banánlevélből rengeteg képződik naponta – bámulatos, ahogy egyik napról a másikra komplett fák nőnek ki az út mentén, vagy ahogy egy kókuszdió egyik napról a másikra kinő és második napra méteres a növény, szóval nagyon brutál gyorsan nő itt minden.
És mennyivel környezetbarátabb egy banánlevél, mint egy műanyag tányért, nem?
Ettünk édeset is, azt sajnos nem fotóztuk le, de voltak még mindenféle italok is. Elég extra rózsavizes ízesítésű is volt.
A vámmentes boltban feltankoltunk a Bálna szülinapja alkalmából egy adag alkoholt. Alkoholt csak ott lehet venni, mert ez egy muszlim sziget és ők – nagyon dícséretes módon – egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. Alkoholt meg útlevél bemutatásával lehet vásárolni. És az alkoholok ára… én nem szoktam inni, csak sokhavonta egyszer veszünk egy üveg fehérbort, annak tudom az árát (1,69 eur szokott lenni a szomszéd Lidlben a fehérburgundi – nemtom, hogy magyarul így hívják-e) de a gyerek szerint besírósan olcsó volt minden.
Hajtottunk tovább és… megláttuk Az Emelkedőt.
Írták mindenhol, hogy csak 4kerék meghajtású járművel lehet áthjajtani a dzsungelen, de … ezt láthatóan komolyan gondolták. Hirtelen ott volt a kanyarban egy hatalmas domb, amire fel kellett volna menni. Rögtön inunkba szállt a bátorság és azonnyomban meggondoltuk magunkat, hogy na, ezt azért mégsem, és bementünk a Swiss Cottage nevű helyre. Annyira gyakorlott “betörők” vagyunk már, hogy tudjuk, hogy ha az ember határozottan közlekedik, akkor nem sejtik, hogy amúgy kurvára nem ott lakik. Így is lett. Ez a hely is egy bűvárközpont, amiből itt van vagy 10 a szigeten (ha nem több) és külsőre pont olyan bungallóik voltak, mint a többinek. De a tengerpartja….
Sárga homokos, viszonylag lassan mélyülő csoda, gyönyörű, kristálytiszta vízzel, a parton elszórtan pálmafákkal és árnyat adó lombosabb fákkal, a körülbelül fél kilométeres partszakasz végében pedig hatalmas sziklákkal.
Egy csoda volt és nagyon jó, hogy átmentünk oda.
Dagonyáztunk ott órákig, hevertünk a parton, majd délután 4 felé úgy döntöttünk, hogy ideje lenne enni valamit, így elindultunk.
Amikor visszamentünk a bringákért a recepció elé egy varánusz osont és egy majom ugrált a terepen 🙂
Ez a sziget egy nagy állatkert! 🙂
Visszafelé Tekek központjában álltunk meg a kikötőben, pont a helyi kórház – reptér kombóval szemben, ahol egy főleg helyiek által látogatott helyen ettünk jót. Annyira érdekes a helyi konyha, teljes keveréke az indiainak és a kínainak, kiegészítve egy kis thai konyhával.
Hazafelé beültünk a naplementés bárba, ami pont a kék híd tövében van, rendeltünk italokat és néztük a naplementét.
Egy csoda volt ez a nap!
